– Altszaxofonosok VII. (Az új hullám)
Az ötvenes évek második felére a bebop és a cool épp csak elfoglalta a helyét a jazz fősodrában, a „mainstream”-ben, de már számos zenészben ismét feltámadt az újítás igénye.
1) ORNETTE COLEMAN: Something else (1958)
A Kaliforniában felbukkanó texasi altszaxofonos, Ornette Coleman és zenésztársai, a trombitás Don Cherry, a dobos Billy Higgins, a zongorista Walter Norris és a bőgős Walter Norris első albumukon még a bebopot használták a kiinduló pontnak, de ritmikailag rugalmasabbak voltak a klasszikus beboposoknál és a szólók gyakran kifejezetten disszonánsnak hatottak. Nagyon megosztották a jazz világát.
2) ORNETTE COLEMAN: Who’s crazy? (1965)
Vegyük fülügyre, meddig ment el Ornette az előbb hallott kezdetektől hét év leforgása alatt. Ő maga szaxofonoz, hegedűl és trombitál – de az utóbbi két hangszeren mutatott teljesítményét illetően erősen megoszlottak a vélemények. A bőgős David Izenzon, a dobos Charles Moffett volt ezen a párizsi felvételen. Coleman kitartóan és magalkuvás nélkül keresett valami újat, valami olyat, amellyel ki tudja fejezni a benne dúló érzelmeket, amellyel meg tudja változtatni a megcsontosodott zenei formát és a begyöpösödött tartalmat, amellyel választ tud adni a feketék társadalmi magalázottságára. Göröngyös utat járt be, hiszen kísérletei eleinte sok ellenérzést váltottak ki mind a zenészekből, mind a hallgatókból.
3) ERIC DOLPHY: Out to lunch (1964)
Ornette Coleman megtestesítette a kötetlen zene, a „free jazz” fogalmát az altszaxofonosok között.
Kicsit félúton volt a „free” és a bebop között egy másik altszaxofonos, aki ráadásul kiváló fuvolistának és basszusklarinétosnak is bizonyult. Eric Dolphy-t egyesek a free mozgalomhoz sorolják, mások szerint ő tágította a legszélesebbre a bebop kereteit. Emlékezetes koncerteket adott, felvételeket készített olyan nála idősebb jazz sztárokkal, mint Chico Hamilton, Charles Mingus vagy John Coltrane. A legemlékezetesebb, saját neve alatt megjelent albuma az „Out To Lunch” című, amit viszonylag rövid életének utolsó évében vett fel olyan zseniális fiatal társakkal, mint a trombitás Freddie Hubbard, a vibrafonos Bobby Hutcherson, a bőgős Richard Davis és a dobos Tony Williams. Ezt a lemezt a kritikusok a modern jazz egyik mérföldkövének tartják.
4) ANTHONY BRAXTON: For alto (1969)
A jazz új hullámának igen érdekes zászlóvivője volt Anthony Braxton, aki free zenészként gyakran nem is azt az energia zenét játszotta, mint Coleman vagy Ayler, hanem a modern klasszikusok is, mint Schönberg, Stockhausen vagy John Cage inspirálták a zenéjét. Braxton megszólaltatta a fuvola-, és a klarinét család minden tagját, de később az altszaxofon lett a fő hangszere olyannyira, hogy felvette az első olyan lemezt a jazz történetében, amelyen csak egy fúvóshangszer, jelesül az altszaxofon hallható. Az album címe, nem meglepően, „For Alto”.
5) SZABADOS GYÖRGY – ANTHONY BRAXTON (1982)
Búcsúzóul túllépjük ennek a sorozatnak az önkényesen meghatározott időkeretét, de ezt nem lehetett kihagyni. A magyar jazz történetében emlékezetes pillanat volt, amikor 1982-ben, Győrben először találta magát egy pódiumon néhai nagy zongoristánk és zeneszerzőnk, Szabados György és Anthony Braxton, akik nagyon egymásra találtak. A néhai Vajda Sándort halljuk a bőgőn és Faragó Antalt a dobokon.
Folyt. köv.
Fotó: youtube, Wikipédia, György Kucor
>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<