A Brahem írta zenék legkorábbi gyökerei a 9. századig vezethetők vissza. A korabeli beszámoló szerint egy Ziryab (789–857) nevű bagdadi udvari zenész visszautasította a zeneszerzőként és lantjátékosként nagy hírnévnek örvendő mentora hangszerét, és a sajátján játszott, mikor bemutatták a kalifának. Ziryab el is magyarázta a megdöbbent kalifának, a különösen megtisztelő ajánlatot azért nem fogadta el, mert az ő lantja bárkiénél jobban szól. Meghosszabbította ugyanis a lant nyakát, hozzáadott egy ötödik húrt, és a fapengetőt a sastollra cserélte. Lenyűgöző játéka olyan féltékenységet keltett befolyásos mentorában, hogy jobbnak látta, ha elhagyja szeretett szülővárosát. Nyugat felé haladva eljutott az észak-afrikai, a mai Algéria, Marokkó, Tunézia és Líbia területén kialakult Maghreb kultúra központjának számító Kairouan városába, a végső célja azonban a mórok uralta Al-Andalus, azon belül is Córdoba volt, ahova megérkezve, újra udvari zenész lett. A Kairouanban hallott Maghreb zene azonban továbbra is nagy hatással volt rá, így egy sajátos andalúz stílust kialakítva ötvözte a helyi keresztények és a zsidók zenéjével. Megalapította az egyik első zeneiskolát, melyben a férfiak és nők egyaránt tanulhattak, zenéje követőkre talált, és hamar elterjedt az egész kalifátusban.

Amikor viszont a 13. század végére kiverték a mórokat az Ibériai-félszigetről, a menekülő muszlimok Észak-Afrika városaiban, köztük Tuniszban telepedtek le, és magukkal hozták zenéjüket, azt a sajátosan andalúz zenét, amit egykor Ziryab játszott, amely a muzulmán Ibériából eredt. Ma Észak-Afrika minden Maghreb országában találkozhatunk legalább egy andalúz zenei stílussal, amely az Algír körüli és a tunéziai régióban, valamint annak unokatestvérének nevezett líbiai változatában malouf néven vált ismertté. Bár mai formájában a malouf valószínűleg nagyon eltér a több évszázaddal ezelőtt játszottól, már csak azért is, mert a terület egy részét jó ideig az Oszmán Birodalom uralta, - és ez a zenében is éreztette hatását - stílusa, dallamvilága és hangszerei, - elsősorban az oud - azonban megőrizték jellegzetességüket. Pénteken a Zeneakadémián a több változáson átment malouf Brahem által finoman a jazz és kortárszene felé emelt változatát hallhattuk.

A régi pompájában ragyogó Zeneakadémia már belépéskor megfogta a közönséget, ámulattal nézett körül az is, a részletekben újabb csodákat felfedezve, aki sokszor járt már itt felújítása óta. Az épület, a terem varázsa is ráhangolta lelkünket a zene befogadására. A fekete ingben és fekete nadrágban bevonuló zenészeket egyből nagy taps fogadta, a fények halkultával egységes öltözetük segített szemünk kalandozását megfékezni, figyelmünket kizárólag a zenére fókuszálni. Az oud hangjaihoz a basszusklarinét lágyan kapcsolódott, a basszusgitár finoman kísért, az ütős hangszerek lüktetésére egy másik dimenzióba kerülve elindultunk egy bő másfél órás utazásra, ismerősnek tűnő ismeretlen világba. A repertoár nagyjából hasonló volt a MOMkult koncertjéhez, a zenekar összetétele sem változott azóta.

Basszusklarinéton és szopránszaxofonon a Düsseldorfban született, a jazz és klasszikus tanulmányait a Hágai Királyi Zenei Konzervatóriumban végző Klaus Gesing játszott. A diploma után további tanulmányokat folytatott David Liebman kurzusain. Számos díja között egy Grammy-jelölés is akad, melyet Glauco Venier olasz zongoraművésszel és Norma Winstone énekesnővel alakult triójának az ECM kiadónál 2008-ban megjelent „Distances " című lemezéért, a legjobb vokális jazzalbum kategóriában kapott.

A basszusgitáros Björn Meyer Stockholmban született. Gyerekkorában zongorázott, viszont a svéd ifjúsági zeneiskolában trombitálni tanult, közben énekelt a fiúkórusban és gitározott helyi punk zenekarokban. 18 évesen áttért az elektromos basszusgitárra, majd 1989 óta, számítástechnikai és fizikai tanulmányai befejezése után hivatásos zenészként dolgozik. 1996 óta Svájcban él, és 2017-es „Provenance” című szóló lemezét az ECM adta ki. Ahogy Gesing, valamint a bejruti, a darbuka és a bendir mesterfogásait autodidakta módon elsajátító ütőhangszeres Khaled Yassine, 2008 óta dolgozik együtt Anouar Brahemmel. Mindhárman a mester egyik legcsodálatosabb, Mahmud Darwish palesztin költő emlékének szentelt „The Astounding Eyes of Rita” című albumán debütáltak.

A Zeneakadémián igazi „best of” válogatást hallhatunk Brahem az ECM kiadónál megjelent albumainak legszebb dallamaiból. Olyan ma már klasszikusnak számító darabok szólaltak meg élőben ebből a gazdag repertoárból, mint a „Parfum de gitane”, az „Astrakan café” vagy az „E la nave va”, és természetesen a „The Astounding Eyes of Rita”. Volt miből válogatni, a Tunisz Halfaouine városrészében született, egy időre Párizsba költözött, majd hazájába visszatért, szép lassan az ECM egyik vezető művészévé vált Brahem albumai 1991-től ennél a rangos kiadónál jelennek meg. Jan Garbarek szaxofonossal, valamint Ustad Shaukat Hussain ütőhangszeressel közösen készített „Madar” szerte a világon ismertté tette nevét, az évek során olyan nagyágyúk játszottak albumain, mint Richard Galliano (Khomsa – 1995), John Surman és Dave Holland (Thimar – 1998), Holland aztán csaknem két évtized múlva újra játszott Brahem lemezén, Jack DeJohnette és Django Bates társaságában (Blue Maqams – 2017). A többi, ha nem is ekkora nevekkel, de kitűnő zenészekkel készült albumai is mind a kritikusok, mind a közönség körében átütő sikert arattak.

Ezt a szinte mennyekből érkező csodálatos zenét a közönség most is áhítattal fogadta. Többen lehunyt szemmel hallgatták, ahogy Brahem néha beledúdolt a lágyan hömpölygő dallamokba, élvezték Gesing olykor európai klasszikusokat idéző játékát, az egy bravúros szólóra is vállalkozó Meyer basszuskíséretét, és az egésznek fantasztikus ritmusokat adó Yassine kezeinek bámulatos táncát ütőhangszerein. Mikor az álom véget ért, kinyíltak a szemek, csodás volt látni és átélni, ahogy az egész Zeneakadémia közönsége felállt, és óriási tapsorkánnal hálálta meg a boldogságot hozó, feledhetetlen élményt. Jött a ráadás, a varázslat folytatódott, majd még nagyobb vastaps, másodszor is „standing ovation”, második ráadás, és aztán a harmadik meghajlás már tényleg búcsút jelentett. Csoda volt! Ziryab mester is boldogan tekinthetett le odafentről!

Jazzfest Budapest - Zeneakadémia, 2023. május 5.
Fotó: Somogyvári Péter