fbpx

Háló Jazz Klub 100. ünnepi koncertajánló, Deseő Csaba visszaemlékezés és egy rendhagyó interjú Schön Györggyel

2019. máj. 10.

A több mint 10 éve működő Háló Jazz Klub elért a 100. koncertjéhez 2019. május 14-én. A klub általában minden hónap második keddjén várja a jazzkedvelőket, újabban a Háló Közösségi és Kulturális Központban (rövid nevén az S4-ben) a Semmelweis u. 4.-ben.

A jazzklub 2008. október 14-én alakult, menedzsere és mozgatórugója, Schön György, a klub művészeti vezetője pedig Deseő Csaba. Az első években olyan jól ismert zenészek léptek fel, mint Gyárfás István, Harcsa Veronika, Tommy Vig, Oláh Kálmán, Myrtill, László Attila, Csepregi Gyula, Fábián Juli és hosszan sorolhatnánk még a neveket. A 11 évet átölelő visszaemlékezést Deseő Csaba tollából olvashatják alább, majd egy sok mindenre kiterjedő interjút is Schön Györggyel.

A 100. szülinapi koncertet a Semmelweis utcában fogják tartani olyan zenészekkel, akik az évek alatt kedvenceivé váltak a klub törzsközönségének: Gyárfás István - gitár, Elek István - szaxofon, Szalóky Béla - trombita, Orbán György - bőgő, Kőszegi Imre – dob

11 évvel ezelőtt, 2008 nyarán régi kedves barátom, volt tanítványom Schön György váratlanul megkeresett: mit szólnék hozzá, ha beszélgetős jazzklubot indítanánk közösen a HÁLÓ Közösségi és Kulturális Központ keretein belül? Tetszett az ötlet, hamar igent mondtam és rövidesen megkezdtük az előkészületeket. Havi egy rendezvényre gondoltunk, amelyre a jazzvilág élvonalbeli muzsikusait szándékoztunk meghívni. Gyuri vállalta a szervezést, adminisztrációt, magam pedig a „művészeti tanácsadást” és az időnkénti fellépést. A műsorvezető házigazda szerepén megosztoztunk.

Az első klubestre 2008. okt. 14-én került sor, Antal Tibor quartetje lépett fel, a helyszín a Ferenciek terén található szép emlékű kulturális központ volt, ahol jó 3 éven át, 2011. év végéig működtünk. Néhány név az akkori fellépők közül: Gyárfás István trió & Fábián Juli, Tommy Víg – Oláh Kálmán duó, Micheller Myrtill, Szalóky Béla, László Attila, Harcsa Veronika, Csepregi Gyula, Dudás Lajos, Szőke Nikoletta, majd 2011. december 13-án a búcsúkoncert, Vukán György szólóestjével.

Pár hónap szünet után új helyszínen, a Horánszky utcai Loyola Caféban folytatódott a sorozat: 2012. május 12-én „Gyárfás István trió, Gyafi 50. születésnapi koncertje” volt műsoron. Továbbra is minden hónap második keddjén voltak a klubestek. Néha különleges eseményekre is sor került, mint pl. 2014. február 14-én ünnepi gálakoncert a Párbeszéd Háza nagytermében, amelyen Illényi Katica, Deseő Csaba, Gyárfás István, Berkes Balázs és Mohay András léptek fel, ez volt a HÁLÓ JAZZ KLUB 50. rendezvénye.

A sok emlékezetes klubest szereplői többek között Berki Tamás – Sárik Péter, az Oláh Dezső trió, Borbély Mihály, Bágyi Balázs, Elek István, Pozsár Eszter, a Gáspár - Dresch quartet, Fritz József, Révész Richárd, a Hot Jazz Band, Babos Gyula, Kollmann Gábor, Ludányi Tamás voltak. Teltek az évek, sok minden megváltozott, újabban lehetőség nyílt a HÁLÓ új helyiségében, az S4-ben (Budapest V., Semmelweis u. 4) koncertek rendezésére is. 2019. február 12-én itt került sor Deseő Csaba 80. születésnapi, márciusban Micheller Myrtill & Pintér Tibor, áprilisban Illényi Katica és a Cseke quartet koncertjére.

Május 14-én itt fogjuk megünnepelni a HÁLÓ JAZZ KLUB jubileumát is a századik koncerttel, amelyen a HÁLÓ ALL STARS együttes lép fel Gyárfás István vezetésével. A zenekar tagjai: Szalóky Béla, Elek István, Orbán György, Kőszegi Imre.

Az ünnepi estre szeretettel várjuk régi és új jazzrajongó vendégeinket! D. Cs.

Schön Györgyöt kérdeztem, mi történt és mi változott ez alatt a 10 év alatt.

