Szeretem azt hinni, hogy a hazai jazzélet csaknem minden történéséről tájékozott vagyok, de ismét bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Hozzáteszem, hogy ez azt bizonyítja, hogy – sajnos egyelőre elsősorban a főváros vonatkozásában – olyan sok minden történik, hogy alig lehet követni, sőt számos alkalommal fedésben is vannak az érdeklődésemre számot tartó események. Ezúttal azonban nem az egyidejűség, sem pedig egy másik fővárosi rendezvény nem akadályozott, pusztán az információ hiánya. Jómagam ugyanis csak honlapunk munkatársa, Turi Gábor tudósításából értesültem arról, hogy a kitűnő amerikai tenor- és szopránszaxofonos, mellesleg a Rolling Stones fúvóskórusának oszlopos tagja a napokban koncertet adott Nagymaroson, mégpedig az East Gipsy Band zenészeivel. Érdekesség, hogy Rolling Stones-nótákat játszottak, aminek lehetett némi diszkrét bája. (A beszámoló megtalálható honlapunkon.)

A Harmónia Jazzműhely szervezésében egy olyan produkció került színpadra pénteken, amit sokáig fogunk emlegetni. Hárman a legnagyobb hazai jazzgitárosok közül összeálltak egy koncertre, de nem ám jammelni, hanem előre kialakított, megírt arrange-okkal, keretbe foglalva a főtémákat, de sok-sok improvizációval. Igazán különleges estét varázsolt a közönségnek László Attila, Juhász Gábor és Gyárfás István Gyafi.

Ha laudációt kellene írni Roby Lakatosról, érdemei, elismerései, nagyívű zenei karrierje oldalakat tenne ki. Ez a kedves, szerény művészember az Ars Sacra fesztivál keretében fergeteges koncerten mutatta meg a Háló Jazzklubban, hogy mennyire igaz az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a zenében csak két kategória létezik: jó és rossz. És Ő, társaival együtt az elsőt képviselte!

Gyönyörű hangú énekesnőnk két meghívást is kapott Londonba. Egyet párjával, a gitáros-énekes vagy énekes-gitáros Szakonyi Milánnal a Balassi Intézet londoni Magyar Kulturális Központjába, egyet pedig önmagában a londoni jazz élet egyik legfontosabb tetthelyére, a 606 Clubba.

Folytatódott az Érdi Jazz Fesztivál programja a hétvégén is. A cím nem véletlen, egyik résztvevő (SzA) írta ki megosztásnál, mert minden nap teltházas koncertek futottak, de vasárnap még a kertben is álltak, annyian voltak kíváncsiak a nagy jazz generáció játékára. Összesen öt különleges produkcióval és formációval várta a közönséget a fesztivál a hétvégén. Az ötből csak egyet hallhatott már máshol is a publikum, a többi csak Érden hangzott el.

Talán második alkalommal teszem, hogy Kerekes Gyurival és Irk Rékával közösen szervezett hazai produkcióról lelkendezem. Általában csak a Harmónia Jazzműhely külföldi koncertjeiről írok, ahol nem elvárható a hazai ítészek jelenléte.  Távollétük szeptember 13-án, pénteken (talán ez a magyarázat?) egyáltalán nem zavarta a közel teltházas közönséget.  Csak engem, mert úgy éreztem, erről mégis hírt kellene adni valahogy.

Még csak az első 3 napon vagyunk túl, de máris többet tudtunk meg a jazzről, mint más egész életében. Sőt más műfajokkal összefonódva is hallhattuk kibontakozását. És ez nem Budapesten, hanem a fővároson kívül történt, ahol túl nagy hagyománya nem volt a jazznek, viszont öt év alatt telt házat sikerült elérni ezekkel a nem mindennapi kulturális előadásokkal.

A cím önként adódott a koncertről szóló beszámolóm címéül, hiszen a meglehetősen ritka hangszeren – a Hammond orgonán – olyan, jó értelemben vett káprázatos jazzorgiát produkált a három zenész ezen az estén, hogy – egy másik közhellyel élve, igazi „szombat esti lázat” idézett elő a lelkes hallgatóság körében.

