fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

Az igazi jazzdíva megérdemelt címére méltán érdemes énekesnő 2006 óta többször szerepelt magyar színpadon, és mindig nagy érdeklődés vette körül fellépéseit, és lemezei is eljutottak hozzánk. Rendszerint kvintettje kíséretével lépett fel, de ezúttal a 2010-es évtized végén, I Know I Dream c. lemezén is megismert módon, nagy létszámú szimfonikus zenekar kíséretével élvezhetjük majd lebilincselő előadását május 17-én.

Stanley Clarke-ot Jaco Pastorius mellett a legnagyobb basszusgitárosnak tartja mind a „szakma”, mind pedig a zenei közvélemény. Rajongótábora nagyon széles, hiszen a jazzbarátok éppen úgy a magukénak tekintik, mint a rock és pop hívei. Így aztán nem csoda, hogy a legendás mester mindig teltházakat vonz. Biztosan így lesz ez nálunk is május 6-án, a közel kétezres befogadóképességű Erkel Színházban.

Ahhoz, hogy a nemzetközi jazzszínpad kiemelkedő képviselőit „élőben” láthassuk, az utóbbi évtizedekben már nem kell még a szomszédos országokba sem elutazni, olykor szerencsé(nk)re a bőség zavarával küzdhetünk. Jó példa erre az idei Jazzfest Budapest is, amely új és/vagy már korábbról ismert jazzművészek sokaságát hozza el fővárosunkba. Utóbbiak között van a világhírű bőgős, Avishai Cohen is, aki május 9-én lép színpadra az Erkel Színházban.

Az oud, azaz az arab lant mestere 2021-ben frenetikus koncertet adott a Get Closer rendezvényiroda szervezésében a MoMKultban. A klasszikus arab-andalúz zenét a kortárs jazz harmóniáival ötvöző négyes rangját mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar zene szentélyében, a nagymúltú Zeneakadémia nagytermében mutathatja meg csodálatos produkcióját május 5-én, amely egzotikumával különleges színfoltja lesz a JazzFest Budapest 2023-nak!

A Jazzfest Budapest 2023 sztárvendége az Eiffel Műhelyházban lép fel április 26-án, a fesztivál első napján.

A svéd nagybőgős, Anders Jormin művészetével már számos alkalommal volt lehetőségünk találkozni, és nem csak lemezeken, de „élőben”, koncerteken is.  A bátran rendhagyónak nevezhető albumán persze főszereplőként ismerhetjük meg.  A nemzetközi lemezkiadásban magasan jegyzett müncheni kiadóról tudjuk, hogy olyan „projekteket” támogat, amelyek elmélyült figyelemre, igényesebb hozzáállásra kész hallgatóság számára készülnek. Ilyen ez a lemez is!

Hazai rekord Fekete Kovács Kornél és a MAO immáron hatodik éve futó sorozata, amelyben a jazztörténet legkiválóbb nagylemezeit rekonstruálják az adott album eredeti formációjának megfelelő felállásban. A „Legendás jazzalbumok” havonta sorra kerülő „adásai” mindig teltházat vonzanak az Opusba, ezért az első félévre már bérlet révén lehetett biztosítani, hogy a rajongók mind az öt előadáson biztosan bejuthassanak a klubba.

Az új formáció neve igazán szellemes: a jazz és az explosion (azaz robbanás) szavak összevonásából képzett JAZZPLOSION abszolút találóan fejezi ki annak a dinamikus zenei produkciónak a nagyszerűségét, amelyről a debüt-koncert résztvevői már az első pillanattól meggyőződhettek…

Mike Stern sem tartozik azon világhírű zenészek sorába, akik még nem léptek fel magyar színpadon. Leltározás helyett elég annyit elmondani, hogy nem is olyan régen, ugyancsak a GetCloser szervezésében: 2021. október 19-én a MoMKultban élvezhettük a kortárs fúziós jazz óriásának játékát, mégpedig egy másik nagy „bölény”, a tenorszaxofonos Bill Evans társaságában.

Nagyszerű tapasztalat az, amikor valaki képes felidézni a régi szép idők zenei élményeit, miközben ízig-vérig mai előadóművészetet képvisel a legkülönfélébb korú és zenei ízlésű közönség teljes megelégedésére. Nos, van egy ilyen amerikai fekete sztár, aki minden előadótermet képes zsúfolásig megtölteni a világ bármely pontján. A neve: Dianne Reeves.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005