fbpx
Iván Csaba

Iván Csaba

Keszthelyen született, 1981 óta Győrben él. Középiskolai tanár és szabadúszó szakújságíró (témái: a zene, a színház és a film). A Magyar Rádió Győri Stúdiójában hat évig szerkesztette az Akkord című jazzmagazint. Interjúi, koncertbeszámolói és lemezkritikái jelentek meg.
Fontosabb jazz témájú publikációi:
2014: Legyen nekünk jazz! – esszé, a Nemzetközi Jazz Nap pályázatának 1. díját nyerte
2015: Jazztérkép című kötet (szerzői kiadás)
2018: A jazz szerepe a Mediawave fesztivál győri időszakában 1991-2009. – tanulmány, a Magyar Jazzkutatási Társaság felkérésére írta, megjelent a konferencia kötetében

Ha egy sorozat helyszíne LA, ráadásul a jómódúak és az előkelőségek világa, akkor a bárokban, mulatókban, szalonokban a háttérben óhatatlanul megszólal a jazz. Eddig olyan filmek kerültek szóba a Film és jazz rovatban, ami zenészekről szól, vagy a jazz fontos dramaturgiai szerepet játszik benne. De hogy jön ide Columbo, a Los Angeles-i hadnagy, akit azért nem mellesleg mindenki ismer? A Film és jazz rendhagyó fejezete következik. Két olyan epizód is van, ahol dramaturgiai funkciója is van a jazz megszólalásának, ezért ha valaki belebotlik, vagy megkeresi, ilyen szemmel is érdemes figyelnie.

Néhány éve többször Balatonboglárra akartam eljutni komoly energiákat mozgósítva. A Balaton-átúszáson, minden tapasztalt nevező tudja, félúton nem ajánlatos megállni. Mostanában pedig egy másik célpont vonz ide: a Kultkikötő. Ezt ne a tóparton keressük, egyszerűbb az autópálya központba vezető kijárója felöl érkezni. Aki ismeri a kilátó alatti parkolót, meg is találta.

Jó hírem van Marciac, Barcelona és San Sebastian jazzkedvelőinek, és mindenkinek, akinek jegye van a turné bármelyik következő állomásának a koncertjére. Diana Krall élete formájában zenél. Ez egyben rossz hír azoknak, akik nem jöttek el História Kertbe a VeszprémFest nyitó napján, mert jó messzire el kell utazniuk, hogy meggyőződjenek az állítás igazáról. Mondom, Diana Krall jobb, mint valaha, pedig valaha is nagyon jó volt. Azért választottam címként az egyik legismertebb standard variánsát, mert ez így kiválóan összefoglalja a véleményem lényegét.

Valószínűleg utoljára láttuk őt színpadon. Ezt a koncertturnét már el kellett egyszer halasztani, s most a lekötött programok után nem vállal több fellépést Európában. Emlékezetessé tette a búcsút, az biztos. Nem azért szerettük, mert valamikori önmagát idézte, annak szólt gyakran az ováció, hogy még mindig piszok jó zenész. Ha lesz Év koncertje szavazás, nálam az egyik tuti jelölt megvan.

A Kaliforniának szentelt szemeszter újabb előadását láthattuk és hallhattuk szerda este a Müpában. Múlt pénteken a San Francisco Jazz Collektive lépett fel, most a west coast - itt most helyénvaló a szó – emberemlékezet óta együtt muzsikáló két ikonja.

San Francisco és Budapest között mostanában nem indul közvetlen járat, ezért minden személyes találkozást meg kell becsülni. Melyik zene jut eszünkbe elsőre Friscoról? Nem jazzdal, hanem Scott McKenzie életörömről szóló himnusza a virágokról és a szerelemről. A lazaság mára messze tűnt örök nosztalgiája. Nem a szomszédban van SF (igaz, a repülőúton lehet olvasni, koncertfilmeket nézni), ha tehát azt hallja az ember, hogy Kalifornia házhoz jön, akkor egy pillanatig sem kérdés, hogy el kell menni.

Nem volt szüksége senkinek a legmodernebb jazzdetektorra, hogy csütörtök este Budán a Csörsz utca felé vegye az irányt a nyári melegben. A jelen egyik legmaghatározóbb és legeredetibb szaxofonosa, Kenny Garrett lépett fel a GetCloser jóvoltából. Ráadásul helyzeti előnyben voltam, mert ajánlót írtam az új lemezről megjelenésekor, most újra betettem a kocsiba, hogy útközben „átnézzem” az anyagot. Nagyjából sejtettem mi következik.

Könnyű dolga lesz annak, aki a jazz tantárgyból a konziban az érettségin a latin jazz tételt húzza, és ott volt a győri koncerten. A Bartók Tavasz idei koncepciója – hogy legyen ez egy országos fesztivál - elhozta a győri olimpiai csarnokba a latin jazz állócsillagát, az eddig tíz Grammyt vitrinbe tett trombitást. Arturo Sandoval felmenői között biztosan rendelkezik mágusokkal és varázslókkal, mert nem csak a fiammal mentem koncertre, ami emberemlékezet óta nem fordult elő, de kifelé sétálva megállapodtunk, hogy legközelebb az unokákat is magunkkal hozzuk.

„Sok jazzmuzsikus Los Angelesbe megy kényelmesebb életet keresni, aztán abbahagyja a zenélést” mondta egyszer nem minden él nélkül Sonny Rollins. Bolla Gábor már fiatalon a keresztútnál a nehezebbet és kockázatosabbat választotta - előbb Koppenhágába, később Münchenbe költözött – és most pont ennek köszönheti, hogy mára ott szerepel Európa jelentős és karakteres tenor- és szopránszaxofonosainak térképén.

Végre újra nem volt könnyű eldönteni, hogy hol ünnepelje egy jazzkedvelő április 30-án a Nemzetközi Jazznapot. Néha a hely szellemisége a döntő érv, máskor az előadók kvalitásai. Idén az Opus ajánlatának nálam nem volt riválisa. Azzal az ígérettel invitálta ugyanis a vendégeit szombaton a népszerű belvárosi klub, hogy részesei lehetünk egy kicsit mi is a jazztörténetnek, az International Jazz Day-t stílszerűen két magyar világsztárral a fellépők között ünnepelhetjük. Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos esetében ebben nincs is semmi túlzás. A megtelt táblát ki is lehetett tenni nyolc órára.

1. oldal / 8