fbpx

Ismét vendégünk a varázslatos oud mestere // Anouar Brahem Quartet

2023. április 27.

Az oud, azaz az arab lant mestere 2021-ben frenetikus koncertet adott a Get Closer rendezvényiroda szervezésében a MoMKultban. A klasszikus arab-andalúz zenét a kortárs jazz harmóniáival ötvöző négyes rangját mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar zene szentélyében, a nagymúltú Zeneakadémia nagytermében mutathatja meg csodálatos produkcióját május 5-én, amely egzotikumával különleges színfoltja lesz a JazzFest Budapest 2023-nak!

De mit is kell tudni a címben szereplő varázslatos hangszerről? Az oud (ejtsd: úd), az arab lant, ami igazi „keleti csemege”. Pengetős, húros hangszer, domború hátú, rövid nyakú, fogólapos instrumentum. Legnagyobb mestere a Tunézia fővárosában született 65 éves Anouar Brahem. Zenei tanulmányait otthon végezte, majd 1981-ben a francia fővárosba költözött, ahol azonnal bekapcsolódott a sokszínű, multikulturális zenei életbe. Ahogyan Párizs oly’ sok – skatulyába nem szorítható – művésznek adott lehetőséget a felemelkedésre Josephine Bakertől Césaria Évoráig vagy Angélique Kidjo-ig, így Brahem karrierje is innen indult. Ekkor már hazájában is elismerték, turnézott Amerikában, majd világszerte. 1991-től a rangos müncheni lemezkiadó, az ECM jelenteti meg lemezeit, amelyeken olyan nagyságok társaságában játszik, mint Jan Garbarek, Richard Galliano, Dave Holland, John Surman, Django Bates vagy Jack DeJohnette. Két éve Brahem egyik legsikeresebb – 2009-ben megjelent „The Astounding Eyes of Rita” című lemezén közreműködő kvartettjét ismerhettük meg. Úgy látszik a Mester is azt vallja, hogy egy jól bevált együttesen nem kell változtatni, mert ugyanaz a felállás szerepel majd most is a Zeneakadémián, amely korábban is elkápráztatta a hazai rajongókat.

A jazz világából érkezett a szopránszaxofonon és basszusklarinéton játszó düsseldorfi Klaus Gesing. Hágában végezte zenei tanulmányait, és játszott – többek között – Dave Liebman és Enrico Rava zenekarában. A svéd basszusgitáros, Björn Meyer 2008 óta dolgozik Anouar Brahemmel, koncertezik és lemezeken is közreműködik. Végül a libanoni Khaled Yassine, az Észak Afrikában és a Közel Keleten használt ütőhangszerek mestere. Autodidaktaként sajátította el a kézzel ütött, az indiai tablára emlékeztető, de annál magasabb „serlegdob”, a darbuka, és a kör alakú fakeretre feszített bőr kézidob, a bendir használatát. Nem véletlen, hogy Erik Truffaz és Al Di Meola is gyakran felkérte közreműködőként. 

A kvartett repertoárján minden bizonnyal ezúttal is a rendkívül termékeny zenekarvezető-komponista tucatnyi albumának gyöngyszemei szerepelnek majd. A csodás zenefolyamot nem szokták konferálással megszakítani, de még a fényképezőgépek kattanása sem kívánatos zajforrás. Igazi mágikus utazás… Az akusztikus hangszereken előadott szebbnél szebb intim dallamok egyaránt felidézik az Ezeregyéjszaka egzotikus világát és a mai modern időket. A négy művész megismétli majd, azt a teljes összhangban előadott, érzelemmel telített, visszafogott, mégis izzó játékot, amit két éve is megtapasztalhattunk! Nagy várakozással tekintünk a különleges élmény elé!

Anouar Brahem Quartet  • 2023. május 5. • 20:00 • Zeneakadémia

 

 

Fotó: Jazzfest Budapest

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005