Megszokhatták már olvasóink, hogy a MAO és annak vezetője, Fekete-Kovács Kornél tematikusnak nevezhető koncertsorozatai a hazai jazztörténet legfényesebb lapjaira kívánkoznak. Gondolok itt azokra a hangversenyekre, amelyek során egy-egy – a zenekar komponista vénával megáldott – tagjának szerzeményeit mutatják be, de ugyancsak remek ötlet és minőségi „kivitel” jellemzi azt a koncertsorozatot is, amelynek során a zenekari tagokból alakult kisegyüttesek az amerikai jazztörténet legkiemelkedőbb nagylemezeit mutatják be. Természetesen az eredeti hangszerelésekkel, olykor még a számok sorrendjét is megtartva hallhattunk már olyan alaplemezeket, mint a „Birth of the Cool”,  a „Kind of Blue” és a „Seven Steps to Heaven” (Miles Davis), a „Caravan” (Art Blakey), a „Nancy Wilson/Cannonball Adderley” vagy a „Speak No Evil” (Wayne Shorter).  Tekintettel arra, hogy ezek a korabeli LP-k időben legfeljebb egy mai koncert felét teszik ki, Kornélék mindig felkészülnek arra, hogy a második félidőben az illető jazzikon egyéb lemezeiről is repertoárra tűzzenek még néhány kiemelkedő számot, így „komplettírozva” a jazz estet. A  MAO kisegyüttesek hangszerösszeállításai is értelemszerűen az eredeti formációt követték, így hallhattunk már kvartett, kvintett, szextett felállásokat is.

Jazz concert review by Keith J. Taylor

Igazán ütős formáció lépett fel a Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat keretében kedden este. A koncerten Chris Potter, Gilad Hekselman és Németh Ferenc a mai mainstream egyik karakteres vonulatát reprezentálta. Már megszokhattuk, hogy ha az esti programba egy laza és izgalmas jazzkoncert illik éppen, a Hollán Ernő utcába bátran betérhetünk. A BJC a magyar jazz fontos helyszíne: a zenészeknek rendszeres fellépési lehetőséget és a kísérletező műhelymunkához teret biztosít, mecénási tevékenységük is dicséretes. A nézőtér meg is telt jazzkedvelőkkel, zenészekkel és néhány kíváncsi szakíróval, hiszen a modális jazz modern interpretációját hallhattuk a New York-i klubokban sokat foglalkoztatott muzsikusoktól. Ütős volt azért is, mert a jazz Mekkájában élő kiváló dobos, Németh Ferenc ebben a konkurenciában is eredeti technikával rendelkezik, ezért az ottani szaksajtó a dobos elitben tartja számon. Mi pedig már jól ismerjük, így természetes, hogy a három zenész a BJC Fb oldalára feltöltött rövid videós meghívására rábólintottunk.

Az Alba Regia zárónapján 4 zenekar lépett fel két színpadon. Kiírás szerint csak kettőről lehetett tudni, hogy hegedűs is lesz a fellépők között, de meglepetésként még egy hegedűs hölgy is szerepelt a fesztiválon.

Mióta a turizmus szakemberei látták a mediterrán vidékek példáit, hogy a fesztiválok hatásos csalogató program a nyaralóik számára, megszaporodtak ezek a rendezvények a Balaton közelében is. Mit fog tenni az a strandoló, aki év közben hozzászokott a minőségi koncertekhez, és azt hallja, hogy a közelben az all inclusive szolgáltatás része egy kiváló zenész meghallgatása laza poharazgatás közben? El fog menni. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik a Paloznaki Jazzpiknik, ami most zajlott a hétvégén.

Nagy várakozással tekintettem a Hajdu Klára Quartet Opus-béli koncertje elé. Klárát régóta ismerem, művészetét mindig is igen nagyra értékeltem. Oláh Krisztiánnal készített "Deep in a Dream" c. duólemezéről írtam 5 pontos kritikát a Gramofonba éppen két évvel ezelőtt.  De a kvartett felállásban adott koncert még inkább vonzott, annál is inkább, mert időközben a négyes zongoristája, régi barátom Cseke Gábor lett, akinek nemcsak zongorajátéka, de remek hangszerelései is mindig nagyon lebilincseltek. Előrebocsáthatom, hogy a koncert minden várakozásomat felülmúlta.

Téli Márta jazz-énekesnő, színésznő, műfordító, producer, fesztivál szervező, kineziológus, - aki a kudarcokban is mindig önmagát kereste, de jókedve mindig továbbsegítette, kacagását lemezen is megörökítette, - hosszú betegség után ez év május 31-én elhunyt (1959-2019).