  • MagyarJazz: Mi motivált, hogy létrehozd a klubot, ami a Háló Közösségi és Kulturális Központon belül működik?
  • Schön György: A Háló (teljes nevén Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület) egy közel 30 éves múltú független civil szervezet, amely a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és egyének között épít kapcsolatokat, nyitottan, ökumenikus szellemben. Egy vagy több napos találkozókat és egy hetes táborokat szervezünk. 30-40 ilyen eseményünk van évente, az elmúlt években több ezer emberrel léptünk kapcsolatba és „mozgattunk meg”. Sok-sok ember utazott és utazik egymáshoz találkozókra, ország és lelki határokat átlépve, egymás hazáját megismerve. Ezekre, a lelkiségi programokon kívül mindig magyar kulturális programokat is behoznak a szervezők. Budapesten 2006-ban lehetőségünk nyílt egy nagyobb közösségi teret kibérelni a Ferenciek terén, a Kárpátia udvarban. Ez lett a Háló Közösségi Központ, ahol először a Kolta Galéria kezdte meg a működését, majd a kollégáim egy énekelt versek sorozatot indítottak be havi rendszerességgel, minden hónap harmadik keddjén. Első fellépőnk 2007 elején a Kaláka együttes volt. Utána jött a kamarazene, első kedden, majd én „hoztam be” a jazzt második kedden, és legvégül jött a népzene (negyedik kedd). Mindegyik sorozatra felkértünk egy „művészeti vezetőt”. Az énekelt verseké Gryllus Dániel, a népzenéé Navratil Andrea. Deseő Csaba pedig a jazz sorozat vezetését vállalta. A zenei programoknak kezdetek óta a különlegessége volt, hogy minden alkalommal beszélgettünk a fellépő művészekkel. Zenéről, életről, családról, néha hitvallásról, ahogy adódott. A közönség is mindig kérdezhetett. Ez most is így van. Régebben Csaba volt a kérdező-beszélgető, mostanában inkább én.
    A Ferenciek terén sok más kulturális és közéleti programunk is volt, de a zenei klub az egésznek a gerincét adta éveken át, egészen 2011. végéig, amikor fel kellett adnunk a helyet, és össze kellett magunkat „húznunk”. A 33. jazz klubest, az emlékezetes és megható Vukán György szólókoncert (amelynek a zárószáma a Last Message volt) után néhány hónappal, hosszú keresgélés után kezdtünk újra a Loyola Caféban, amely a jezsuita Párbeszéd Házához tartozik. Itt egy hosszú és szép, de albérleti időszak következett, egészen a 96. klubestig. A zenei sorozatok közül sajnos csak a jazzt sikerült tovább éltetni. Deseő Csaba 80. születésnapi estje óta az S4-ben szervezzük a ”jazzt”. Hogy visszatérjek a kérdésre: zenésznek indultam, sokáig hegedültem, Csabához is jártam egy évig jazz-hegedülni, de nem tudtam, akartam igazán fejlődni. Bezzeg Antal Tibi! Együtt kezdtük, de ő aztán kitűnő jazz hegedűs lett. Én pedig „mezei” villamosmérnök, majd családot alapítottam. Hálós tevékenységem és klub-szervezési tevékenységem alapvetően abból fakad, hogy szeretem a zenét és szeretek emberek között lenni, velük barátkozni. Közösségi embernek tartom magam. Ami pedig a zenét illeti, kántorizálok egy templomban, gitározgatok, és újabban versekre írok zenét. Már van egy kisebb koncertre való gyűjteményem. Ezen kívül a számmal a trombita hangját utánzom. Egy-két kivételes alkalommal a klubban is megmutattam ezt.

  • MagyarJazz: Mik voltak a célok tíz évvel ezelőtt? Változtak időközben?
  • Schön György: Az alapvető cél nem a közönségtoborzás, hanem a közösségépítés volt. Ez nem változott. A „régi” klubvilág újraélesztése. Hogy az emberek tudják: keddenként zene van a Hálóban. Mindegy hogy milyen. Ne feltétlenül csak a „nagy név” miatt jöjjenek. Hogy legyen egy hely, ahol egymással találkoznak, beszélgetnek, leülnek és kikapcsolják a rohanást. Ahol a zene megemeli a lelkeket, és az élmény erőt ad a következő napokra. A Háló Jazz Klubnak az évek alatt kialakult egy törzsközönsége, akik szívesen jönnek, és akikkel már-már baráti kapcsolatba kerültünk. Mi, szervezők azt szoktuk mondani, hogy a szünet a klubest egyik legfontosabb része. Már volt olyan, hogy viccesen kihirdettem, hogy a következő Háló Jazz Klub egy zene nélküli beszélgetős est lesz. De persze ilyen még nem volt. A nyári hónapok kivételével minden hónapra jutott fellépő, nem is akárki. Az elmúlt 10 évben a magyar jazzélet élvonalbeli muzsikusai lettek „hálósok”. Sokszor volt már, hogy az emberek így búcsúztak, örömmel: Gyurikám ez volt eddig a legjobb! Ez a legnagyobb elismerés!

