fbpx

A második napon két fúziós zenekart hallgathatott meg a közönség. Az egyik elektronikus, a másik jazz-rock zenét játszott, méghozzá nagyon magas színvonalon.

Örvendetes, hogy a főváros gazdag jazzkínálata miatt számos alkalommal van egy napon, olykor egy időben több vonzó jazzrendezvény is, így aztán nem könnyű eldönteni, hogy melyiket is válassza a magamfajta „hivatásos jazzrajongó”. Az időközben altszaxofonnal „megerősített” Péch Lóránt trió koncertjét viszont ki nem hagytam volna.

Ismét Grammy-díj kiosztás, és ismét csak a jazzhez köthető előadókat listázzuk. A Los Angeles-i Peacock Színházban tartották meg a ceremóniát éjjel.

Idén rekordszámú díjat adtak át vasárnap este a tehetségkutató zárásaként.

Idén már 19. alkalommal rendezik meg a tehetségbörzét. A versenyen hazai zenekarok lépnek fel nemzetközi zsűri előtt. Három napon keresztül összesen hat formáció mutatkozhat be. Este pedig a korábbi tehetségkutatókon feltűnt zenészek új formációkban lépnek színpadra.

Egy szerencsés véletlennek és némi szervezési leleménynek köszönhetően egy tartalmas napot töltött Nagykanizsán a Sárik Péter Trió. Január 19-én délelőtt két interaktív előadás tartottak, amit a Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület szervezett. A Hevesi Sándor Művelődési Házban megtartott Ifjúsági bérlet előadásokon az általános iskolás és a középiskolás diákok vettek részt. Az esti koncertet a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó jazzklubjában tartották. A magyar kultúra napjához kapcsolódó helyi rendezvények sora ezzel a két zenei eseménnyel vette kezdetét.

A MAO „Legendás albumok” sorozatának januári választása ismét egy korai Blue Note lemezre esett, mégpedig az éppen a tinédzser éveit (1951-ben) elhagyó 20 éves amerikai zongorista, Wynton Kelly triójának „New Faces, New Sounds” c. korongjára.

A véletlen gondviselés juttatott el az Union Chapel templomba, hogy meghallgassam a jazzikont, a 85 éves szaxofonos matuzsálemet, aki még Miles Davis zenekarában játszott, Garry Bartz-ot. Ha azt hinné az olvasó, hogy egy megfáradt zenészt hallottam, akkor óriásit téved.

Ismét elindultak a félévi vizsgák a Budapest Jazz Clubban. A Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumának tanulói vasárnap és hétfőn zenekari bemutatókoncerteken mutatták be tudásukat. A második napon is izgalmas koncerteken vett részt a közönség, ahol kilenc zenekar, valamint a Karosi Júlia vezette énekkart hallgathatta meg a közönség

A zenészeknek és a csillagászoknak nem mondok újat ezzel, de amikor elkezdtem sorra venni az elmúlt év jazzben gazdag eseményeit, akkor a blues formát választottam, hiszen a Föld bolygó két alapegysége, a holdfázisok és a blues-forma egyaránt 12 fázisból, azaz ütemből áll. Így merészeltem ezt a rendszert alapul venni a visszatekintéshez. A 12 ütem meglesz, de a szólók ezúttal rövidek lesznek.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-26 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005