fbpx

MJSZ díjazottak: Szabó Dániel, Tony Lakatos és Irk Réka

2024. március 03.

A március 2-ai Magyar Jazz Szövetség közgyűlésén idén is kiosztották a Szabó Gábor-, Gonda János- és Pernye András-díjakat! Gratulálok - kollégáim nevében is - Szabó Dánielnek és Lakatos Antalnak!

MJSZ díjak

Kezdésként a közgyűlésen történtekről írok, amin először szólaltak fel a tavaly szeptemberben, azaz 6 hónapja választott elnökségi tagok és az elnök. Ahhoz képest, milyen rövid határidő állt rendelkezésükre a Covid miatt elcsúszva megrendezett elnökségi választás óta, igen hosszúra nyúlt elmondaniuk, mi minden alakult át, mennyi terv és már megvalósítás alatt álló tevékenység zajlik, pedig pár hónap alatt kellett átlátniuk az átadott szövetségi ügyeket és még az idei rendezvényeket is meg kellett szervezniük.

Gayer Ferenc, a Magyar Jazz Szövetség új elnöke nyitotta meg a gyűlést. Bemutatkozott az elnök a jelenlévőknek, majd röviden vázolta milyen irányba indultak el. A miniszteri és NKA támogatásokról és a Szakcsi-díjról beszélt röviden. Igaz, ez nem itt rögtön az elején hangzott el, de fontos megjegyezni, hogy a tavaly bevezetett elnöki havi fizetésről lemondott az elnök, ahogy sok-sok évig minden elnök, úgy most ő is önkéntes alapon vállalja az elnökségi tisztséget.

MJSZ közgyűlés

Ezután a napirendi pontok következtek, amit Ambrus Lehel ügyvezető titkár vezényelt le. A jegyzőkönyv hitelesítőinek Szabó Zsoltot és Szigeti Pétert választották meg.
Az elnökségi tagok közül először Halper László mondta el, milyen munkával segítette a Jazz Szövetséget. Az általa szervezett és óriási sikert aratott versenyt épp hétfőn tartották, amiről tudósítottunk, ez volt a Babos Gitárverseny.
A jogi és zenei részen is dolgozó dr. Peller György az alapszabályt nézte át, és javasolt módosításokat, amiket szavazásra bocsátottak. A meghatalmazás útján vagy online szavazással történő díjazottak és elnökségi tagok kiválasztása is szóba került, amiről már a múltkori közgyűlésen is vita volt. Amikor a meghatalmazást kivezetik, akkor fogják bevezetni az online szavazást, amit ki kell még dolgozni. A jó oldala lenne ennek, hogy többen kapnak lehetőséget arra, hogy kifejezzék véleményüket, olyanok is, akik épp vidéken vagy külföldön koncerteznek vagy betegség miatt vannak távol.
Később Somogyvári Pétertől elhangzott az a javaslat, hogy előre egy héttel kelljen felterjeszteni személyeket a díjakra, indoklással, és egy tag díjanként csak egy nevet javasolhasson, így a helyszínen már nem hangzana el új név, emiatt a közgyűlés megkezdésekor már elindulhatna az online szavazás. Természetesen, akik a helyszínen vannak, ők ott tudnak szavazni, és szerintem elég lenne, ha abban az időben, amikor a közgyűlés zajlik szavazna mindenki. Az online szavazás kétféle lehet: az egyik, hogy teljesen anonim lenne, a másik lehetőség, hogy akik a helyszínen szavaznak, azok titkosan szavaznak, akik pedig online, ők vállalják az email címükkel a szavazást, így biztos, hogy nem fog más helyettük szavazni.
Az elnökség kibővítéséről is szavaztak, de maradt a héttagú vezetőség - javítás: a többség 9 tagú elnökséget szavazott meg. A közgyűlés ezután nem lesz nyilvános.
Az elnök újraválasztásának kérdéséről is szavaztak a jelenlévők, így csak kétszer lehet újraválasztani az MJSZ elnökét, ami azt jelenti, hogy maximum 6 évig maradhat vezető.
A következő voksolás arról szólt, hogy az egyesület által kezdeményezett és finanszírozott verseny vagy ünnep neve az egyesületé maradhasson, nem az ötletgazdáé. Igen volt a legtöbb válasz.
Csapó Krisztián rögtön szemléltette is a fentieket, mert Kőszegi Imre nevéhez fűződő Magyar Jazz Ünnepe lesz a neve a szeptemberi rendezvénynek, amin épp Kőszegi Imrét fogják 80. születésnapja alkalmából megünnepelni.
Krisztián vizuálisan jelenítette meg, mennyi ötlete valósult már meg, és még mit tervez a közeljövőben. A Jazzer magazin és podcasttól a Magyar Jazz tiszteletbeli nagykövetén át az online elérésig mesélt a terveiről és a megvalósult projektekről. A Magyar Jazz Ünnepe, a Csodálatos Magyar Jazz, a tatai Víz-Zene-Virág fesztiválon való részvétel mind szervezés alatt álló munkák.
Kollmann Gábor először a tavaly megvalósult Zeneszerző és Hangszerelő versenyről beszélt, majd az idei projektjéről, hogy felvegyék a kapcsolatot és helyzetbe hozzák a vidéki jazz klubokat, amik mára többé-kevésbé eltűntek a finanszírozás hiánya és a magas útiköltség miatt. Idén tíz nehéz helyzetben lévő klub kap financiális és marketing támogatást, nem úgy, mint két éve, amikor egyetlen veszprémi klub kapta ezt, amelyik amúgy államilag is támogatott volt.
Hász Eszter az Év fiatal Jazz-Tehetsége versenyt fogja megszervezni szeptemberben, ahol zsűri és közönségdíj kiosztásra kerül sor, plusz fellépéseket kapnak még a nyertesek. Ő még külföldi sztárok meghívását próbálja elintézni, hogy workshopot tartsanak.
Nagy János a Művészetek Völgyében szervezi majd nyáron a Magyar Jazz Udvarát, ahol 10 napon át napi 3 zenekar fog fellépni, de lesznek ismeretterjesztő előadások és zeneiskolák is kapnak bemutatkozási lehetőséget, plusz a versenygyőztesek fellépési lehetőséghez jutnak. Beszélt egy tavaly megvalósul előadásról is, amiről mi nem kaptunk tájékoztatást, de utána fogok nézni, mi lehetett az. Megkaptam: Kamarazene és jazz improvizációs előadás volt az Óbudai Társaskörben.
Gayer Ferenc elmondta, hogy nagyon jó az együttműködés az elnökségben. Csapó Krisztián az online és offline marketingben sokat segít. Az elején elmondottakhoz még hozzátette, hogy régi nagy vágya volt a Margitszigeten a Csodálatos Magyar Jazz néven júniusban megrendezésre kerülő gála, melybe magán finanszírozás is bekapcsolódott.

