A MagyarJazz egyik állandó tudósítója Halász Gyula, aki már nemcsak a nagykanizsai jazz eseményekről, koncertekről, hanem a zalakarosi jazz fesztiválról tájékoztatja az olvasóinkat. Úgy tudjuk, hogy gőzerővel zajlik a jövő évben 50. évébe lépő kanizsai jazz klub megalapításra szervezendő program előkészítése. Ennek apropóján tettük fel kérdéseinket a rendezvény  főszervezőjéhez. Van még olyan jazz klub Magyarországon, ahol 50 éve rendszeresen szól jazz?

Magyarországon nem számíthat akkora visszhangra ez a lemez, mint Amerikában, mégpedig azért, mert hazánkban alig-alig ismert az alapanyag, melyből McMurray, az öblös hangú tenorszaxofonos (egyesek szerint Grover Washington Jr. avatárja) dolgozott.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 15-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Balázs József Trió és Horváth Cintia

Terence Blanchard az amerikai jazz olyan képviselője, aki az egyetemes zenei világ kiemelkedő képviselői közé emelkedett. New Orleans szülötte, mint a trombita annyi más világhírű művelője Armstrongtól Joe Newmanig, Wynton Marsalistól Nicholas Paytonig. Irving Shaw regényének címét kölcsönvéve az „oroszlánkölykök” egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki még a műfaji határok átlépésében is talán a legmesszebbre jutott.

Ezt a központi, izgalmas kérdést tette fel Karap Zoltán filozófus, zenész a Jazztanulmányi Kutatócsoport idei harmadik vitaestjén, melyet itt teszünk közzé hangfelvétel formájában. A jazzhallgatás népszerűsítésében a Jazztanulmányi Kutatócsoportnak is szerepe lehet, akár provokatív kijelentések felvetésével, elemzésével, mondja Karap, aki mindkét szempontból, mint koncertező muzsikus és mint a témából doktorált filozófus megvizsgálja Theodor Adorno szövegeit. Rávilágít a következő kérdésekre is: Győztesek vagy vesztesek zenéje? Van-e ma a jazznek erotikus jelentés-rétege? Miben tévedett a jazzbarátnak kevéssé mondható társadalomtudós?

Készült néhány emlékezetes film még az elmúlt század vége felé, amit a jazz miatt érdemes megnézni. A „Mo’ Better Blues” például pont ilyen. 90-ben készült, nem a jazz-biopic vonalba illeszkedik, de valódi jazzmozi. Spike Lee jegyzi a forgatót és a rendezést is, sőt amolyan fekete Woody Allenként az egyik fontos karaktert is ő játssza a filmben.

Nem kell bizonygatnom, hogy a hárfa nem kimondottan jazz-hangszer, mint pl. a tenorszaxofon vagy a zongora. Még a jazzlapok népszerűségi listájának különleges hangszerek kategóriájában is igen ritkán fordult elő, hogy találkoztam volna ennek az elegáns hangzásvilággal bíró csodás instrumentumnak a művelőivel. Azért persze akadtak kivételek, mindenekelőtt Dorothy Ashby és Alice Coltrane.

Ahogy júliusban megírtuk, egy világsztár érkezik a Budapest Jazz Clubba októberben. A koncert telt házas, jegyet a helyszínen visszamondás vagy betegség esetén lehet csak venni.
A karantén alatt világhírűvé váló amerikai zongorista, a hetente egy-két élő bejelentkezésével hívta fel magára a figyelmet. Eleinte a Live From Emmet’s Place-t még mobil kamerával rögzítették, majd mind a hang, mind a kép profivá vált, és egy stáb dolgozott azon, hogy élvezhető minőségben kerüljenek ki a fiatal zongorista livestream bejelentkezései. Sőt, a mai napig megy szünet nélkül az adás, ahol sok-sok híresség fordult meg. Október 12-én a Budapest Jazz Clubban is fellép triójával a Yamaha Artist, aki a klub Yamaha zongoráján fog játszani.

Új színfolttal gazdagodott a hazai jazzélet azzal, hogy Zalakaros jazz fesztivált szervezett október első napjaiban. A népszerű fürdővárosban nemrégen adták át a Karos Korzó rendezvényközpontot, ami az esemény helyszínéül szolgált. A kétnapos fesztiválon a vokális, latin és tradicionális jazzt helyezték előtérbe, és erre igyekeztek népszerű zenekarokat, énekeseket meghívni.

Közismert tény, hogy az első magyar nyelvű jazzkönyvet Molnár Antal zenetörténész írta, és a Dante Könyvkiadó jelentette meg 1928-ban, Jazzband címmel. Kevesebben tudják, hogy ugyanebben az évben tette közzé a Debreceni Szemle szeptemberi számában Füredy F. Gusztáv A jazz problémáiból című írását, melyről Simon Géza Gábor egy helyen azt mondja: „az egyik legkorábbi terjedelmes magyar írásmű a műfajról”.

Sokan az egyik legaktívabb és legmerészebben kísérletező zenekarnak tartják a Modern Art Orchestrát. Csakhogy már rég túl van a kísérletezések pályaszakaszán ez a formáció, a MAO természetes hitvallása a változatosság, a különféle zenei irányzatok felé mutatott érdeklődés. Egy nagyon színes, gazdagon rétegzett pályát mondhat magáénak az együttes, azzal, hogy big bandként valamit mindenképpen és szinte minden megnyilvánulásában őriz abból a hagyományos, nagyzenekari jazzből, aminek egyik legemblematikusabb alakja Stan Kenton volt. Azért juthat itt az ember eszébe mindenekelőtt Kenton, mert habitusában, a klasszikus és kortárs zene iránti vonzalmában és kompozícióinak logikájában talán épp az ő útjain kezdett járni megalakulásakor a MAO.

Akik követik a hazai jazzszínpad történéseit, megfigyelhették, hogy 2016 óta minden tavasszal három (sőt 2019-ben már négy) napon át szólt a jazz a budai oldal rangos előadó-komplexumában, a MOM-ban. Tavaly tavasszal a vírusjárvány miatti zárlat előtt még sikerült lebonyolítani az ötödik fesztivált, az idén pedig azt a megoldást választotta a fesztivál művészeti vezetője, Kleb Attila, hogy a három őszi hónap során rendezi meg három szakaszban az idei fesztivált. Így tehát a már hagyományosnak számító budai jazzünnepet „évkihagyás” nélkül sikerül megvalósítani.

A Háló Jazz Klubban lép fel a 80 éves Dudás Lajos október 5-én.

Szeptember utolsó vasárnapján a BMC Koncerttermében pályatársai, az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok emlékeztek az idén júniusban, 57 évesen elhunyt Winand Gáborra. Az este hét órakor kezdődött nagyszabású koncerten csaknem harminc, a jazz élvonalába tartozó muzsikus különböző formációkat alkotva lépett színpadra, felidézve Gábor rendkívül gazdag énekesi, instrumentális, zeneszerzői munkásságát, pályafutásának főbb állomásait.

Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.