fbpx

A Harmónia Jazzműhely folytatja a vokális jazz különleges irányzatának hazai bemutatását – A Pocsai Kriszta Quartet feat. Molnár Aliz a BJC színpadán

2022. december 09.

Mintha egy sorozat bontakozna ki, az elmúlt pénteken ismét a nálunk igencsak elhanyagolt vocalise énekstílus újabb frenetikus koncertjére került sor – ezúttal a hazai jazzvokál legkiemelkedőbb képviselője Pocsai Kriszta és a Csillagvizsgáló tehetségkutató felfedezettje, Molnár Aliz részvételével.

Az egy héttel korábban a Kanizsa Gina Quartet előadásában tapasztalt élményekről is beszámoltam olvasóinknak, amelyben a vocalise legnagyobb művészeiről is ejtettünk szót. Így most csak annyit mondanék el, hogy a – magyarul talán „vokalizálás”-nak nevezhető jazzének nem más, mint (többnyire ismert) hangszeres számok témájára, ill. szólóira írott szövegek előadása, amelynek során az emberi énekhangot is instrumentumként használja az előadó. Úgy adja elő a többnyire hihetetlen szövegmondási készséget igénylő műsorát, mintha hangszert szólaltatna meg, ezért aztán messze nem minden énekes (még a legkiválóbbak sem) mernek vállalkozni erre.

Nem így Pocsai Kriszta, aki a korábbiakban is sokszor „bedobott” műsorában egy-két ilyen produkciót, de egy komplett est keretében most láttam őt először „vokalizálni” ebben az értelemben. Ráadásul egy erre a stílusra teljesen alkalmas nagyszerű ifjú vokalista ifjú hölggyel lépett fel, a kíséret is a lehető legjobb volt: Tóth Viktor altszaxofonon, Orbán György a bőgőnél és ifj. Tóth István gitározott. A dob nélküli kíséret még inkább lehetővé tette az ének érvényesülését, hiszen a szaxofonszólók alatt csak kivételes esetben volt ének, az állandó kíséretet elsősorban a frenetikus bőgőjáték jelentette. Itt kell mindjárt elmondani, hogy amennyiben a három legjobb hazai bőgőst kellene megnevezni, akkor Orbán Gyuri biztosan köztük lenne.

Jómagam (mint az a múlt heti írásomból is kiderült) a vocalise elkötelezett híve vagyok úgy 1959 óta. Akkor már ismertem a Lambert-Hendricks-Ross énektrió felvételeit, majd Annie Ross kiválása után Yolande Bavannal működő trió összesen mindössze három lemezét. Mindegyik „élő” felvétel: Newportban, a New York-i Basin Street East és Village Gate jazzklubokban készültek. A két trió kilenc albumából nyolc van gyűjteményemben. És a tőlem (sokkal) fiatalabb generáció jeles képviselőinek megsúgom, hogy a Manhatten Transfer vagy a New York Voices és a többi (itt-ott hatásvadász) vokálegyüttes mindent ezektől tanult. Csak akkorra jobban beindult a „zeneipar”. (De szép kifejezés.)

Az estet Pocsai Kriszta a „Két fa között” c. magyar népdallal indította, ami már csak azért is meglepetés volt, mert amerikai standardok előadására készültünk. Nem mintha akár Kriszta, akár több énekesnő által jazzkoncerteken is előadott népdalkincs idegen lenne számunkra, de ezúttal a vocalise stílus – bátran mondhatjuk – hazai meghonosítójának előadására voltunk kíváncsiak, amellett, hogy már Kanizsa Gina koncertje kapcsán is örömmel állapítottuk meg, hogy az új generáció énekesei is ismerik és alkalmazzák ezt a nálunk évtizedekig ismeretlen irányzatot.

