Grusint ugyanúgy magához vonzotta a filmipar csábító ajánlata, mint ahogy egykor Arthur Miller és Fitzegerald is hirtelen forgatókönyvírásra adta a fejét. Nagy lehetett a csábítás, hiszen akkor már Sarah Vaughn és Carmen McRae kiválasztott állandó zenészei közé tartozott a most először Magyarországon is fellépő Grusin. Jól döntött mellesleg, mert a legkeresettebb filmzene mogul lett a nyugati parton. Ez elég sajátos válfaja a muzsikának, mert speciális funkcionális zene, valójában akkor a legjobb, ha észre sem vesszük, csak pont telitalálatként odaillik.

Kíváncsian várhattuk a műsort, mert ők magas szinten tudnak klasszikus parafrázisokat játszani, ezt a Two worlds lemezüket ismerők jól tudhatják. Lehetett volna egy veretes válogatás filmzene adaptációkból, hiszen ez a világ – a népszerű showrészletektől a West Side Story-ig – Grusin kisujjában van. Kaliforniában jelentős a spanyol ajkú népesség, a karibi, afro-kubai zenei akcentust is jól beszélik mindketten. Sőt Ritenour vonzódását ismerve a minőségi rock és pop vonalhoz (kettőjük I shut the sheriff-je Marley-tól kötelező anyag a feldolgozások témában), tudhatjuk, hogy ebben is otthonosan mozognak. A Captain Fingers becenevet nem véletlenül ragasztották rá a rockos kirándulások közben. Most már tudjuk, végül egy kompromisszum mellett döntöttek.

Kíváncsian várhattuk a fellépőket is, mert a Müpa honlapján duóként szerepeltek, de egy jegyértékesítő ismertetőjében szerepelt egy ritmusszekció is (igaz, ott sem Melvin Lee Davis neve jelent meg, aki fellépett). Végül tehát a kvartett formációt hallhattuk. A koncert indításaként Grusin eljátszott szólóban egy klasszikus átiratot idéző prológot, aztán megérkezett Ritenour, és duóban west coastra váltottak, aztán behívták a két titánt, és intenzív smooth-os nyüzsgés kezdődött. A magamfajta „sűrűbb” jazzt szerető konzervatívoknak azért volt néha némi hiányérzete, de mint tudjuk, Kalifornia laza hely, ott a No education, just liberation dívik igazán. Ez pedig jól illeszkedett a „szemeszter” tematikájába.

A két öreg humora tette még emlékezetessé az estét. Grusin bevallotta, hogy magyarul sajnos nem tudja felkonferálni a történéseket, még azt is világossá tette, hogy ez igazából egy Ritenour turné, ő áll itt a középpontban technikai virtuozitásával és szerzeményei változatosságával. Azért volt még egy betét, mikor filmzenék montázsát adta elő szólóban, (az Aranyoskám, A csodálatos Baker fiúk, a Havanna vagy A cég című filmeket ismerve volt miből válogatnia), azzal tagolva a részleteket, hogy két karjával időnként a nem létező vászon felé mutatott. A Ritenour Songbookból jött szép sorban többek közt a „Wes Bound”, a „Night Rhythms”, a „Stolen Moments” és a „Lay It Down” is. Közben hallhattuk szimpatikus személyes vallomását arról, hogy zenészek számára visszatérni a járvány után a színpadra nem egyszerű kihívás, de a legjobb gyógyszer a bajok ellen a közönség szeretete. Két karcosabb megjegyzés a végére: nálam az ifjú titán, Wesley Ritenour néha szétdobolta a számokat, és a végén a basszus-ének hip-hopos rögtönzés tetszett a közönségnek, de hallottuk mi már ezen a színpadon Marcus Millert is.

2018-ban leégett „Rit” háza és a stúdiója Malibuban, egy életmű veszett oda gitárokkal, kottákkal és erősítőkkel. Az utána készített lemez, a Dreamcatcher és a mostani koncert viszont jó példa volt arra, hogy egy zenész is talpra tud állni minden helyzetből. Főleg, a muzikalitását és könnyed virtuozitását képes megőrizni. Lee Ritenour esetében ezt most láthattuk.

Müpa, 2022. június 29. 

Fotó: ©Nagy Attila / Müpa