

A Harmónia Jazzműhely péntek esti műsoráról már többször megírtam, hogy anélkül is bátran felkereshetjük, hogy tájékozódnánk a kínálatról. A magam részéről havonta legalább kétszer (de olykor háromszor) is ez a választásom, és állítom, hogy még sohasem csalódtam. Az elmúlt pénteken még két felnőtt unokám is velem együtt élvezte Kanizsa Gina és a Cseke Gábor Trió fergeteges koncertjét.
A Gödi Jazz Napok idén hat nap is várja a jazzrajongókat. Június 6-án és 7-én, majd június 13. és 15. között nyolc zenekar látogat el Gödre és játszik a Duna-part mellett a Blade Lande Street Food & Lángos színpadán. Az eseményekre a belépés ingyenes.
Az egyik legnagyobb dobos legenda, a jazztörténet egyik legjelentősebb alakja, Al Foster elhunyt, erősítette meg a hírt lánya, Kierra Denise Foster BA. (Somogyvári Péter, a jazzdobos 80. születésnapjára írt köszöntőjével veszünk tőle búcsút. - a szerk.)
A Jazzfest Budapest utolsó napjaiban újabb csábító ajánlatokkal késztette erőtartalékaik mozgósítására a több mint kéthetes programdömpingben kissé megfáradt, apadó pénztárcájú jazztábort. Ezek közé tartozott az olasz jazz egyik legkiemelkedőbb zongoristája és zeneszerzője, Antonio Faraó, a világ egyik legzseniálisabb bőgőse, John Patitucci, és a kortárs jazz legnagyobb muzsikusainak formációiban feltűnt virtuóz dobos, Gene Jackson trió koncertje az Eiffel Műhelyházban.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 30-án, pénteken, 20 órai kezdettel bemutatja: Pocsai Kriszta & a Balázs József Trió
Idén először utazott ki Németországba az egyik legnagyobb jazz szakmai vásárra egy szövetség, amelyik az összes hazai jazz-zenészt képviseli.
A Nemzeti Kulturális Alap hathatós támogatásával 16 éve szakadatlanul folyik a zenei csereskereskedelem a Budapest Jazz Clubban székelő Harmónia Jazzműhely és London legendás jazzklubja, a 606 között. Évente négy brit zenész jön a magyar fővárosba, hogy a hazai kiválóságokkal játszhasson, és évente négy magyar megy ki örömzenélni brit húzónevekkel. A „húzónév” fontos, mert mindkét ország hemzseg a világszintű tehetségektől, akik mindnyájan attól a születési hibától szenvednek, hogy édesanyjuk elfelejtette őket az Atlanti-óceán túlpartján világra hozni.
A gyakorlatban ez azzal jár, hogy akár a BJC-be érkező brit sztárt, akár a Londonban landoló magyar jazzlegendát nagyon kevesen ismerik. Ezért általában helyi nagy húzónevekkel párosítják a külföldi sztárvendéget.
Pozsár Eszter munkássága a hazai jazz külön fejezete. Nem elég, hogy a magyar jazzvilágban alig használt fuvola legnagyobb mestere, multiinstrumentalista, aki legalább még további négy fúvóshangszeren is kiváló, emellett komponista és hangszerelő is. De még folytathatjuk a sort azzal, hogy nincs két egyforma „projektje”, művészetében a jazz, a népzene és a klasszikusok is visszaköszönnek. Így minden lemeze teljesen eltérő mind zeneileg, mind a megvalósításában közreműködő muzsikusokat illetően. Nos, legújabb albuma címében is utal erre a – jó értelemben vett – zenei eklektikára.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
Két észak-afrikai oud virtuóz, Dhafer Youssef, majd Rabih Abou-Khalil után a kontinens déli részén elterülő Zuluföld kulturális örökségéből merítő zongorista, Nduduzo Makhathini földije, a dél-afrikai Doctor Dalisu Ndlazi bőgőssel, és a több éve Európában élő Lukmil Perez Herrera kubai dobossal a tradicionális afrikai dallamokat a modern jazz elemeivel ötvöző, lelket és a szellemet egyaránt megérintő zenéjével különleges élményekkel gazdagította a Jazzfest Budapest afrikai jazz kínálatát az Eiffel Műhelyházban.
A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 24-én lesz 17 órakor: Budapest Ragtime Band
Az utóbbi hetekben átalakult a Nemzeti Kulturális Alap. Az Előadó-művészetek Kollégiumába ismét bekerült egy jazz-zenész, Zsoldos Béla.
A MAO évek óta futó „Legendás albumok” koncertsorozatának évadzárója a nagy altszaxofonos, Paul Desmond egyik saját lemezének feldolgozása volt, amely nyugodtan besorolható a Jim Hall nevével fémjelzett alkotások sorába is! Így természetesen az Opus koncertnek is két „főhőse” volt: Dennert Árpád (altszaxofon) és Komjáti Áron (gitár).
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 23-án, pénteken, 20 órai kezdettel bemutatja: Kanizsa Gina - Vocalese
A legendás jazz-zongorista, Keith Jarrett különös kölni koncertjének történetét eleveníti fel a Köln 75 című film, amely a promóter, Vera Brandes szemszögéből meséli el a világ legtöbbet eladott szólóalbumának, The Köln Concert-nek a megszületését. A cím nem véletlen: 50 éve, 1975-ben történt a korszak egyik legikonikusabb lemezfelvétele Kölnben.