A szombati energiadús fúziós délután után ismét a mainstream világába kanyarodtunk vissza vasárnap. Mindkét formáció ismeretlen volt a jazzkedvelők előtt. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy a közönségszavazást nem nyerhették meg, mert a fellépésük után pár órával már zárták a voksolást. A fellépőket ismét JazzKovács mutatta be, majd a koncertjük végén egy rövid, de tartalmas interjúval bemutatkozhattak a nagyközönségnek.

Mindkét zenekar egyéni hangot és nagyon magas színvonalat képviselt a jazzen belül.  A két zenekarban a ritmusszekció ugyanaz volt, a doboknál Majsai Roland ült, a bőgő mögött Papp Tamás állt. A közös még a két zenekarban, hogy saját kompozíciókkal érkeztek a tehetségkutatóra. A második formáció elmulasztotta angolul köszönteni a zsűrit és a nézőket. Idén is egy női zenész jutott be a versenybe. Ahogy tavaly Hárs Róza, úgy idén Fehér Melissza is két zeneakarban játszott.

A három nap alatt egy kérdés merült fel bennem, hol vannak a vidéki tehetségek? Annyira fővárosközpontú lett a jazz, hogy talán nem is jelentkeznek vidékről? Kicsit a Zeneakadémia háziversenyének is lehetett volna nevezni a tehetségkutatót, mert a versenyzők és részben a magyar zsűri is a nagy múltú intézményből érkezett. Bár a színvonal nagyon magas volt, de jó lett volna hallani, vannak-e tehetségek vidéken is? Ittzés Tamást, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar docensét kérdeztem meg, mit gondol erről, aki azt válaszolta, hogy nincs középfokú oktatás vidéken, szerinte ezért nincs a döntőben vidéki zenekar.

The Black Tea Group

A Papp Tamás vezette formációban a pénteken saját zenekarával is színpadra álló Fehér Melissza egy új oldalát mutatta be a közönségnek. Azonkívül, hogy ezúttal fuvolán is játszott, a Coltrane-i hangzás került előtérbe. Raboczki Balázs szaxofonossal az égbe szálltak, de legalábbis önkívületbe hozták a közönséget ördögi szólóikkal.

Az első két számot egy free jazz-es rész kötötte össze, így a ritmusváltásokkal igazán izgalmas 15 perces játékfolyamot hoztak létre. Volt hard bop, bebop, blues, és egy kis Herbie Mann-stílusú fuvolaszóló. A ritmusszekció külön, magában is érdekesen szólt volna. Nagy hangsúly volt a zeneszerző által játszott bőgőn, ráadásul gyönyörű soundja volt.

Nagyon tetszett a számok építkezése. Jó sodrása, drive-ja volt mindegyik kompozíciónak. (Azt hiszem, ez volt az egyik oka, hogy annyi meghívást kaptak.) A ritmusváltások folyamatosak voltak egy-egy dalon belül, így izgalmas maradt a közönségnek a játék.

Nem feledkezem meg a dobos Majsai Rolandról sem, aki nemcsak a biztos alapot nyújtotta, de a hangulathoz igazodó dobolást is. Ő nyert már versenyt a Symbiosis 5 csapattal a Palotában, 2023-ban.
Egy bőgős jazzikon, Charles Mingus egyik jól ismert dala, a „Peggy’s Blues Skylight” is elhangzott, persze átdolgozva a négyesre. Ez a dal nagyon jól beleillett a saját kompozíciók közé. A következő számba belecsempésztek egy kis balkáni ritmust és hangulatot.

Raboczki virtuóz szólói az elcsépelt frázisok helyett valami újat hoztak, McCoy Tyner-i világot idézve. Balázs már nyert versenyt, ő volt 2017-ben az év fiatal jazz-zenésze verseny közönségdíjasa. A Müpa Jazz Showcase versenyén is indult a Mordent Quintet vezetőjeként.

Visszatérve Fehér Melisszára, aki ősszel felvételt nyert a Zeneakadémiára, igazán érett játékot és improvizációkat mutatott be a versenyen.

altszaxofon - Raboczki Balázs,
tenorszaxofon, fuvola - Fehér Melissza,
bőgő - Papp Tamás,
dob - Majsai Roland

Különdíjak: Zempléni Fesztivál, Ruttner Jazz Club, Veszprém, Brüsszel, Jazzfest Budapest Müpa szakmai díj
Fellépés Raboczki Balázsnak a londoni 606-ban.

Tacet Jazz Quintet

Ahogy írtam előbb, a ritmusszekció maradt a helyen, tehát Papp Tamás a bőgőnél és Majsai Roland a doboknál. Hozzájuk csatlakozott a zenekar vezetője és komponistája, Gergely Edvárd baritonszaxofonon, Nagy-Czirok Csaba tenor- és altszaxofonon, valamint az előző nap fellépő Szabó Gergő zongorán.

