Dés László 2019 elején fiával, Dés Andrással, Lukács Miklóssal és Fenyvesi Mártonnal alapította szabad zenét játszó kvartettjét. Elgondolásuk, miszerint végsőkig tágítva a jazz amúgy is tág kereteit, minden előzetes próba, egyeztetés nélkül, a teljes szabadság örömével csak hangszeres tudásukra, a fülükre és érzékenységükre hagyatkozva játszanak, a témák, a szerkezet, forma mind a pillanat szüleménye, nem tűnhet éppen közönségvonzónak. A „szabad” jelző, különösen a zenében alkalmazva sokakat elriaszt, káoszt, fülpróbáló anarchiát vélve mögötte, teszem hozzá, egyes esetekben nem is alaptalanul. Ráadásul a koncertnap reggelén a szervezők közleménye sem adott okot az optimizmusra: „Sajnálatos módon a ma esti Dés László Free Sounds Quartet koncerten Dés László, betegsége miatt nem tud fellépni. Mivel a koncert a Jazzfest Budapest részeként egy különleges, külföldi művészekkel is közös produkció, ezért más időpontra nem áthelyezhető. Azért, hogy a művészek befektetett kreatív energiái és munkája ne vesszen el, az a döntés született, hogy Dés László helyét a mai koncerten Ávéd János veszi át.” Az előzmények után, ha teltháznyi nem is, de a fél háznál valamivel több néző érkezett, és akik eljöttek csodálatos pillanatokat élhettek át. 

Dés András elmondta, édesapjának először a hangja ment el, utolsó pillanatig reménykedett, vállalni tudja a koncertet, de aztán mikor torkában fújás közben is fájdalmat érzett, helyettesről gondoskodott. Egyből Ávéd Jánosra gondolt, akit Dés Lászlónak mielőbbi gyógyulást kívánva, a többiek is örömmel befogadtak. Megtudhattuk azt is, hogy a Free Sounds Quartet játékszabályai szerint körbe menve, mindig más kezdi a témát, amelybe aztán a többiek is bekapcsolódnak. Elsőként Lukács Miklós kezdeményezhetett zenei beszélgetést, válaszokra várva. A témához egyre többen szóltak hozzá, hol a gondolatot tovább bontva, hol vitára inspirálva. Lukács válaszolt, és visszakérdezett, és egyre inkább kialakult egy fajta szintézis a felek között.

Aztán a játékszabály szerint, szép sorjában következtek a többiek, Lukács Miklós után Fenyvesi Márton, majd Ávéd János, végül Dés András adhatott témát. A helyszínen játék közben létrejött, előttünk született zene varázslatos élményt adott. Szabadon szárnyalt, olykor meghökkentő pillanatokat is hozott, de mindig csodát hozva letisztult, egy alkotó folyamat boldog részesévé téve a közönséget is.     

Valami olyasmi volt ez, mikor a kerthelységben először szófoszlányokat elkapva, kívülállóként felfigyeltünk a szomszéd asztalnál alakuló beszélgetésre. Miután a beszélgetés tárgya egyre jobban felkeltette érdeklődésünket székünkön ülve különböző testhelyzeteket váltva próbálkoztunk finoman közelebb kerülni a jobb hallhatóság érdekében, de érezve ennek kínos jellegét, végül vettük a bátorságot, és udvariasan megkérdeztük, átülhetünk-e. Kedvesen fogadtak, ránk is mosolyogtak, és folytatták az egyre izgalmasabbá váló beszélgetést, mi pedig tágra nyílt szemmel ámultunk ennyi sziporkázó párbeszéd, ennyi szellemesen fogalmazott gondolat hallatán. Egy idő után éreztük, már nem kívülállók vagyunk, és mi sem furcsa idegenként tekintünk rájuk. Jó érzés futotta át testünket, szavakat nem találva csak tapsoltunk az egymásra találás örömére, megtapsoltuk a megismételhetetlent.

A koncert szünet nélkül folytatódott, az átállásra sem kellett várni. Nguyên Lê gitárjának csatlakoztatása amúgy sem rabolta volna az időt, de Gary Husband dobfelszerelése, és persze a zongora is már előre bekészítve, üzemképes állapotban állt, annál is inkább, mivel az eredeti tervek szerint a vége felé bekapcsolódtak volna a Free Sounds Quartet játékába. Az együtt zenélés létre is jött, de Nguyên Lê javaslatára záróeseményként. A vietnami szülők gyermekeként Párizsban született muzsikus ugyanis túl korainak találta a közös játék minden bizonnyal eufórikus állapotot hozó eljövetelét a koncert közepén. Érveit elfogadták, így a következő bő egy óra először fő hangszeréhez, a zongorához ülő Husband és Lê duójával vette kezdetét.

Az egyből kiderült, duójuk két egyenrangú fél párbeszédéről szól, de a beszélgetést leginkább Lê irányította. Többnyire ő adta domináns elektronikus hangzások kíséretében a világ különböző etnikai hagyományaiból, saját vietnami gyökereitől eredő, afrikai és közel-keleti dallamokat beleszövő a témákat a fúziós, rock-orientáltabb zenékig a kategóriákon átívelő kalandozások során. Nguyên Lê korai zenéinek is fő témája a műfajok átjárhatósága, egymásba építhetősége volt, 80-as évektől megjelenő albumai hamar felkeltették a jazzvilág figyelmét. Mielőtt nagyrészt autodidakta módon belefogott volna zenei tanulmányaiba, vizuális művészetet és filozófiát is tanult. Főiskolai évei alatt a filozófiában szerzett ismereteibe mélyülve került közelebb a leginkább relaxáláskor hallgatott ún. „ambient„ zenéhez. Az elnevezés az angol légkörre és környezetre egyaránt utaló „ambience” szóból származik, magyarul környezeti zenének is hívhatnánk, mivel gyakran alkalmaz a környezetből, a természetből vett hangokat. Különös hatással lehet energiamezőnkre, hallgatása során mély tudati szintre, de akár hipnotikus révületbe is eshetünk. Lehet megnyugvást elősegítő békés, ellazulást hozó, de a környezeti hanghullámok zavarba ejtő káoszt is teremthetnek lelkünkben. Szerencsére az utóbbi, napalmbombázással felérő sokkhatás csak egyszer, igen rövid ideig tette próbára a közönséget, aztán ellazulva hallgathattuk tovább a mennyek zenéjét.

Mikor a dobon és a zongorán felváltva játszó Gary Husband és a gitározás mellett az effektusok előállításában is jeleskedő Nguyên Lê zenéje csúcs közelbe ért, a megbeszéltek szerint az eufória beteljesüléséhez csatlakoztak a magyar muzsikusok. A közös zenélés csodát hozott, olyan beteljesülést, melyet ritkán élhetünk át. Korlátok nélküli, de a jazz tág határain belül maradó örömzene alakult ki, amelyet a közönség ugyanúgy élvezett, mint a színpadon játszók.

Eiffel Műhelyház, 2023. április 29. 
Fotó: Somogyvári Péter