Ezért is próbálom – Pallai Péter kollégámmal együtt – minduntalan arra biztatni olvasóinkat, hogy becsüljük meg azokat a muzsikusokat, akik „jazz-szerű jazzt” játszanak – akár „élőben”, akár lemezen. (Az előbbire számos jó példát szolgáltat a Harmónia Jazzműhely pénteki koncertsorozata a BJC-ben, ami pedig a mainstream jazzlemezeket illeti, lásd Péter lemezajánló sorozatát honlapunkon.) Mindez azt mutatja, hogy igenis mindkét területen működik a „hagyományok” ápolása és megvan az igény is a sztenderd-repertoár műsorra tűzésére. Ennek újabb bizonyítéka a most tárgyalandó lemezalbum is.

Pintér Zoltán zongorajátékával már évtizedekkel ezelőtt találkoztam, hiszen ő Gonda János, Garai Attila és Binder Károly tanítványaként olyan legendák társaságában is játszott, mint Lakatos Ablakos Dezső, Pecek Lakatos Géza és Tomsits Rudolf… Találkoztam vele csaknem negyedszázada Fritz József, azaz Joe Fritz „Still & Sparkling/Nyugodt pezsgés” c. lemezén és annak bemutató koncertjén. Évekkel később nagy élmény volt az „Everything I Love” c. saját triólemezének bemutató koncertjén részt vennem. A lemezen a szinte Zoltán ars poeticáját kifejező címadó szám mellett olyan örökzöldeket játszott Egri János és Balázs Elemér társaságában, mint a Stella by Starlight, a Time after Time vagy az Autumn Leaves. Azóta is sokszor élvezettel hallgattam meg egy-egy fellépését különböző klubokban vagy más színhelyeken.

Saját trióját 2006-ban alapította, majd 2016-ban Orbán György váltotta Egri Jánost, de alkalmanként Egri is visszatért, valamint Pecek Lakatos Krisztián és Barcza-Horváth József is játszott a trióban. Vendégként László Attila, Zana Zoltán, Pocsai Kriszta és Tim Ries is fellépett velük. A Mainstream Line Quartet Fekete-Kovács Kornéllal 2022 óta működik. Nagy élmény volt ez év szeptember 20-án ennek a lemeznek a bemutató koncertje a BJC-ben. Zoltánra is érvényes az a megállapítás, hogy – miközben kiváló zongorista – talán mivel a hazai jazzben ennek a hangszernek a művelőiből van a legnagyobb kínálat – messze alulértékelt muzsikus.

 Sokszor elmondtuk már, hogy a jazzben nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg. Pintér Zoltán éppen egy éve rögzített új lemezén is hat örökzöld szerzeményt vett repertoárjára, és három társával a műfaj mindenki által ismert és játszott „lerágott csontjaiból” főztek olyan levest, amely a legkényesebb ínyenceket is kielégítheti. Nagy merészség ez, hiszen a Nagy Amerikai Daloskönyv óriási választékából lehetséges lett volna a hazai gyakorlatban ritkán játszott darabokat is kiválasztani. De a Mainstream Line Quartet éppen azt a nemes célt tűzte maga elé, hogy könnyen befogadható játékkal és műsorválasztékkal a jazzműfaj népszerűsítését szolgálja. (Ezt bátran deklarálják is a lemezborítón.) Szerencsés lépés volt a korábban csak alkalmi vendégként játszó trombitás, Fekete-Kovács Kornél „beléptetése” a zenekarba, mert egy fúvós szereplése a formációban nagyon feldobja a produkciót. A korábbi trióhoz képest a bőgős személye változott: a hazai jazzbőgő legkeresettebb mestere, Orbán György kezeli a behemót hangszert, a dobos pedig Zoli triójának stabil pontja: Balázs Elemér. Nem vitás, hogy ez egy all-star csapat, amelynek tagjai a magyar jazz kiemelkedő képviselői.

Külön értékelendő, hogy a bonus trackkel is csak hét szám került rá a korongra, amely lehetővé tette a jó öreg sztenderdek terjedelmes előadását, azaz hosszú szólók interpretálását (mindjárt az indító darab csaknem 11 percben), minden szépség és ötlet bemutatását: ritmus- és tempóváltásokat (Cherokee), csodás improvizációkat, ötletes megoldásokat. Érdekes, hogy a Bye Bye Blackbird kétféle verziója foglalja keretbe a lemez zenei anyagát. Természetesen a két főszereplő Pintér Zoltán és Fekete-Kovács Kornél – briliáns játékkal, de a ritmustandem is kap szólózási lehetőséget.

Nem túl sűrűn örülök egy-egy új hazai lemeznek annyira, mint ennek. Csak a bevezetőmhöz tudok visszatérni: ez a „hiánycikk” több hívet szerezhet a műfajnak, mint a gyanútlan hallgatót elriasztó „művészi” produkciók, amelyek a jazzforradalom beköszöntét próbálják kierőszakolni. Állítom, hogy a mai fiatal generáció – kellő ismeretek hiányában – azt sem tudja, hogy létezik ilyen jazz is, mi több ez képviselte a műfajt évtizedeken keresztül.

Szívből ajánlom minden korosztálynak!

MAINSTREAM  LINE  QUARTET:   I  HEAR  A  RHAPSODY    (Tom-Tom Records)

1. Bye Bye Blackbird (Ray Henderson – Nort Dixon)     10:38
2. Cherokee (Ray Noble)     7:15
3. Tenderly (Walter Gross – Jack Lawrence)    6:18
4. I Hear A Rhapsody (George Fragos – Jack Baker – Dick Gasparre)    6:10
5. My Funny Valentine (Richard Rodgers – Lorenz Hart)    7:02
6. Honeysuckle Rose (Thomas „Fats” Waller – Andy Razaf)    5:35
7. Bye Bye Blackbird (Ray Henderson – Nort Dixon)    /bonus track/     9:57

Közreműködnek:

Pintér Zoltán  zongora
Fekete-Kovács Kornél  trombita
Orbán György   nagybőgő
Balázs Elemér  dobok