fbpx

Egy héten két nap is jazzt hallgathattak az érdiek és a törökbálintiak. Egy szürreális nap után kifejezetten előírnám mindenkinek, hogy menjen jazzt hallgatni, és kapcsolódjon ki a legkellemesebb módon.

Kék Duna kerengő

2020. augusztus 26.

Múlt hét szombaton már délután hajóra szállt a Modern Art Orchestra legénysége. A Swingin’ On The Danube fesztivál keretében augusztus 22-én egymás után két koncertet adtak a Batthyány téri Silver Line kikötőből indult Nimród fedélzetén. Mindkettő ingyenes volt, de ahogy a részletes programot ismertető előzetesünkben, és több helyütt idejében közétett műsorajánlókban olvashatták, legkésőbb augusztus 19-e éjfélig regisztrálni kellett.

Azt hiszem az idei év örökké emlékezetes lesz a világon. Járványokhoz, természeti katasztrófákhoz, helyi háborúkhoz, az erőszak tombolásához és a klímaváltozás következményeihez alkalmazkodva évtizedek óta próbálunk életstratégiákat felállítani. Ebben az évben viszont olyan globális járvány hatásaival szembesültünk, ami több mint egy nagy felkiáltójel. A társadalmak mindegyik csoportját érzékenyen érintette a koronavírus okozta járvány. A kulturális élet területén dolgozók is komoly egzisztenciális válságba kerültek. Fesztiválok, színházi előadások, koncertek és egyéb tömegeket vonzó rendezvények lehetetlenültek el. Az alábbi beszámoló – a teljesség igénye nélkül - a Nagykanizsához köthető zenészekről és koncertekről szól.

A hálaadás estje

2020. augusztus 13.

A márciusban elrendelt korlátozások enyhítése óta a BJC, az Opus, az iF, és a Jedermann után, hétfőn a Nyitott Műhelybe is visszatérhetett az élőzene. A koronavírus miatti csend a kultúra 18 éve önerőből működő Ráth György utcai bázisát is válsághelyzetbe sodorta, az alapító, egyszemélyes üzemeltető, programszervező, vendéglátós feladatokat ellátó, egyszóval mindenes Finta László ezért adakozásra kérte a törzsközönségét, és az alkalmanként idelátogatókat. Azokat, akiknek hétről-hétre fontos volt, hogy a főként a marginális kultúrába sorolt irodalmi estek, filmvetítések, koncertek, képző-, és fotóművészeti kiállítások után, még egy kicsit tovább maradva, családias légkörben megvitassák egymás közt az alkotókkal a látottakat, hallottakat, és akiknek ezek a mára kissé furcsának tűnő tevékenységek életük fontos részévé váltak.

A Szentendrei Jazztábor kísérleti jelleggel, családi "mikrotáborként" 2019 nyarán került először megrendezésre két "moderátorral" (a tábor ötletgazdájával, Neuschl Armanddal és jómagammal), valamint körülbelül 10-12 résztvevővel. A nem várt sikernek köszönhetően egy hónappal később újra megrendeztük az eseményt, és eldöntöttük, hogy a 2020-as évben egy minden szempontból fejlettebb és összetettebb tábort csinálunk. A mostani rendezvény fontos újításai a három vendégelőadó, Gyárfás István, Bartha Mátyás és Gayer Mátyás előadásai és koncertjei, valamint az alapítványi formában működő Dunarnia Inspirációs Ház társszervezőként való bekapcsolódása voltak.

FLAMINGÓK szárnybontása

2020. augusztus 07.

Július utolsó péntekén a Blue Flamingos, egy jelenlegi és volt konzis diákokból álló zenekar adta első BJC koncertjét. Bár a Bartók konzi féléves, és év végi vizsgáin együtt is, és különböző vizsgaformációkban is játszottak már a patinás klub színpadán, és szerepeltek a koncerteket követő ingyenes „cafe jam” bulikon, de az igazi vizsga, a programban meghirdetett nagykoncert, a „fizetős közönség” előtti fellépés most adatott meg először.

Vasárnap nagyszerű hangulatban, fantasztikus produkciókkal zárult a III. Sárkányszelídítő Jazz Napok Esztergomban, ismét töretlen sikert aratva mind a közönség mind a fellépő művészek körében. A háromnapos rendezvény megvalósulását a Covid-19 okozta vírushelyzet sokáig bizonytalanságban tartotta, és bár több ötlettel is készültünk az esemény későbbi időpontra tolására, vagy akár online megtartására, de mint utóbb bebizonyosodott, jó döntés volt ragaszkodnunk az eredeti augusztus elejei időponthoz. Úgy érzem, egy ilyen hosszan tartó ’kulturális csend’ után nagy szüksége volt erre a rendezvényre a közönségnek és a művészeknek egyaránt. A családias hangulatú hétvégének ismét az esztergomi Szentgyörgymezői Olvasókör udvara és nagyterme adott otthont, mely idén újabb fejlesztéseken ment keresztül, hogy még jobban meg tudja idézni a pezsgő nyári fesztiválok hangulatát. Igényes zenei kínálatunkban továbbra is törekedtünk a legmagasabb művészi színvonal megtartása mellett a zenei sokszínűségre, nem köteleztük el magunkat a jazz egyetlen irányvonala mellett sem, törekedve arra, hogy mindenki találjon számára különösen vonzó zenei produkciót.