MJSZ közgyűlés

Ezután következett a pénzügyi beszámoló, majd a Magyar Jazz Szövetség díjaira, a Szabó Gábor-díjra, a Pernye András-díjra és a Gonda János-díjra jelölések és indoklások.

Zárásként még elhangzott néhány jobb és kevésbé jó ötlet, volt székfoglaló, ami újdonság számba ment. Aki tudni akarja, mi az, menjen el a jövő évi közgyűlésre, miután befizette a tagdíjat.

MJSZ közgyűlés

A Szabó Gábor-díjat 1992-ben a Magyar Jazz Szövetség alapította meg, amelyet minden évben olyan művész kap, aki tevékenységével hozzájárul a magyar jazzművészet színvonalának fejlődéséhez, nemzetközi elismertségéhez.

Idén a Németországban élő és a világ minden részén elismert szaxofonművész, Lakatos Antal vagy a nemzetközi szintéren ismert nevén, Tony Lakatos kapta.

 

A Gonda János-díjat - elsősorban - olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, tanári és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzoktatás és pedagógia színvonalának emelkedéséhez, a magyar zeneoktatás gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.

Idén a Los Angeles és Magyarország között ingázó, épp Pécsett a Jazz Tanszéket létrehozó jazz-zongoraművész, Szabó Dániel kapta meg. (Danival készül interjú a pécsi egyetemi képzésről is hamarosan.)

 

A Pernye András-díjat - elsősorban- olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, művészi és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzművészet színvonalának emelkedéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.
A díjat fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői- és egyéb, a jazzélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért évente egy személy kaphatja meg.

Idén e sorok írója kapta meg ezt a díjat, Irk Réka, amiért nagyon hálás. A Jazz.hu főszerkesztője és kiadója vagyok, ezenkívül a Harmónia Jazzműhely kuratóriumának tagja, mely a Budapest Jazz Clubban szervezi a pénteki koncerteket, ahol a legfiatalabbaktól a befutott, már névvel rendelkező zenészekig széles palettát mutatnak be a jelen jazzélet szereplőiből. Már 9 éve szervezi az Érdi Jazz Fesztivált, valamint 5 éve a törökbálinti, az érdi, és - úgy néz ki, már - a diósdi jazzklubot is.
Mint aki 30 éve vállalkozóként, programozóként dolgozik, mindig is az volt fontos számomra, hogy az ügyfeleimet mindenben segítsem, és ez nem változott a jazzben sem, ahol a jazz-zenészekért és a közönségért dolgozom, az ő megbecsülésük a legfontosabb, amit jelenleg a Jazz.hu-n az olvasottságban láthatok, ami igen nagy, főleg, hogy a bulvár témákat kerüljük, heti 15-25 ezer között van, köszönhetően a Jazz.hu fantasztikus szerkesztőségének, akik eszméletlen sokat dolgoznak azért, hogy fókuszba kerüljenek a jazz-zenészek olyanoknál is, akik ritkábban járnak jazzkoncertekre.
Sajnos a díjátadón nem fogok tudni részt venni, mert az Érdi Jazz Fesztiválon épp Dés László és Dresch Mihály koncertjét fogom szervezni, fotózni, videózni.
Külön öröm, hogy ezt a díjat megkaptam, mert édesapám még Pernye András jazzkurzusára járt a TIT Múzeum utcai épületébe.
A díjjal járó pénzdíjat az Érdi Jazz Klubnak ajánlom fel.

 

Magyar Jazz Szövetség/BJC,  2024. március 2.

Fotó:  Csapó Krisztián/MJSZ, Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005