A trombitás\komponista\producer öt zenészt hozott magával, ebből hárman szintén az arab világból – Szíriából! – származtak el, míg két muzsikus európai nemzetiségű volt (ezt akkor NEM a zenészek szakállasságából állapítottam meg, hiszen a dobos szintén szakállat viselt!). A színpadon Khawam, Wesam Karema (akkordeon, billentyűs hangszerek), Hasan Alnour (kánún), Salam Alhassan (ütőhangszerek) – tehát a szírek – mellett a dán Martin Bühl Staunstrup (nagybőgő) és a svájci-német Arne Müller (dobok) szerepelt.

Az együttes programjának magvát a To the West {A Nyugatnak} című, legutolsó albumuk képezte (melyen még más bőgős, továbbá hegedűs szerepelt). Khawam szerzeményei és a lemez azoknak a fizikai és lelki megpróbáltatások hangi leképezései, amelyeket a szíriai elindulástól a berlini megállapodásáig átélt. Nem önsanyargató, szomorú zenék; inkább az élet öröméről szólnak, - ahogy a Boban Markovic-féle művek is – de itt mindössze egy trombitával. Az arab (szíriai és libanoni) mellett a vallásos\misztikus szúfi hagyomány is megjelent, de én éreztem még egy kis sivatagi hangulatot is (mondjuk az Atlasz-hegység déli vidékéről). Olykor aszimmetrikus ritmusképletekkel is bolondították az arab témáikat. A zenei tisztaság és könnyedség okán még Chuck Mangione neve is beugrott, de talán ne keressünk a zenekar egyedi zenéjéhez mindenáron hasonlóságot.

A ráadással együtt 11 elhangzó szám sok jó rögtönzéssel, olykor parádés tempóval kápráztatott el. Amit felismertem: a koncert a Barari-val kezdődött, illetve a ráadásban a To the West hangzott el. Az elhangzó dalokban szinte mindenki kiválót nyújtott, de mindenképp külön is meg kell említenem a trombita, a kánún és az ütőhangszeresek szólóit, illetve a trombita-kánún párosjátékokat. Khawam ezúttal nem használt sok elektronikát a trombitájához: mindössze két számban kettőzött, visszhangosított. Viszont tudunk szólókoncertjeiről elektronikával, számítógéppel, hangbejátszásokkal…

Amit hallottunk, az nyomokban tartalmazott ugyan jazzt, de műfajilag a két fúziósnak – etno-jazznek – mondható darab kivételével inkább az arabos világzene és a pop határmezsgyéjén szóltak – a lagzipop umcaccájával bezárólag, akár egy számon belül is! A bemutatott témák – és a ritmusrészleg! – ugyan néha eléggé kommersznek tűntek a dalok indulásakor (két ilyen szám is volt), de az arab skálák, a rögtönzések intenzitása, ihletettsége és szépsége végül kiemelte a langyosságból e műveket is.

Műfaji előítéletek nélküli hallgatók új élményekkel gazdagabban távozhattak a koncertről. Sok ilyet kéne hallgatnunk, hogy nyitottabbak legyünk a zenei másságra; hogy megismerjük és megértsük a művek gondolatiságát, hogy megtanuljuk kiszűrni az egzotikus hangszerek mögé rejtett piaci\zenei semmitmondást!

Opus Jazz Club, 2022. szeptember 16.

Fotó: © Hrotkó Bálint / BMC