fbpx

Monori Anziksz // Beszámoló az első Pleszkán Frigyes emlékére szervezett szóló zongoraversenyről

2020. november 15.

A Monori Vigadóban november 6-án került megrendezésre az első Pleszkán Frigyes szóló zongoraverseny, fiatal jazz zongoristák részére. Gayer Ferencnek és a Monori Vigadó igazgatójának, Hanzelik Andreának régóta dédelgetett terve volt, hogy összehozza ezt a rendezvényt. Ebben az évben sikerült, úgyhogy a koronavírus miatti korlátozások előtt megvalósult a verseny és az azt követő gála is.

Pleszkán Frigyest csak csodagyerekként emlegették. Tizennégy évesen vendéghallgatóként, mint „rendkívüli tehetség” felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatórium Jazz tanszakára, megnyerte a  „Ki Mit Tud” szóló zongora kategóriáját, a finnországi Pori Jazz Fesztivál pedig nemzetközi ismertséget hozott neki.
Pleszkán Frigyes ifjúkorát Monoron töltötte. Ötéves korától tanult zenét dr. Péterffy Gusztávné, Mária néni magán zeneiskolájában. Itta magába a klasszikus zenét, szerette a komoly technikai tudást igénylő darabokat. Ezzel párhuzamosan édesapja (id. Pleszkán Frigyes, aki maga is kiváló jazz-zongorista volt) a jazz világát ismertette meg vele. Őstehetség volt, virtuóz tudású szorgalmas és alázatos művész.

A popzene világába is belekóstolt, de hamar csak a klasszikus jazz és az improvizációra építő modernebb hangzás felé fordult. Remek hangulatot tudott teremteni nagy koncerttermekben és kis klubokban egyaránt. Szórakoztató előadó és szellemes „showman” volt, a derű és a nevetés mindig ott bujkált az arcán. Akik hallhatták őt zenélni máig fölemlegetik izzó hangulatú koncertjeit, kedves, közvetlen emberi hangját. Több filmzenét is szerzett, egy egész estés portréfilm is készült róla, „Jazzember” címmel.

A versenyt az EMMI és a Magyar Jazz Szövetség támogatta.
Fővédnök volt: dr. Bajkai István, országgyűlési képviselő és a díjakat átadta Darázsi Kálmán, Monor város polgármestere.

 

A versenyre nyolc kiváló ifjú jazz-zongorista jelentkezett:

Rafael Márió

 

Horváth Balázs

 

Farkas József

 

Gallyas Lakatos Róbert

Bartók konziba járt 2 évet. Kedvence a Bebop stílus.

 

Varga Tivadar

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2016-ban jazz-zongora szakon, majd 2018-ban jazz-zongora tanár szakon. Trióját kiválasztották 2019-ben a Müpa Jazz Showcase-re. Új triójával Oscar Peterson munkásságát mutatják be.

Oláh Krisztián

A Bartók konziban tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Binder Károly növendéke volt. Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz versenyen első helyezett lett szólista kategóriában. 2015-ben a Montreux Jazz Fesztiválon harmadik helyezett lett. Ugyanebben az évben a Junior Prima díjat, a Creativ Art Díjat és a Gramofon Magyar Jazz Díjat nyerte el. 2016-ban Az év fiatal jazz-zenésze lett. Napjainkban saját zenekarát menedzseli, az Oláh Krisztián Quartetet, melynek új lemeze 2020-ban jelent meg "At the back of my mind" címen.

Csipkés Sándor

 

Horváth Albert

Egressy Béni zeneművészeti Szakközépiskolában tanult ifj. Szakcsi Bélánál. 2016-ban a Lakatos Ablakos Dezső versenyen első lett zenekari kategóriában és 2. szóló kategóriában. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatója. 2020-ban abszolút győztese lett Az év fiatal jazz-zenésze versenynek.

a zsűri elnöke:   
Binder Károly, jazz-zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens

A zsűri tagjai:
Bágyi Balázs, jazzdob-előadóművész, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség elnöke
Gayer Ferenc, jazzbőgő előadóművész, zenekarvezető, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja
Pozsár Máté, zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

Szempontok:

A verseny zenei anyaga: összesen öt darab, melyből 3 különböző karakterű standard, jazz darab /ballada, médium és gyors tempó/, továbbá lehetőség volt a másik kettő darab kiválasztásakor saját kompozíció vagy szabadon választott mű előadására is. A három standard kötelező volt. A szempontok: a műfaj sajátosságainak jelenléte, ritmusvilág, improvizációs és dallamalkotási kultúra, formai megoldások, továbbá előadóművészi és kompozíciós elemek, erények. A főszempont természetesen a szóló jazz-zongorázás stílus elemeinek ismerete és magas szintű művelése.

 

Nyertesek:

  1. helyezett: Oláh Krisztián
  2. helyezett: Gallyas Lakatos Róbert
  3. megosztott hely: Varga Tivadar és Horváth Albert

 

A versenyt gálakoncert, díjátadás, értékelések követték, illetve megemlékezések Pleszkán Frigyesről. A gálakoncerten felléptek a helyezettek és a Pleszkán Écska - Dániel Balázs duó.

Szeretném külön kiemelni Gayer Ferenc, a Monori Vigadó munkatársainak és Igazgató Asszonyának, Hanzelik Andreának odaadó, profi, lelkiismeretes munkáját. A rendezők és a szervezők szeretnék hagyományosan két évenként megrendezni a versenyt.

 

Gratulálunk a versenyzőknek és külön a győzteseknek.

Találkozunk 2022-ben!

 

Fotó: Sipos Vince
Monori Vigadó, 2020. november 6.

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005