Ki mit hallgat / Tálas Áron

Pallai Péter 2021. máj. 03.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Tálas Áron top 10-es listája:

Mindig nehéz egy TOP akárhányas listát összeállítani, hiszen egy szeretett dalról rögtön eszünkbe jut egy másik, és ez az előadókkal sincs másképp. Mégis, álljon itt ez a néhány dal, melyek nagy hatást gyakoroltak rám:

Antonio Carlos Jobim – Look To The Sky

Tengerparton vagy akár csak a teraszon ülünk, a távolba meredve. A szél lágyan fújdogál, mintha az emlékeinket vinné messzire. Nekem ezt jelenti ez a dal.

Joshua Redman – Sweet Nasty

Redman az egyik abszolút kedvencem a kezdetektől. Számomra ő “építette” a hidat “Momentum” c. albumával a jazz és a tinédzserkoromban hallgatott zenék között (RHCP, Rage Against the Machine stb.).

Bill Evans – Lucky To Be Me

Bill Evans számomra a jazz-zongorázás mintapéldája. Persze ezt még jó pár emberről el tudnám mondani, de talán az ő harmóniavilága áll hozzám a legközelebb. Egyszerűen gyönyörűen zongorázik, meg sem próbálom máshogyan megfogalmazni, nem menne. Valahogy a jazz-zongorázás esszenciája jelenik meg egyszerre és tisztán, ha ezt a felvételt hallgatom.

Sufjan Stevens – Death with Dignity

Az utóbbi időben nagy hatást gyakorolt rám néhány dalíró, dalköltő (úgynevezett “singer-songwriter"), akiknél a dallam tisztasága, üzenete, mélysége mindent felülír.

Blue Mitchell – I Wish I Knew

Számomra a swing esszenciája jelenik meg ezen a felvételen (az egész albumon), mindig meghozza a kedvem a játékhoz.

Aaron Parks – Lilac

Aaron Parks az egyik abszolút kedvencem a mai “40-es” generációból, aki hosszú utat járt be, hogy megtalálja a zenekari hangzását (Little Big).

James Taylor – Your Smiling Face

Valahogy mindig jobb lesz a kedvem, ha ezt a számot meghallgatom. Dobhangzásban egyébként is közel áll hozzám a 60-as 70-es évek, “száraz”, tompított jellegével, ami egyébként most ismét “divatba” jött (Vulfpeck).

John Mayer – Stop This Train

Nagyon szeretem ezt a dalt. Itthon egyébként Munkácsy Eszti (aki osztálytársam volt a jazztanszéken) feldolgozta, és azt a verziót is szeretem.

Jamiroquai – Travelling Without Moving

‘97 körül kölcsönadtuk a szomszédunknak a diavetítőnket, ami ott sajnos elromlott, de kárpótlásul megkaptuk ezt a CD-t, amit aztán “rongyosra” hallgattam a szó szoros értelmében... így ismerkedtem meg Jamiroquai zenéjével.

Errol Garner – Out Of Nowhere

Errol Garner játékát aligha tudom hallgatni széles, önfeledt mosoly nélkül. Egyszerűen az élet, a játék öröme, könnyedsége sugárzik belőle. És persze elképesztően zongorázott minden aspektusból.

+1. Ravel – Jeux D’Eau (Martha Argerich)

Ez az egyik kedvenc darabom. Nem találok szavakat, mennyire kifejező Martha Argerich játéka, mintha egy képet festene. Az a billentés...mikor először hallottam, csak némán ültem utána, hosszú percekig.