– Harsonások III. (A modernisták derékhada)

A negyvenes évek derekán alakuló modern big bandekben talált új otthonra a jazzharsona, kiváltkép Woody Herman és Stan Kenton zenekaraiban.

1) WOODY HERMAN: Four others (1947)

Woody Herman négy kirobbanóan tehetséges fiatal szaxofonost tett híressé Jimmy Guiffre szerzeményével, a „Four Brothers”-szel és még ugyanabban az évben, 1947-ben kérte fel, megint csak Giuffret, hogy szerezzen és hangszereljen valami hasonlót négy fiatal pozanosa számára is, amit Giuffre meg is tett és a végtermékben a Kentonnal már hírnevet szerzett Kai Winding, a harsonások közt óriási tekintélynek örvendő Urbie Green, valamint Vern Friley és Frank Rehak hallható.

2)  FRANK ROSOLINO: Frank speaking (1953)

Az elhangzott szám nagyszerűen demonstrálja a harsona diadalmas újjászületését.

A modern jazz harsona talán legvirtuózabb exponense Frank Rosolino volt. Ő is rendesen kijárta a big bandek iskoláját. 1948-ban már ő volt az előremutató, fiatal bebop zenészek egyike a dobos Gene Krupa szving zenekarában. Vidám, bolondos, hírhedett mókamester volt, aki imádott énekelni is. Állítólag a hangszeres jazz-zenészek közül ő volt az egyetlen, aki megállta a helyét a hasonló adottságokkal rendelkező trombitás, Clark Terry mellett, amikor scattelni kellett. Végül azonban a progresszív jazz apostola, Stan Kenton fedezte fel a zenei humoristában a virtuóz szólistát. Az 1950-es évek első felében Kenton zseniális zenészektől hemzsegő bandájából is kimagaslott Rosolino fantasztikus technikája, időérzéke és ötletes improvizatív készsége. Ezt a számot egyébként egy másik harsonás, Bill Russo szerezte és szabta Rosolino képességeire.

3)  FRANK ROSOLINO: Yo yo (1954)

Kenton, aki nagyra becsülte szólistáit producerként is segített nekik, hogy szóló albumokkal felhívhassák magukra a figyelmet. Rosolino 1954-ben az akkori Kenton formáció sztárjainak élén villanthatta fel tudását. Altszaxofonon a fiatal Charlie Marianót, trombitán Sam Notót, bőgőn Curtis Counce-ot, dobon Stan Leveyt halljuk, de a zongorista Kenton helyett Claude Williams volt.

4)  WOODY HERMAN feat. CARL FONTANA: Undecided (1951?)

Kenton után Rosolino betagolódott Kalifornia akkor éledő jazzvilágába és a jazz mellett jóformán minden könnyűzenei műfajban keresett muzsikus lett. Szinte elképzelhetetlen, hogy ez az életörömtől és a játékából is kivehető jókedvtől duzzadó zenész pillanatnyi elmezavarban lelőtte két kisgyermekét, majd azon nyomban magával is végzett 1978-ban.

Rosolinotól teljesen eltérő, de vele egyenrangú zenész volt Carl Fontana. Gördülékenyen, gyakran lágyan játszott, de pályatársai egyöntetűen állítják, hogy soha egy hamis vagy rosszul választott hang nem jött ki a kürtjéből. Érdekes módon, csak 1951-ben figyelt fel rá igazán a jazzvilág, amikor Woody Herman zenekarában Urbie Greent kellett helyettesítenie. Most egy feltehetően akkor készült felvételen halljuk könnyed, gyönyörű dallamképzést tanúsító játékát a Herman zenekarral. A tenorszaxofon szólót, legalábbis szerintem, Bill Perkins játssza.

