Még csak az első 3 napon vagyunk túl, de máris többet tudtunk meg a jazzről, mint más egész életében. Sőt más műfajokkal összefonódva is hallhattuk kibontakozását. És ez nem Budapesten, hanem a fővároson kívül történt, ahol túl nagy hagyománya nem volt a jazznek, viszont öt év alatt telt házat sikerült elérni ezekkel a nem mindennapi kulturális előadásokkal.
A cím önként adódott a koncertről szóló beszámolóm címéül, hiszen a meglehetősen ritka hangszeren – a Hammond orgonán – olyan, jó értelemben vett káprázatos jazzorgiát produkált a három zenész ezen az estén, hogy – egy másik közhellyel élve, igazi „szombat esti lázat” idézett elő a lelkes hallgatóság körében.
Megszokhatták már olvasóink, hogy a MAO és annak vezetője, Fekete-Kovács Kornél tematikusnak nevezhető koncertsorozatai a hazai jazztörténet legfényesebb lapjaira kívánkoznak. Gondolok itt azokra a hangversenyekre, amelyek során egy-egy – a zenekar komponista vénával megáldott – tagjának szerzeményeit mutatják be, de ugyancsak remek ötlet és minőségi „kivitel” jellemzi azt a koncertsorozatot is, amelynek során a zenekari tagokból alakult kisegyüttesek az amerikai jazztörténet legkiemelkedőbb nagylemezeit mutatják be. Természetesen az eredeti hangszerelésekkel, olykor még a számok sorrendjét is megtartva hallhattunk már olyan alaplemezeket, mint a „Birth of the Cool”, a „Kind of Blue” és a „Seven Steps to Heaven” (Miles Davis), a „Caravan” (Art Blakey), a „Nancy Wilson/Cannonball Adderley” vagy a „Speak No Evil” (Wayne Shorter). Tekintettel arra, hogy ezek a korabeli LP-k időben legfeljebb egy mai koncert felét teszik ki, Kornélék mindig felkészülnek arra, hogy a második félidőben az illető jazzikon egyéb lemezeiről is repertoárra tűzzenek még néhány kiemelkedő számot, így „komplettírozva” a jazz estet. A MAO kisegyüttesek hangszerösszeállításai is értelemszerűen az eredeti formációt követték, így hallhattunk már kvartett, kvintett, szextett felállásokat is.
Igazán ütős formáció lépett fel a Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat keretében kedden este. A koncerten Chris Potter, Gilad Hekselman és Németh Ferenc a mai mainstream egyik karakteres vonulatát reprezentálta. Már megszokhattuk, hogy ha az esti programba egy laza és izgalmas jazzkoncert illik éppen, a Hollán Ernő utcába bátran betérhetünk. A BJC a magyar jazz fontos helyszíne: a zenészeknek rendszeres fellépési lehetőséget és a kísérletező műhelymunkához teret biztosít, mecénási tevékenységük is dicséretes. A nézőtér meg is telt jazzkedvelőkkel, zenészekkel és néhány kíváncsi szakíróval, hiszen a modális jazz modern interpretációját hallhattuk a New York-i klubokban sokat foglalkoztatott muzsikusoktól. Ütős volt azért is, mert a jazz Mekkájában élő kiváló dobos, Németh Ferenc ebben a konkurenciában is eredeti technikával rendelkezik, ezért az ottani szaksajtó a dobos elitben tartja számon. Mi pedig már jól ismerjük, így természetes, hogy a három zenész a BJC Fb oldalára feltöltött rövid videós meghívására rábólintottunk.
Az Alba Regia zárónapján 4 zenekar lépett fel két színpadon. Kiírás szerint csak kettőről lehetett tudni, hogy hegedűs is lesz a fellépők között, de meglepetésként még egy hegedűs hölgy is szerepelt a fesztiválon.
Mióta a turizmus szakemberei látták a mediterrán vidékek példáit, hogy a fesztiválok hatásos csalogató program a nyaralóik számára, megszaporodtak ezek a rendezvények a Balaton közelében is. Mit fog tenni az a strandoló, aki év közben hozzászokott a minőségi koncertekhez, és azt hallja, hogy a közelben az all inclusive szolgáltatás része egy kiváló zenész meghallgatása laza poharazgatás közben? El fog menni. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik a Paloznaki Jazzpiknik, ami most zajlott a hétvégén.
Nagy várakozással tekintettem a Hajdu Klára Quartet Opus-béli koncertje elé. Klárát régóta ismerem, művészetét mindig is igen nagyra értékeltem. Oláh Krisztiánnal készített "Deep in a Dream" c. duólemezéről írtam 5 pontos kritikát a Gramofonba éppen két évvel ezelőtt. De a kvartett felállásban adott koncert még inkább vonzott, annál is inkább, mert időközben a négyes zongoristája, régi barátom Cseke Gábor lett, akinek nemcsak zongorajátéka, de remek hangszerelései is mindig nagyon lebilincseltek. Előrebocsáthatom, hogy a koncert minden várakozásomat felülmúlta.