A Gergely Edvárd vezette öttagú zenekar big band hangzást produkált, szvinges sodrású dalokkal. A bariton mély, testes hangzása megtévesztően nagyzenekari hatást kelt. Ha nem mondja be Edvárd, hogy az elhangzott darabok saját szerzemények, biztos lettem volna benne, hogy big bandről áthangszerelt dalokat játszanak.

Azt hiszem, hogy a versenyen duplán fellépő zenészek közül a legnagyobb váltást a zongorista Szabó Gergőnek kellett produkálnia, hiszen előző nap egy elektronikus zenekar frontembere volt.

Nehéz fába vágta Edvárd a fejszéjét, mert ez a stílus ma már kevésbé népszerű, mint akár a fúziós zene. Annak idején a tánctermekben erre a zenére táncolt a közönség, de azóta nyolcvan év telt el. Mindenesetre én a Savoy báltermében éreztem magam, és végigtáncoltam az egy órát.

Érdekes volt hallani, hogy bár ugyanaz bőgőzött, mint az előző koncerten, mégsem volt olyan markáns a játéka. Majsai Roland fantasztikusan szvingelt végig. Úgy hiszem, Pallai Péter nagyon szerette volna ezt a muzsikát.

A szaxofonos Nagy-Czirok Csaba sem kezdő a ’tehetségkutatózásban’. Ő tavaly a Tiliával, előtte pedig az Emingóval nyert díjat. Remek egységet alkottak Edvárddal.

Gergely Edvárd a szaxofontanulmányai végén vette kézbe egy hirtelen jött ötlettől vezérelve és kísérletezve az egyéni hangzása elérésének érdekében a baritont, és azóta elválaszthatatlanok. Ezt a hangszert leginkább big bandekben használják, manapság ritkábban szólal meg kisebb zenekarban, főleg nem szólistáknál. Régebben volt rá példa, pl. Gerry Mulligan vagy Pepper Adams voltak a nagy példaképek.
A gyors, sodró számok között egy ballada is került a repertoárba, a „King of Tears”, amivel egy 40-es évekbeli filmbe csöppentünk.

Kollégámmal, Sztraka Ferenccel mindkettőnknek Stan Kenton és Dizzy Gillespie neve jutott eszünkbe hallgatva az egyórás koncertet, persze nem a progresszív jazz irányzat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerző tisztelettel válogatta volna össze a nagy elődök jól ismert motívumait, és ezekből építette volna fel a saját darabját. Ez a jazzben egyáltalán nem szokatlan jelenség, hiszen rengeteg kontrafakt született az évtizedek során, amikor egy ismert harmóniamenetre új dallam készült. Akár George Gerswintől vagy Jerome Kerntől sok nagy zeneszerző használt fel kedvelt részeket. Az már csak egy poén volt, hogy még Ravel „Bolero”-jából is felvillantott Edvárd egy kis részt. Mindenesetre, azt hiszem kevesen próbálják meg újraalkotni a 30-as évek hangzását.

Végül elárulom, miért Tacet a formáció neve. Egy Nagymező utcai zenészkocsmáról kapták a nevüket, ahol támogatják őket.

tenor- és altszaxofon - Nagy-Czirok Csaba,
baritonszaxofon, fuvola - Gergely Edvárd,
zongora - Szabó Gergő,
bőgő - Papp Tamás,
dob - Majsai Roland

Különdíjak: Budapest Jazz Club, Magyar Jazz Szövetség, Zágráb

Többen a zenészek közül akár nyolc fellépést is begyűjtöttek több formációval.

A vasárnapi koncert után még egy félig magyar, de Svájcban élő testvérpár ambient zenét játszó zenekara lépett fel este, az OKVSHO +experience (billentyűs hangszerek - Christoph Kiss, dob - Georg Kiss, szaxofon, fuvola - Sara el Hachimi, basszusgitár - Elias Kirchgraber, ütőhangszerek - Bérénice Keller).
Sajnos a díjkiosztó miatt Horváth Áron vendégszereplését már nem tudtuk kivárni.

A díjkiosztón Raboczki Balázsnak adhattam át a Harmónia Jazzműhely és a legendás londoni 606 Music XChange programjának különdíját, egy fellépést Londonban. Ezt a Music XChange programot még 2009-ben Pallai Péter találta ki. Steve Rubie-val azóta sok tehetségeses zenésznek biztosítottak Londonban és Budapesten fellépési lehetőséget.

Szeretném megköszönni a Müpa egész stábjának a segítséget, különösen Bátai Zsófiának és Szabó Ádámnak! Gratulálok a szervezőknek a munkájukhoz!

Ugyancsak nagy köszönet Sztraka Ferencnek, akinek a fotóiban gyönyörködhetnek az olvasók (és feleségének, aki a három nap folyamán ellátott minket finomságokkal).

Müpa, 2026. február 1.

Fotók: Sztraka Ferenc, Irk Réka

Kapcsolódó cikkek: Elindult a Jazz Showcase, hazánk legnagyobb jazzversenye

Jazz Showcase – szombat – Pocket Pick és a Németh Bendegúz Quartet

A Müpa Jazz Showcase nyertesei