5)  STAN KENTON feat. CARL FONTANA: Polka dots and moonbeams (1956)

Stan Kenton nem lett volna Stan Kenton, ha nem csap le ő is Carl Fontanára, aki a következő számban romantikus, lírai oldalát villantja fel. Egyébként Carl Fontanát nevezték maguk a pozanosok a harsonások harsonásának, ami nem meglepő. Ami meglepő, hogy Fontana, talán teljesen indokolatlan szerénységből a 80-as évek közepéig nem készített albumot a saját neve alatt, de amit másokkal alkotott az bőven rászolgált a hírnevére.

6)  BOB BROOKMEYER: You took advantage of me (1954)

Hogy teljesen őszinte legyek, az én két nagy harsonás kedvencem a már korábban hallott Frank Rosolino és a tőle teljesen eltérő stílusú és temperamentumú Bob Brookmeyer volt. Brookmeyer, aki egyben kiválóan zongorázott is, az egyik legképzettebb és egyben legszerényebb zenésze volt a cool iskolának. Hallatlan harmóniaérzéke volt és improvizációiban páratlanul ötletesen boncolgatta az adott témákat. Ez egyik korábbi műve, ahol veretes gárdával, a zongorista Jimmy Rowlesszal, a bőgős Buddy Clarkkal és a dobos Mel Lewisszal halljuk. Maga Brookmeyer ventilharsonán játszott.

7)  STAN GETZ-BOB BROOKMEYER: Minuet circa ’61

Brookmeyert sokoldalúsága és zenei tudása képesítette, hogy olyan egymástól teljesen különböző zenei partnerekkel társuljon, mint Claude Thornhill, Coleman Hawkins, Pee Wee Russell, Ben Webster, Charles Mingus, vagy Gerry Mulligan, kinek zongora nélküli kvartettjében is felbukkant. Hatalmas szakmai alázatának köszönhetően ideális, de egyenrangú partnernek bizonyult olyan – hogy szépen fejezzem ki magam – nagy egoval rendelkező zenészek mellett, mint Mulligan vagy akár Stan Getz. Szerintem Brookmeyer legemlékezetesebb felvételei ilyen társas vállalkozásokból születtek, mint például a most következő:

8)  BILL WATROUS:  Somewhere along the way (1975)

A modernista, de még nem kortárs irányzat legkésőbbi harsonás bálványa Bill Watrous volt, egy Rosolinohoz hasonlóan életvidám, virtuóz muzsikus, aki a hatvanas években megfordult a még aktív és sikeres big bandek legjobbjaiban, mint Count Basieében, Maynard Fergusonéban, Woody Hermanéban, Quincy Joneséban és énekeseket is gyakran kísért. A hetvenes évek elején a Ten Wheel Drive fúziós formációnak is tagja volt. Gyönyörű, meleg tónusa volt, erősen romantikus hozzáállással és fantasztikus melódia érzékkel rendelkezett.

9)  BILL WATROUS-CHICK COREA: Spain (1975)

Watrous óriási affinitással rendelkezett a latin zenéhez. Egyik legemlékezetesebb, ha képileg nem is első osztályú felvétele ebben a stílusban egy igazi all-star felállásban készült, amelyben a szám szerzője, Chick Corea ül a billentyűknél, Hubert Laws a fuvolista, a fiatal George Benson gitározik, Stanley Clarke-kal a basszusgitáron és Lenny Whitetal a dobon.

10)  BILL WATROUS, CARL FONTANA, FRANK ROSOLINO: Cottontail (1980s)

Talán a legjobb ezt a harsonás orgiát egy rövid felvétellel berekeszteni, amelyen a ma hallott titánok közül hárman is együtt játszanak.

 Carl Fontanaval lemezt készített 1998-ban a The Hungarian Jazz Trombone Company, amire Szalóky Béla hívta fel a figyelmünket. Hamarosan egy interjúban megtudjuk a részelteket erről. (a szerk.)

Folyt. köv.

Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., Blue Sounds, Jazzmaster.nl, Carl Fontana webpage, Jazz Journal, Trombone Page of the World

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<