Az idén is folytatódik a már egy évtizedet is meghaladó „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” koncertsorozat a főváros legnépszerűbb jazz színhelyén. Január 31-én este 20 órakor – egyetlen koncertet ad napjaink egyik legkeresettebb billentyűsének formációja, az Ethan Iverson Trio. A cél: megismertetni a hazai jazzbarátokkal a jazz fővárosának legkiemelkedőbb képviselőit. Az őszi James Carter, Jonathan Kreisberg és Kevin Hays koncertek méltó folytatása az Ethan Iverson Trio fellépése.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és dátummal is megjelölte a Hymnus, a Magyar nép zivataros századai című költeményét.
A másfél évtizedes fennállását októberben megünnepelt Háló Jazzklub az idén is folytatja remek jazzestjeit, amelyben a hazai jazz legkiválóbb képviselőit ismerhetik meg az inkább konzervatív ízlésű idősebb zenebarátok. Az új év első összejövetelén Pozsár Eszter Contempo triója adott nagy sikerű koncertet az igazán értő közönség előtt.
Idén majdnem ugyanakkorra esett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgája, mint tavaly. Ezúttal megelőzték a Bartók konzi vizsgáit, amik vasárnap és hétfőn lesznek.
Születésnapján, január 12-én a Bem Rockparton bensőséges megemlékezést követően felavatták a 75 éves korában tavaly elhunyt Török Ádám szobrát. Ámmer Gergő szobrászművész kisméretű, de mint a méltatás során elhangzott, óriási tartalommal bíró alkotása az egykor a Mini koncertjeinek otthont adott Andrássy Palotában működött I. kerületi művelődési házzal szemközti oldalon kapott helyet.
Szandai Mátyás augusztus végén hunyt el 46 évesen, és hagyott maga után egy hatalmas űrt, zenész barátaiban kérdéseket. A sikeres bőgőst a párizsi zenésztársai novemberben búcsúztatták, ahova néhány magyar zenészt is meghívtak. A budapesti búcsúra 2024. január 13-án került sor a BMC nagytermében.
Az idén is folytatódik az az immáron hetedik éve tartó koncertsorozat, amelyben havonta egy-egy jazztörténeti fontosságú lemezt idéznek meg a MAO tagok, mégpedig abban a felállásban, amelyben az eredeti album felvételre került. Ezúttal a 100 éve született ikonikus dobos, Max Roach olyan kvartett felvételei kerültek górcső alá, amelyeken Charlie Parker kompozícióit játszották lemezre mindössze két évvel Bird halála után, 1957-58-ban.
A ma ránk zúduló információáradat közepette a jó indulattal üde színfoltoknak nevezhető szembejövő törmelék között időnként mérföldkövekkel is találkozhatunk. Súlyukból adódóan nem a kedvező széljárás sodorta elénk, jól esik megpihenni, feltöltődni mellettük. Megtalálni a magunk csendjét, amit csak a zene adhat. Fekete-Kovács Kornél februárban a BMC gondozásában megjelent „Different Aspects of Silence” című lemezén társaival segít megtalálni elveszített csendjeink hangjait.
A tragikus hirtelenséggel tavaly augusztus végén, 46 éves korában elhunyt Szandai Mátyásra emlékeznek a BMC nagytermében szombaton.
Két szenzációs koncert, két kitűnő zongorista vezette két szenzációsan játszó zenekar, két csodálatos énekesnővel, és végig óriási hangulat – röviden így foglalható össze a Budapest Jazz Club az újév első szombatján rendezett 16. születésnapjának programja. Tizenhat év alatt a BJC mozaikszó három betűje fogalommá vált, a kezdetektől a mai napig meghatározó szerepet játszva a jazz népszerűvé tételében, a főváros kulturális életének fontos része lett. A január eleji születésnapok évről-évre piros betűs ünnepé váltak minden zenésznek és jazzrajongónak, idén is ingyenes koncerteken közösen ünnepelhettük a klub fennállását, az általunk szeretett műfajt, és a végén a hagyományoknak megfelelően, a „Happy Birthday” dallamai közepette a torta is megérkezett.
A nagykanizsai születésű Farkas Norbert jazzbőgős egyike azoknak a fiatal zenészeknek, akiknek sikerült gyökeret ereszteni külföldön, és akik azóta is rendszeresen lépnek fel jazzklubokban és jazzfesztiválokon. Norbert elsősorban a Cserfő JazzLand és a Nagykanizsai Jazz Fesztiválok hatására kezdte meg zenei tanulmányait. Első mentora Tiborcz Iván jazz-zenész volt, aki olyan kezdő és haladó fiatalokat indított el a zenei pályán, mint Kém Sándor (bőgő), Gayer Mátyás (zongora), Farkas Norbert (bőgő) és Simon Balázs (szaxofon).
Több felhívás is érkezett a Jazz.hu szakmai portálhoz.
Világsztárok sora érkezik már az első negyedévben Budapestre. Öt gitáros szerepel köztük.