fbpx

A Magyar Jazz Szövetség éves közgyűlésére ezen a héten szombaton kerül sor, február 25-én 13:30 órai kezdettel.

A közelmúltban két világhírű gitárművész közös lemeze jelentett szenzációt kissé enervált mai (jazz)világunkban. A kvartett felállásban egy befutott, sokoldalú és rutinos muzsikus (bizonyos Bill Frisell) és egy feljövőben lévő kiemelkedő tehetség találkozik és kápráztat el minket felejthetetlen játékával.

Néhány hónap kihagyás után újra elindul az Érdi Jazz Klub február 22-én, szombaton.

Nemrég, két hónapja volt egy gitáros csúcstalálkozó az egyik külvárosi klubban, ahol a klub művészeti vezetőjének, Gyárfás Istvánnak a 60. szülinapját ünnepelték, február közepén pedig a hegedűsökre is sor került, a Háló Jazz Klub művészeti vezetője, Deseő Csaba 84. születésnapja alkalmából.

Steve Jobs hivatkozott az igazából nem is Picassotól származó idézetre, mikor a Macintosh létrejöttéről kérdezték: „A jó művész másol, a zseniális meg lop.” Nos, Antonioni meggyőz minket arról, hogy ez merő tévedés. A zseni teremt. Ha az a kérdés vetődik fel, hogy létezik-e olyan kultikus film, ami ma is gond nélkül nézhető és hat, mert ugyanolyan aktuális és izgalmas tudott maradni, mint megszületésekor, akkor 1966 óta adott a válasz: a Nagyítás. Ha pedig a Jazz+Film sorozatban is helyet kap, akkor ebből nyilvánvalóan következik, hogy a zenéje ezer szálon kötődik a jazzhez. Hogy ez a film ilyen kiváló legyen, ahhoz pontosan Herbie Hancockra volt szükség.

Szakcsi Jr legújabb formációja február 25-én, szombaton mutatkozik be a közönségnek a BJC-ben.

Sokan, sokféleképpen élték meg, élték túl az egész világot megrázó COVID-19 járványt. A bezártság, elzártság sokaknál depressziót szült, míg mások inkább inspirációs forrásként tekintettek rá, és hirtelen jött szabadidejükben új alkotások létrehozására koncentráltak.

A kategóriákon túl

2023. február 18.

Különlegesnek ígérkező koncert szerepelt a BJC szombati kínálatában. Az ősszel a Józsefvárosi Jazzfesztiválon is bemutatkozott, és a klub programjában havi rendszerességgel szereplő új felállású Tzumo Trio vendége az elsősorban a szimfonikus zenéből ismert kiváló fuvolaművész, Kanyó Dávid volt. A mind a szakma, mind a közönség által a legjobbak közé sorolt, ezen az estén végig akusztikus zongorán játszó Tzumo triójában a legendának számító, a hazai jazzéletbe visszatért Torma Rudi basszusgitározott, és a billentyűk mögül is jól ismert Tálas Áron dobolt. A koncert első részében ők játszottak.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Juhász Gábor már három évtizede a hazai jazz élvonalának egyik meghatározó képviselője. Nem csak mint hangszerének mestere, de szerzőként is karakteres muzsikus, akinek minden lemeze kiérlelt produkció. Legújabb munkája is a magyar jazz aranylapjaira kívánkozik.

Február 11-én egy turné keretében adott koncertet Nagykanizsán a Tóth Viktor Tercett. A Honvéd Kaszinó tükörtermében egy különleges élmény részesei voltak azok, akik a közel másfél órás „zenei utazáson” Tóth Viktorral, Orbán Györggyel és Hodek Dáviddal együtt részt vettek.

Ha egy szombat esti koncert után szóba kerül Joe Murany és Joe Laux is, eszünkbe juttat régi Benkó Dixieland fellépéseket és a kalocsai forradalmi ezredet is, akkor már érdemes volt elmenni. Pedig előtte még arról beszélgettünk a régi zsinagóga felé sétálva, ami az egyik legjobb akusztikájú koncerthelyszín Győrben, vajon miért számított a ragtime és a dixieland nálunk mindig egy kicsit mostohagyereknek.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban február 14-én lesz 19 órakor: Hegedűs csúcstalálkozó

1923. február 27-én, Los Angelesben jött a világra a jazztörténet egyik legmarkánsabb hangzású tenorszaxofonosa, Dexter Keith Gordon. Pallai Péter alábbi méltatása mellett a Harmónia Jazzműhely rendezvényén a Budapest Jazz Clubban, február 17-én a Molnár Sándor Quartet adózik tisztelettel a jazz óriás emlékének. De még a méltatás előtt hallgassunk bele Dexter Gordon játékába.

A Symbiosis 5 nyerte meg január végén a Müpa Jazz Showcase versenyét. Ez annál is inkább így van, mert a zsűri és a közönség is hasonlóan döntött, így dupla győzelem az övék.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005