fbpx

A Müpa Jazz Showcase fődíjasai: Intergeese és a Koncz Kriszta Group

2024. február 19.

A 17. Müpa Jazz Showcase utolsó napján két énekesnő merőben más produkciója után a díjkiosztóra került sor, amit ma délelőtt a Müpa honlapján is meg lehet tekinteni. Az énekesek zenekaráról később jelenik meg beszámoló.

A Müpa különtermében ünnepélyes keretek közt átadták a szakmai-, a közönség- és a különdíjakat a döntőbe jutott zenekaroknak. Ezúttal a magas színvonalú produkcióknak köszönhetően, nem volt könnyű dolga a zsűrinek, de minden zenekar részesült díjban, azaz fellépési lehetőségben.  

A szakmai díjat a zsűritagok jelölése alapján adták át, akik a következőek voltak: Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, a Zeneakadémia tanára (elnök), Bércesi Barbara a Müpa művészeti szerkesztője, kritikus, Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző, a Modern Art Orchestra vezetője, Bacsó Kristóf szaxofonművész, a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vezetője;
külföldön: Steve Rubie a londoni 606 Club vezetője, Christoph Klein a bécsi ZWE Jazz Club vezetője, Francisco Sassetti a Philharmonie Luxembourg művészeti tervezésért felelős vezetője.

A rövid köszöntőben Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta, hogy tizenhét éve azért kezdték el a Jazz Showcase-t, mert egyrészt jó alkalom, hogy együtt lehetnek, megismerhetik egymást, megmérkőzhetnek egymással fiatal tehetségek, aminek a hatására a hírük megy a világban, másrészt egy komoly zsűri előtt van a megmérettetés. A nemzetközi és a hazai zsűritagok segíthetik őket abban, hogy hírük menjen a világban. A jazz tovább éltetését kívánta a fiataloknak. A zsűri elnőke, Borbély Mihály is rövid beszédet mondott, aki kitért arra, hogy úgy érzi családias rendezvénnyé vált a tehetségkutató, mert már vannak olyanok, akik anno fellépők voltak, ma pedig már akár a zsűriben, akár a díjakat átadók között vannak. Örül, hogy az értékelésüket, ami minden nap végén történt, a zenekarok várták, hiszen a zsűri az értékeket kereste a produkciókban minden esetben. Nem elhanyagolható az sem, hogy Budapest egyik legjobb koncerttermében léphetnek fel profi körülmények között. Valószínűsíthető, hogy egy fontos állomás a pályájukon ez a verseny, amiért köszönetet mondott a Müpának.

 

Müpa szakmai díja:

Intergeese: Horváth Áron - cimbalom, Mohácsy Lőrinc Ágoston - bőgő, Fekete Zoltán – dob
Fellépés április 30-án a Nemzetközi jazz Napon a Müpában.
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Borbély Mihály, a zsűri elnöke adta át.

 

Müpa közönség díja:

Koncz Kriszta Group: Koncz Kriszta - ének, Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Szelevényi Vito - trombita, Osvalda Tibor - szaxofon, Virág Benedek - gitár, Friderikusz Péter - cselló, Gyányi Tamás - bőgő, Majsai Roland – dob
Fellépés április 30-án a Nemzetközi jazz Napon a Müpában.
Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója adta át.

 

BMC különdíja:

Intergeese: Horváth Áron - cimbalom, Mohácsy Lőrinc Ágoston - bőgő, Fekete Zoltán – dob
Fellépés az Opus Jazz Clubban.
Hernádi Zsolt, vezető koncertszervező, klubmenedzser adta át.

 

Jazzklub DS Dunaszerdahely különdíja:

Intergeese: Horváth Áron - cimbalom, Mohácsy Lőrinc Ágoston - bőgő, Fekete Zoltán – dob
Fellépés a Samaria fesztiválon.
Káel Csaba adta át a jazzfesztivál szervezői nevében.

