fbpx

A Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Zene Háza közös rendezésében valósul meg idén is a Magyar Jazz Ünnepe szeptember 14-én, kora délutántól.

HARMONIÁS SZEZONNYITÓ

2024. szeptember 12.

A Budapest Jazz Club fennállása óta egyik legrégebbi műsorszállítója a Harmónia Jazzműhely a nyári szabadságból visszatérve hagyományaihoz hűen, szeptember első péntekén nyitotta őszi szezonját. Ugyancsak a hagyományokhoz tartozott, hogy az első „Harmóniás” jazzpénteken Szakcsi Lakatos Béla formációja játszott. A Nemzet Művésze halála után immár második éve remélhetőleg évtizedekre új hagyományt teremtő legendás muzsikust, az idén 80 éves születésnapját ünneplő Kőszegi Imrét, és ezúttal gitáros vendéggel kiegészült újra élesztett Rhythm & Brass zenekarát konferálhatta be a hagyományoknak megfelelően kockás inget viselő műhelyalapító, Pallai Péter.

A megszokottól eltérő, különleges estre készül a csodálatos hangú énekesnő, Szőke Nikoletta a tizedik AVL-Érdi Jazz Fesztiválon, ahol a költő, író Tóth Krisztina lesz az összecsendülésben a társa. Niki ráadásként még az új zenekarával is koncertet ad.

A világhírre szert tett magyar gitárosról, Szabó Gáborról szóló könyv 2022-ben történt publikálása után az idén nyáron két lelkes olasz jazzrajongó újabb kötettel mutatkozott be, ezúttal Zoller Attilának állítottak emléket a szó erejével…

Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.

A jazz muzsikusok és jazzbarátok részéről egyaránt kedvelt fővárosi HÁLÓ jazzklub, nem kevesebb, mint 17-ik évadát indítja szeptember 10-én este 7-kor. A Háló-béli jazzesteket nemcsak az teszi vonzóvá, hogy igazi koncertek zajlanak ott – hangos beszéd, ki-bejárkálás és evőeszköz zörejek nélkül, de a fellépő, a hazai jazzelitet képviselő muzsikusokkal baráti beszélgetésekre is sor kerül a szünet utáni „interjú” kapcsán, de akár a közönség részéről is.

Rákosmentén évadnyitó koncertre várják a közönséget vasárnap, ahol a fiataloké lesz a színpad.

A Summer Time Music nyári zenei kurzus negyedik évfolyama augusztus 11-16. között került megrendezésre Dolný Kubín-ban (Szlovákia). Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is festői természeti környezetben találkoztak a fiatal diákok a projekt oktatóival, akik Európa legkiválóbb zenészei közé tartoznak.

Egy év kihagyás után, idén ismét fiatal jazz tehetségeket keresett a Magyar Jazz Szövetség. Miután a régi nevet az ötletgazda nem engedte használni, így én sem írom le, hogy ki találta ki ezt a jó versenyt, ami annyi tehetséget juttat a figyelem központjába. Ezúttal is egy közönségdíjas és egy szakmai díjas nyerte a versenyt, amit pénzjutalommal és fellépési lehetőséggel honoráltak.

Olasz nyelvű könyvbemutatójára hívja az Olasz Kulturális Intézet a jazzkedvelőket, ahol Zoller Attila életéről megjelent könyvet fognak bemutatni.

Ma este 19 órai kezdettel kerül sor a Magyar Jazz Szövetség rendezésében a Jazztehetségek versenyére a Budapest Jazz Clubban.

Szabó Gábor tekintete

2024. szeptember 04.

A világhírű magyar gitáros, Szabó Gábor (1936-1982) lemezeiből, fényképekből, emléktárgyakból, hangszerekből nyílt kamarakiállítás szeptember elsején, a Rockmúzeumban. A tárlatot, mely október végéig látogatható, munkatársunk, Libisch Károly rendezte Bozsó János és saját gyűjteményéből. Alább közöljük Zipernovszky Kornél megnyitójának szövegét.

Jómagam úgy vagyok a már 86-ik évét is betöltött Charles Lloyd aktivitásával, mint voltunk a műfaj sokszor emlegetett „aranykorában” az ikonikus zenészek akkori albumaival. Úgy vártuk Davis, Coltrane, Gillespie, Mingus, Brubeck vagy Dexter Gordon, Horace Silver és Art Blakey egy-egy új albumának megjelenését, mint egy Nobel-díjas író új regényét vagy egy márkás filmrendező legfrissebb alkotását. Nos, Lloyd is ebbe a „jazzelitbe” tartozott, sőt – szinte „utolsó mohikánként” – ma is tartozik.

Drippey Máté a Zeneakadémián diplomázott, majd után Svájcban folytatta tanulmányait, miközben Budapesthez kötötte az öttagú Symbiosis 5 zenekar sikere. Nemcsak hazánkban, de külföldön is több versenyt megnyertek.

A nagy elődök - 52. rész

2024. augusztus 30.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve), valamint a markánsan egyéni hangzást produkáló formációkat, a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációk a youtube-ról valók, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005