  • MagyarJazz: Mennyire változott 10 év alatt a jazz iránti fogadókészség?
  • Schön György: Erre nehéz válaszolni, mert nem vagyok úgynevezett „szakmabeli”. Mi egy kicsi klub vagyunk, nem nagyon rúgunk labdába. Azt látom, hogy pezseg a hazai jazz-élet, sok helyen szinte minden nap van élő zene, sok a fesztivál is. Rengeteg tehetséges zenész van a pályán, de nem mindenkinek adatott meg a rendszeres fellépés. Én magam ritkán jutok el máshol szervezett koncertekre. Legszívesebben betiltanám a „virtuális” zenét, és azt mondanám: ha igazi zenét akarsz hallgatni, csak élőben tedd meg, közösségben. A zene, művelve, de hallgatva is segít az emberség megélésében. A túlélésben is. Folyton születik, és meghal. Csoda. Gyógyszer. Zenei „fejlődésemet” illetően, a zeneiskolai komoly-hegedű-képzés után nagyon rövid volt a pop-rock „korszakom”, mert gyorsan belezúgtam a harmóniadús jazzbe, és ezért is hálás vagyok. A hajdani Jugoszláviában születtem és nőttem fel (a Délvidéken, Vajdaságban) középiskolás koromban a zsebpénzemből már rendszeresen vásároltam és hallgattam a hazai licenckiadású, világsztárok által felvett lemezeket. Persze először a hegedűs Stéphane Grapellit, majd a többieket. Magyarországra kerülve, a nyolcvanas években a jazz klub- (és a táncház) látogatás már-már politikai állásfoglalásnak számított, én pedig rendszeresen felkerestem ezeket. Visszatérve a jelenbe, sokat elárul az, hogy a Hálóban egyedül a jazz sorozatot tudtuk a mai napig folyamatosan „életben” tartani.

  • MagyarJazz: Mennyi munkával jár egy-egy klubkoncert megszervezése?
  • Schön György: Minden egyes eseményért meg kell dolgozni. A fellépő művészeket „megszerezni”, velük egyeztetni, fényképeket kérni, plakátot készíteni, hirdetéseket, meghívókat írni. Minden hónapban. Minden lehetséges, számunkra elérhető csatornán. Miközben a Háló többi rendezvényét is szervezni, hirdetni kell. Havonta több óra? Inkább több munkanap. Az a tapasztalatunk, hogy a fellépők szívesen járnak hozzánk. Bár minden alkalommal más-más formációk lépnek fel, a hosszú évek alatt voltak és vannak visszatérők. Jó a hírünk! Mindennek jó alapja Deseő Csabával való együttműködésünk, baráti kapcsolatunk, amely az évek alatt csak erősödött. A hosszú távú, közös önkéntes munkáért nagyon hálás vagyok neki. Ezen kívül számomra nagy érték, hogy megismerkedtem sok-sok tehetséges zenésszel, akik mind kiváló emberek. Nagyon szimpatikus számomra a köztük levő jó, baráti, szolidáris viszony. Összefoglalva: amikor elkezdődik a koncert, akkor már én is élvezem…

  • MagyarJazz: Mik a tervek a közel- és távoljövőre?
  • Schön György: Számomra most a legfontosabb az S4 működtetése. Más zenei programsorozatok kialakítása, szervezése. A népzene egyre nagyobb súlyt kap. Navratil Andrea Dúdoló (népdaltanuló) sorozata minden második szerdán, és a Kertész Nótakör keddi közös éneklős alkalmai is nagyon fontosak a számunkra. A téli időszakban szerdánként moldvai táncházunk is volt. Rendszeres visszatérő vendégünk a barokk zenét játszó nagyon népszerű Albinoni kamarazenekar. Fontosak a Kolta Galéria kiállításai (most éppen a 110 évvel ezelőtti Kínáról), és a közéleti jellegű Részigazság klub. Mindezek persze nagyon függnek a pályázati lehetőségeinktől. Nagyon bízom abban, hogy erősödni fog a kapcsolatunk a V. kerületi Önkormányzattal. És Háló Jazz Klub? A legnépszerűbb sorozat? A folytatás nem kérdés. A századik után is van élet. Bízom benne, hogy amíg lesz fellépőnk, lesz kinek játszani. Biztos vagyok, hogy Csaba is ugyanezt gondolja!

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005