Aki figyeli koncertbeszámolóinkat, az emlékezhet rá, hogy július első napján nyitott az Opus Jazz Club a vírusjárvány első rohama után. Magam is jelen voltam a Borbély Műhely emlékezetes fellépésén, és Somogyvári Péter remek beszámolója írásban és képekben elmeséli az ott történteket. Nos, a hónap utolsó napján, pénteken este pedig az új dobossal bemutatkozó Hajdu Klára Quartet zárta a forró hónapot nem kevésbé forró hangulatú koncerttel.

Zenével fertőződve

2020. augusztus 04.

Graz patinás művészeti egyeteme, a Kunstuniversität hallgatóiból verbuválódott multinacionális Hofecker Dániel Sextet a Magyar Jazz Szövetség 2017 novemberében rendezett Jazz Combo Versenyén első díjat nyert, a trombitán és szárnykürtön játszó zenekarvezető pedig „Fragments” című szerzeményéért a „Legjobb Kompozíció” díját is megkapta. Különdíjként meghívót kaptak a Debreceni Jazz Fesztiválra, a NarRator Records pedig CD készítési lehetőséget ajánlott fel. A zenekar felállása nem változott, a neve igen. Csütörtökön a Nexus LineUp forró pillanatait kellemes hűvösben élvezhettük a Budapest Jazz Clubban. Klimatizált nézőtér várta, a két éve a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjat is elnyert Hofecker Dániel vezette hattagú zenekar koncertjére érkezőket.

Erzsébetváros egyik legszebb középülete, a ma is inkább a régebbi, ERöMŰVHÁZ (Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központ) nevén emlegetett, a pontos címet nevében hordozó „Wesselényi17” egész évben várja a kultúra bármely területe iránt érdeklődőket. Változatos rendezvényein az irodalmi estek, tudományos és ismeretterjesztő előadások, családi és gyermekprogramok között rendszeresen fontos szerepet kap a zene. A jó időben az épület belsőudvarán, szabadtéren megtartott „Gangkoncert” sorozatba időnként a jazz is bekerül, hétfőn két tehetséges, pályája elején járó, de már számos díjat elnyert fiatal művész, Castagno Claudia és Oláh Vilmos lépett fel.

¡VIVA Afrocando!

2020. július 29.

Múlt héten két egymást követő napon Elsa Valle zenekarával mindkét nemzetközi hírnevű budapesti jazzfellegvárban fellépett. A fővárosi mini turné csütörtökön a BJC-ben kezdődött és pénteken az Opus Jazz Clubban fejeződött be.

Celebration 20 & 10

2020. július 27.

A fennállásának jelentős évfordulóit mindig méltó környezetben ünneplő Balázs Elemér Group huszadik születésnapi, és egyúttal tizedik stúdióalbumát bemutató koncertjét ezúttal a főváros, de talán Európa legszebb szabadtéri helyszínén, a Várkert Bazár Öntőház Udvarában tartotta. Aggodalomra csak az előző napok rendszeres zivatarai adhattak okot, de csütörtökre szerencsére az eső kieste magát, kitisztult az ég, és ragyogó időben, teltház előtt léphetett színpadra a zenekar.

On Wednesday, July 1st, it was my great pleasure to attend the Opus Jazz Club’s post-lockdown re-opening concert in Budapest, performed by the Mihály Borbély Quartet. This was a magnificent demonstration of musical prowess by one of Hungary’s most distinctive, well-celebrated jazz combos. But more than that, it was a joyful celebration of life bursting the bonds of confinement – an ecstatic serving forth of musical zest that got our limbs swaying and left our faces beaming.

OPUS kapunyitás

2020. július 04.

A zártterű rendezvények tilalmának feloldása után, július elsejére meghirdette kapunyitó estjét az Opus Jazz Club, és szerda este, csaknem negyedévnyi kényszerszünet után a Mátyás utcában is beindulhatott az élet. A Borbély Műhely a még érvényben lévő biztonsági intézkedéseknek megfelelő teltház előtt lépett a klub színpadára. A szoprán- és altszaxofonon, tárogatón, basszusklarinéton, valamint különböző méretű furulyák mellett minden fújhatón játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron zongorázott, Horváth Balázs bőgőzött és G. Szabó Hunor dobolt.

Az újranyitás öröme

2020. június 21.

Ahogy csitult a járvány, a korlátozó intézkedések is egyre engedékenyebbek lettek, csaknem három hónap után a zártterű helyek is kinyithattak. A Budapest Jazz Club vezetősége egyből élt a lehetőséggel, és ahogy a honlapunkon szerdán megjelent interjúban Bóna László ígérte, a továbbra is érvényben lévő biztonsági intézkedéseket betartva, csütörtökön végre beindulhattak a koncertek a főváros legkedveltebb jazzklubjában. A kényszerpihenő utáni első, a nyári időszak hagyományainak megfelelően, este fél kilenckor kezdődött koncerten a Szakcsi Lakatos Róbert Trio lépett fel. A zenekarvezető zongorista mellett Orbán György bőgőzött, és az egyenesen Szlovákiából érkezett Hodek Dávid dobolt.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005