 

Lamantin Fesztivál különdíja:

Intergeese: Horváth Áron - cimbalom, Mohácsy Lőrinc Ágoston - bőgő, Fekete Zoltán – dob
Tímár Emese, szervező adta át.

 

Magyar Jazz Szövetség különdíjai:

Grace & Gravy: Kiss Károly László - zongora, Vörös Zsolt - basszusgitár, Fekete Zoltán – dob
Emingó: Horváth Botond - gitár, Nagy-Czirok Csaba - szaxofon, Pecze Ádám - zongora, Ambrus András - basszusgitár, Horváth Máté - dob, Arató Illés – ütőhangszerek
Gayer Ferenc, a szövetség elnöke és Csapó Krisztián, az elnökség tagja adta át.

 

Művészetek Völgye különdíja:

Koncz Kriszta Group: Koncz Kriszta - ének, Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Szelevényi Vito - trombita, Osvalda Tibor - szaxofon, Virág Benedek - gitár, Friderikusz Péter - cselló, Gyányi Tamás - bőgő, Majsai Roland – dob
Fellépés a Harcsa Veronika Udvarban.
Harcsa Veronika adta át.

 

Paloznaki Jazzpiknik különdíja:

Claudia Raquel Quintet: Claudia Castagno - ének, Egri János Jr. - zongora, Barakonyi Brúnó - bőgő, Fazekas Tamás - dob, Orsós Sándor Erik – ütőhangszerek
Sánta Dániel, fesztiváligazgatóhelyettes adta át.

 

Veszprém Feszt különdíja:

Emingó: Horváth Botond - gitár, Nagy-Czirok Csaba - szaxofon, Pecze Ádám - zongora, Ambrus András - basszusgitár, Horváth Máté - dob, Arató Illés - ütőhangszerek
Fellépés a Rozé, Rizling és Jazznapokon.
Káel Csaba adta át a szervezők nevében.

 

ZamJam különdíja:

Claudia Raquel Quintet: Claudia Castagno - ének, Egri János Jr. - zongora, Barakonyi Brúnó - bőgő, Fazekas Tamás - dob, Orsós Sándor Erik – ütőhangszerek
Káel Csaba adta át a szervezők nevében.

 

Zempléni Fesztivál különdíja:

Up To The Surface: Cseke Dániel - szaxofon, Szabó Gergő - zongora, Barakonyi Brúnó - bőgő, Baranyi Bence – dob
Hollerung Gábor, fesztiváligazgató és művészeti vezető adta át.

 

Londoni 606 Club és a Harmónia Jazzműhely különdíja:

Koncz Kriszta és Kapolcsi-Szabó Levente
Fellépés a londoni 606 Clubban
Irk Réka, a Harmónia Jazzműhely kuratóriumi tagja adta át.

 

Miután a londoni 606 Club különdíját - melyért óriási köszönet Pallai Péternek és Steve Rubie-nak áldozatos munkájukért, a Music Xchange program kialakításáért - átadhattam Koncz Krisztának, elárulom, hogy a tavalyi győztes Egri János Jr., aki azóta nagy sikerű koncertet adott a 606-ban épp Koncz Krisztával lép fel - a véletlenek különleges játéka folytán - március 8-án a Harmónia Jazzműhely szervezésében a Budapest Jazz Clubban.

A többi fellépésről is majd tájékoztatjuk olvasóinkat.

  

Gratulálunk minden díjazottnak! További sok sikert kívánunk nekik!

Köszönjük a Müpának, hogy mindenben segítették idén is a munkánkat! 
Csillagvizsgálós videóinterjúkkal és az utolsó nap beszámolójával hamarosan jelentkezünk.

 

Müpa,  2024. február 18.

Fotó:  Sztraka Ferenc (köszönjük Sztraka Ferencnek a fantasztikus fotókat és hogy mindhárom nap segítette a munkámat!)

 1. nap koncertjei  -   2. nap koncertjei  -   3. nap koncertjei

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005