Nem mentegetőzésképpen hivatkozom arra, hogy a világzeneként címkézett, a legváltozatosabb etnikai gyökerű irányzatokat magában foglaló műfajnak helye van a jazzrovatban. Nemcsak azért van ez így, mert ez a gyakorlat alakult ki a zenei lapoktól a lemezboltokig, de számos ponton nyilvánvaló az összefüggés, az átfedés. Ahogyan a kortárs jazz szívesen használ fel népzenei elemeket, úgy a városi folklór (azaz a world music) is óhatatlanul merít a jazz kifogyhatatlan kincseiből.
Igazán jó választás volt a Rómer Jazz Klub idei programjának fináléjához az Eastern Boundary Quartet. A különlegessége nem az, hogy egy magyar-amerikai vegyes formáció, ilyet már sokat hallottunk, hanem az, ahogy a zenéről gondolkodnak. A műfaji besorolás persze vitát generálhat, de oda se neki: sámánzene ez jazz hangszerelésben. Miért jutott eszembe a cím alliterációja? Mert a jazz komoly érdeklődést mutatott mindig is az ősi zenei formák iránt, legyen az afrikai vagy akár indiai eredetű.
Ben Williams & The Sound Effect ismét a MOMKultban lépett fel
Ma 75 éves Kőszegi Imre, a magyar jazzdobosok doyenje, a közép- és az új generáció dobosainak atyamestere. Élete átíveli a magyar jazz első virágkorát és továbbra is központi szerepet játszik mindabban, ami a műfajban ma történik. A Magyar Jazz munkatársával, Pallai Péterrel próbálja most áttekinteni életének és munkásságának eddigi háromnegyed évszázadát. Péter Londonból kérdezgetett a Messengeren keresztül, ami megmagyarázza a nem éppen hi-fi minőségű felvételt, de a lényeg Kőszegi Imre mondanivalója.
At the second jazz studies international symposium held in conjunction with the Müpa Jazz Showcase various issues are explored by distinguished lecturers from abroad and from Hungary, among them jury members of the Showcase.
A neves amerikai kritikus, Whitney Balliett nevezte a jazzt a meglepetés művészetének. A meghatározás pontosságának ékes bizonyítéka volt kiváló fiatal zongoristánk, Oláh Dezső fellépése a londoni jazz fellegvárban. Dezsőt parádés brit csapattal hozta össze a sors a szaxofonos Julian Siegel, a bőgős Calum Gourlay és a dobos Martin France személyében.
A győri Rómer Jazz Klub őszi fúziós szemesztere folytatódott szerda este. A vendég ezúttal a Szendőfi Péter jegyezte Fusio Group volt. 1995 óta létező formációról van szó, ez idő alatt hét lemezt készítettek el, és persze jöttek és mentek a zenészek. Csak a koncepció maradt, modern hangszerelésű crossover zenét játszanak. A rangidős Elek István vállalta fel a konferálást, s olyan kedélyesen tette ezt, mint a nagypapa, akinek az egész család könyörög, hogy ne beszélje ki a családi pletykákat, de azért el-elszólja magát.
Mint a címben is utalok rá, a Hajdu Klára Quartet játéka azért különlegesen becses számomra, mert itt érhető tetten az a mára már majd’ elfelejtett játékmód, amelyben a melódia sincs száműzve, miközben az egész produkció abszolút korszerű és még swingel is. Tetszik tudni, hogy Ellington megmondta: „It don’t mean a thing, if it ain’t got that swing” azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing”!
Eszter koncertjei minden alkalommal jókedvre derítenek, ami aztán napokig eltart. Szerdán este az Opusban ismét bebizonyosodott a régi igazság, hogy az élőzene varázsa lenyűgöző, nem is beszélve arról, hogy a koncerteken sokkal inkább van mód és idő a darabok terjedelmes előadására, azaz remekül felépített szólókra és improvizációkra.
A napokban ismét ellátogatott hozzánk a kortárs amerikai jazzszcéna fekete gyöngyszeme, Lizz Wright énekesnő, aki tavaly áprilisban a 3. Get Closer Jazz Fest sztárvendége volt. Akkor azonban csak egy órát lehetett a színpadon, mert minden koncerten két együttes lépett fel. Ezúttal azonban szünet nélküli kétórás koncerttel örvendeztette meg rajongóit.
A kétévente megrendezésre kerülő Jazz Combo verseny idén november 17-én, vasárnap délután került lebonyolításra a BJC-ben. A 2005 óta működő, magas színvonalú verseny döntőjébe igazán színvonalas produkciók kerültek. Úgy gondolom, hogy minden verseny jó gyakorlás, színpadi tapasztalatszerzés, reklám a jazzel foglalkozó fiatalok számára. Ha megnézzük az első Jazz Combo versenyen győzteseit, akkor rögtön kiderül, hogy a ma már ismert zenészek is pont így gondolták annak idején: Fenyvesi Márton, Ávéd János, Oláh Dezső.
Győr népszerű jazzklubja a belvárosában tulajdonképpen tökéletes példa a kaméleonra. Ha létezne Rómer-ház minden korszakáról film, és azt gyorsítva lejátszanák, egy elegáns belvárosi épülettel kezdődne a mozi, aztán évtizedekig kihasználatlanul álló a patinás épületet látnánk, amit hagynak szép lassan lepusztulni. De a Mediawave fesztivál vezetősége anno fantáziát látott a remek helyen álló ingatlanban. Miután kaptak rá pénzt is, egy modern közösségi térré alakították mozival, koncert- és kiállító teremmel. A fesztivál aztán az avantgárd és hippi feelinggel az Édentől keletre költözött, és az újrahasznosítás szellemében megörökölte az épületet a Rómer Múzeum.
Számtalanszor elmondtam és leírtam, hogy számomra a jazz klasszikus stílusirányzata, egyben a leginkább időtállóbb változata, a hardbop. Találóan konferálta fel a Harmónia Jazzműhely jól bevált péntek esti rendezvényeinek „házigazdája”, Pallai Péter a Pataj György nevével fémjelzett kvintett koncertjét nagyon szellemesen: „...ez a modern jazznek az az irányzata, ahol az improvizációnak még hallhatóan van köze a témához…”
Nagykanizsa a mai napig a hazai jazz-élet egyik fontos központja, ahol a múlt század húszas évei óta jelen van a jazz. A műfaj igazi kiteljesedését a '70-es évekre tehetjük, amikor az erős klubéletre alapozva nemzetközi jazz-hétvégéket rendeztek a dél-zalai városban. Az itteni legendás fesztiválokra ma is sokan nosztalgiával emlékeznek, zenészek és a jazz kedvelői. A rendszerváltást követően más formában ugyan, de másodvirágzását élte a helyi jazz-korszak. Mi több, a Cserfői Jazzland révén csaknem 10 évig két jazzfesztivál volt a városban. Mára már egy sincs, noha vidéki viszonylatban is számottevő koncertet tartanak itt. A jazzfesztiválok helyett évente megrendezik a Jazz világnapját és a Jazzkanizsa nevet viselő rendezvényt. Ez utóbbinak 2016 óta a Medgyaszay-ház ad otthont.