Aztán sorjáztak a jobbnál-jobb produkciók. A ráadás számmal (ami Duke Jordan zongorista „Jordu” c. igazi bebop opusza volt) összesen tizenkét veretes jazz melódia hangzott el. Kriszta dicséretesen meglepően nagy teret adott Aliznak, aki meg is érdemelte a bizalmat. Éppen olyan nagy meglepetést okozott nekem (és a közönségnek), mint egy héttel korábban Gina. Nem sorolom az előadott remekműveket, a beszámolóm végén olvashatják. Inkább az előadás nagyszerű voltára hívom fel a figyelmet. Igazi jam jelleget kölcsönzött az a megoldás, hogy a két énekes, Tóth Viktor altszaxofonjával és ifj. Tóth István a gitáros félkörben elhelyezkedve, ülve szerepeltek, középen állt Orbán Gyuri. Ez hihetetlen intim benyomást keltett, mintha nem is koncert, hanem a „hivatalos játékidő” utáni örömzenélés lett volna, amit az amerikai szleng „after hours”-ként aposztrofál. Briliáns szaxofon- és gitárszólók hangzottak el, Orbán Gyuritól megszokott vehemens bőgőjáték mellett. A két énekesnő is csúcsformában volt, a kettős jazzéneklés minden lehetőségét felvonultatva: egyik versszakot egyikük, a másikat, a másikuk adta elő, aztán volt, amikor egy-egy sorral követték el ugyanezt, vagy pl. Aliz énekéhez Kriszta, mintha hangszeres zenész lett volna, dúdolt és még ki tudja milyen ötleteket élvezhettünk. A kíséretről is csak felsőfokú jelzőkkel beszélhetünk. Tóth Viktor a kortárs jazz, olykor az avantgárd vonulat kiemelkedő művésze, de jól emlékszünk, hogy bármikor szívesen játszik mainstream jazzt, akár Johnny Hodges vagy éppen Art Pepper modorában. Fergeteges szólói számomra igazolták, amit mindig hangsúlyozni szoktam, hogy nem feltétlenül csak a fúvós(ok) nélküli zongoratrió kíséret passzol a jazzénekhez. Ez a szaxofon-gitár-bőgő formáció nemcsak rendhagyó, de egyben lebilincselő előadást is generált.

De még a repertoárra visszatérve, a két brazil dal (az O Pato és a No More Blues) is élmény volt, de a Round Midnight, a What Is This Thing Called Love és a Caravan képviselték Kriszta nagyszerű érzékét aziránt, hogy miként lehet az ezerszer hallott, mindenki által ismert standardokból új produkciót létrehozni. Old Wine – New Bottles. A ráadás szám a „Jordu” egyike volt a nagy meglepetéseknek, de a Kriszta által (más koncerteken) is favorizált „Twisted” Aliz előadásában is „ütősnek” bizonyult. Számomra nagy meglepetés volt Stan Getz  „Don’t Get Scared” c. szerzeménye, amit még énekes változatban soha sem hallottam. (Ennek az az oka, hogy Getz 1951-ben svéd zenészekkel vette lemezre, majd 1954-ben King Pleasure készítette az első vokális változatot.)  A négy közismert standard (It Could Happen to You, Darn That Dream, You Go to My Head és There Will Never Be Another You) előadása pedig azért volt nagy élvezet, mert két vokalista és különleges felállású formáció előadásában egészen másként hatott, mint az előzőekben „kárhoztatott” zongoratrióktól.

Felejthetetlen este volt, ami eszembe juttatja a mostanában részemről is elfelejtett szlogenemet, amely szerint „az élő zenét semmi sem pótolja”. Csakhogy én lehet, hogy elfelejtem beszámolóm végére írni, de koncertlátogatás terén eléggé „jól teljesítek”!

Setlist:

1. félidő

  • Két fa között (magyar népdal)
  • It Could Happen to You (Jimmy van Heusen)
  • Darn That Dream (Jimmy van Hausen)
  • O Pato (Jaime Silva-Neuiza Texeira)
  • Round Midnight (Thelonious Monk)
  • Don’t Get Scared (Stan Getz)

2. félidő

  • You Go to My Head Fred Coots)
  • Caravan (Juan Tizol-Duke Ellington)
  • No More Blues (Antonio Carlos Jobim)
  • There Will Never Be Another You (Harry Warren)
  • What Is This Thing Called Love (Cole Porter)
  • Twisted (Annie Ross)
  • Jordu (Duke Jordan)   ráadás

 

 

Harmónia Jazzműhely / BJC, 2022. december 2.

Fotó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005