Téli Márta jazz-énekesnő, színésznő, műfordító, producer, fesztivál szervező, kineziológus, - aki a kudarcokban is mindig önmagát kereste, de jókedve mindig továbbsegítette, kacagását lemezen is megörökítette, - hosszú betegség után ez év május 31-én elhunyt (1959-2019).
Remek légkör, családias hangulat, több tucat tanulni vágyó csillogó szeme. És ez még csak pár jellemző, amivel leírhatjuk ezt a tábort.
Ávéd János a tenorosokban nem szűkölködő hazai jazzszcéna kiemelkedő figurája. Ugyan sohasem kedveltem az Amerikából indult, majd Európát, sőt szerényebb mértékben minket is meghódító listázást, de az vitathatatlan, hogy ő – szerényen ítélve is – az első három között van ezen a hangszeren kis hazánkban. Mióta csak ismerem munkásságát, igazán nagyra becsülöm, hiszen köztudomású, hogy elképesztő hangszeres tudása mellett kiváló komponista és hangszerelő is, nem említve azt a hihetetlen „stílusakrobata” képességét, ahogyan a legkülönfélébb irányzatokban és formációkban is maradéktalanul helytállt. Játszott az Euro-African Playgroundban és a Kéknyúlban éppúgy, mint a Bágyi Balázs New Quartetben vagy a Modern Art Orchestrában, a saját maga vezette felállásokat nem is említve. A Balance is nagy feltűnést keltett, de nem kevésbé kiemelkedő formáció a 2013-ban alakult négyesfogat, amelynek hangszer összeállítása is különleges. Nos, ez az Ávéd János Quartet kápráztatta el szombaton este az Opus közönségét, köztük jómagamat is. „Have News” c. lemezüket öt csillagos kritikával méltattam a Gramofon 2016 őszi számában, de „élőben” még nem volt szerencsém élvezni játékukat.
A fővároshoz közeli, mégis már vidéki jazz koncertek – amilyen az Érdi Jazz Fesztivál és a Gödi Jazz Fesztivál is – különlegessége pont a kettős távolságban rejlik. Most egy nagy klisével az “oly távol vagy tőlem, mégis közel” sor ugrik be. Ez a távolság pont elég ahhoz, hogy lebeszélje vagy rábeszélje az embert, hogy nekivágjon az útnak, és a budapesti színtéren oly jól ismert formációkat meghallgassa egy csendesebb városban is.
Mesterlövészből még hét kellett az ismert filmben, hogy a terveik szerint történjenek a dolgok. A Müpába elég volt a Csabák névnapjának emlékezetesebbé tételéhez hat énekes is. De ehhez ott kell sorakoznia a vitrinjükben jó néhány aranyozott gramofonnak, amit a Grammy-díj nyertese kap, és néhány stilizált galambnak is, amit a keresztény indíttatású zenék ceremóniáján a Dove Awards győzteseinek jutalma. A hivatalos honlapjukon nagyon egyszerűen oldották meg a bemutatkozást: 6 tag, 16 album, 10 Grammy, 10 GMA'S (itt adják a galambot) és 3 aranyalbum. Quincy Jones szerint olyan piszok jók, hogy a földkerekség legjobb a capella együttese az övék. Ezért telt meg szombat este a Bartók terem nézőtere, mikor fellépett a Take 6.
A Hofecker Dániel trombitás által vezetett Nexus Lineup adott koncertet a BJC-ben július negyedike kellemes nyári estéjén, tanúságot téve halálbiztos formaérzékükről, kiváló hangszerelési, stilisztikai és előadási képességeikről.
Bocsássa meg a kedves olvasó e sorok írójának, hogy a szerda esti két koncert közül az elsőt a zenekaron belülről, basszusgitárosként élte át, ily módon a tárgyilagosság értelemszerűen sérülhet. Ugyanakkor egy ilyen nagymúltú és patinás jazzfesztiválról mindenképpen be kell számolni, így elfogadtam a főszerkesztő felkérését.
A Müpa nem áll le júliusban, és ez jó hír nekünk. Múlt szerdán járt itt „Girl from Nanaimo”, azaz Diana Krall, aki Brit Columbiának ebben a kisvárosban született, most hétvégén jön a jazz kórusvokál Harlem Globetrotters-e, a Take 6, ráadásul szimfonikus kísérettel. Szerda este pedig berobogott Marcus Miller formációja. Hozzá fogható eredeti tehetségű basszistának a jazz világában talán csak Jaco Pastorius és Stanley Clarke tekinthető, de előbbi ugye már az égi pódiumokon penget. Aki Marcust hallja koncerten, kedve támad megtanulni basszusgitározni, ha esetleg zenész az illető, soha többet nem fog úgy zenélni, mint előtte.
A világhírű zongorista-zeneszerző neve ismerősen cseng a zenebarátok fülében műfajoktól függetlenül. A sokoldalú művész hosszú pályája során ugyanis a formációk és – mai szóval – projektek olyan sokaságával állt a nagyérdemű elé, hogy abból számosat a hazai közönségnek is módja volt megismerni. A stílusok sokasága miatt mindenki megtalálta a „saját” Coreáját és jellemzően ezúttal is hatalmas érdeklődés előzte meg koncertjét a The Spanish Heart Band-nek elkeresztelt oktettel.