fbpx

Két éve új díjat alapított a Magyar Jazz Szövetség, mely a Magyar Jazz Tiszteletbeli Nagykövete elnevezést kapta, amelyet külföldön élő, befutott, óriási követőtáborral rendelkező jazz-zenészek kapnak.

Meddig terjed a művészi szabadság? Hogyan kell egy félresikerült koncert után bocsánatot kérni és visszatéríteni a jegyek árát?

Ha van valami fix pont számomra a főváros gazdag jazzkínálatában, az a MAO „Legendás albumok” sorozata. Ahogyan Fekete-Kovács Kornél ezúttal is jogos büszkeséggel konferálta fel az estet: a 9 éve „futó” sorozatban a jazztörténet legfontosabb lemezalbumait mutatják be. S miközben a hiteles „rekonstrukcióra” törekszenek, nem szolgai másolással teszik ezt, hanem a műfaj iránti elkötelezettséggel, de mai hangvételben. Egy biztos: ezek a „klubestek” minden hónapban garantáltan élvezetes – mindenki által „emészthető” – vérbeli jazzélményt jelentenek.

A 19. Jazz Showcase, Magyarország legnagyobb jazz-tehetségkutatója vasárnapra még két izgalmas koncertet tartogatott, sőt fel is tette a versenyre a koronát.

Korongozó névvel tavaly indult sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel.

Az ÉLŐ BLUES ÖRÖKSÉG

2026. február 07.

Szerdán a tavaly nyáron alakult Fekete Jenő & Egri János - Blues & Jazz Quartet mutatkozott be a Budapest Jazz Clubban. A hazai blues élet Emerton-díjas énekes-gitárosa, és a hazai jazz élet Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Szabó Gábor-díjas bőgőse, basszusgitárosa alapította formáció első fellépésén a Junior Prima díjas Egri János Jr. zongorázott, és a többek között a Hobo Blues Bandben, Joe Fritz Bandben, a Stúdió 11-ben is megfordult egykori Jávori Vilmos tanítvány, Adamecz József dobolt.

Imre zenei értékelését, emberi nagyságát, fantasztikus humorát sokan értékelik a szomorú esemény kapcsán. Részemről egy éppen 10 éve Vele készített interjúmat szeretném megosztani az olvasókkal, amely sok érdekes információt tartalmaz. A beszélgetés az Újlipótvárosban, egy márkás építészek által tervezett és kivitelezett társasházban, Imre ízlésesen berendezett modern lakásában készült. Imre még olyan dobverő-párral is megajándékozott, amelyeken gyárilag szerepel Imre neve, és mivel egy neves nyugati cég magyarországi „endorsere” ő volt, így egyéb feliratok is. Igazán megható emléktárgy.

A második napon két fúziós zenekart hallgathatott meg a közönség. Az egyik elektronikus, a másik jazz-rock zenét játszott, méghozzá nagyon magas színvonalon.

Örvendetes, hogy a főváros gazdag jazzkínálata miatt számos alkalommal van egy napon, olykor egy időben több vonzó jazzrendezvény is, így aztán nem könnyű eldönteni, hogy melyiket is válassza a magamfajta „hivatásos jazzrajongó”. Az időközben altszaxofonnal „megerősített” Péch Lóránt trió koncertjét viszont ki nem hagytam volna.

Korongozó névvel tavaly indult sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel.

Ismét Grammy-díj kiosztás, és ismét csak a jazzhez köthető előadókat listázzuk. A Los Angeles-i Peacock Színházban tartották meg a ceremóniát éjjel.

Idén rekordszámú díjat adtak át vasárnap este a tehetségkutató zárásaként.

Idén már 19. alkalommal rendezik meg a tehetségbörzét. A versenyen hazai zenekarok lépnek fel nemzetközi zsűri előtt. Három napon keresztül összesen hat formáció mutatkozhat be. Este pedig a korábbi tehetségkutatókon feltűnt zenészek új formációkban lépnek színpadra.

KŐSZEGI IMRE 1944-2026

2026. január 30.

Kamaszként követtük amerre járt, az Építők klubjába, a Petőfi Sándor utcába, a Bercsényi klubba, a Bem Rockpartra, és a legendás jam session-ok színhelyeire. Rákfogó, Pege, Rhythm & Brass, Super Trio…Ő volt az egyik legjobban szeretett zenész, aki becsempészte beatzenén edződött fülünkbe a jazz ritmusait. Keleti pályaudvar jazz klubja, Take 5, Winebar. Feledhetetlen esték, sajnos már megszűnt helyeken. Felnőttként, lassan korban behozva őt, ugyanúgy lelkesedünk érte.

Imre egy jelenség volt. Olyan ember, aki soha nem engedte, hogy bárki is szomorkodjon: mindig volt egy jó poénja, amivel még a legnehezebb pillanatokat is képes volt feloldani. Ez viszont most egy nagyon rossz vicc, Imre.

1. oldal / 117

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
16
23
24
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005