fbpx

Április 27-én tartották a Budapest Jazz Clubban az első Szakcsi Jazz-Zongoraversenyt. Hét tehetséges zongorista jutott a döntőbe, közülük hatan már ismertek voltak, egy pedig új névként mutatkozott be. Három helyezést és több különdíjat osztottak ki.

Áprilisban is folytatódott az immár szinte hagyománnyá vált koncertsorozat, amely többnyire a hónap második keddjén (olykor az elsőn) kerül sorra az Opusban. A MAO tagjaiból alakult kisegyüttesek a műfaj legendás albumait idézik a mai ízlés szerinti előadásban mindannyiunk örömére. Ezt bizonyítják a teltházas rendezvények.

A véletlennek köszönhetően két egymást követő napon is jazzkoncertet tartottak Nagykanizsán. Így spontán módon egy kamarazenei és egy big band koncertnek is örülhettek a helyi jazzkedvelők a Borbély Műhely és a Kanizsa Big Band koncertjeinek jóvoltából. Ezzel kezdetét vette az idei jazz-tavasz, ami áprilisban további csemegéket kínál. Borbély Misiék a Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, míg a Kanizsa Big Band Clotile Farkas és Farkas Norbert vendégfellépőkkel a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban adott színvonalas műsort. A két előadásról a közeli időpontok miatt egy híradásban számolok be.

A zenészeknek és a csillagászoknak nem mondok újat ezzel, de amikor elkezdtem sorra venni az elmúlt év jazzben gazdag eseményeit, akkor a blues formát választottam, hiszen a Föld bolygó két alapegysége, a holdfázisok és a blues-forma egyaránt 12 fázisból, azaz ütemből áll. Így merészeltem ezt a rendszert alapul venni a visszatekintéshez. A 12 ütem meglesz, de a szólók ezúttal rövidek lesznek.

Lassan már ott tartunk, hogy Szabó Gábor nevét nem kell bemutatni a magyar közönségnek! Lassan. Ennek egyik bizonyítékát láttam abban a teltházas eseményben, amelyet a Harmónia Jazzműhely szervezésében a Budapest Jazz Club koncerttermében élvezhettünk 2026. március 13-án, pénteken.

Tudjuk jól, hogy az 1945 és 1990 között eltelt évtizedekben a vasfüggöny nem használt a nyugat-keleti információáramlásnak. Hogy mit is akarok ebből kihozni? Hát azt, hogy a hazai jazzrajongók többsége a viszonylagos enyhülés révén a rock-korszakban ismerkedett meg a jazz akkor éppen aktuális stílusirányzatával, miközben évtizedek „termése” maradt ismeretlen számukra.

Bencze Alma megújította a zenekarát, és egyúttal új hangzást is hozott. Bár a fellépés előtt egy betegség miatt az utolsó pillanatban változtatni kellett a felálláson, a koncert végül elementáris erejű lett.

A hazai jazz-zenészek az utóbbi évtizedben egyre markánsabban fordulnak a klasszikus zeneszerzők felé. Gondolok itt a crossover jellegű koncertekre és olyan zenei albumokra, amik saját szerzeményeken alapulnak, de a klasszikus zene hangulata és formavilága inspirált. Ez utóbbi szép példáját láttuk, hallottuk február 27-én Nagykanizsán az Oláh Krisztián Quartet új projektjének keretében.

Bár ebben az alkalmi Borbély-kvartettben két volt tanítványa is játszott, nem ezért volt ez a koncert tanári, hanem mert tanítani lehet, ahogy a zenekarvezető és első szólista a legapróbb részletekig mindent gondosan a helyére tett. Zipernovszky Kornél beszámolója

A zenészeknek és a csillagászoknak nem mondok újat ezzel, de amikor elkezdtem sorra venni az elmúlt év jazzben gazdag eseményeit, akkor a blues formát választottam, hiszen a Föld bolygó két alapegysége, a holdfázisok és a blues-forma egyaránt 12 fázisból, azaz ütemből áll. Így merészeltem ezt a rendszert alapul venni a visszatekintéshez. A 12 ütem meglesz, de a szólók ezúttal rövidek lesznek.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-26 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005