fbpx

Tíz nappal 69. születésnapja előtt, január 8-án megjelent Russell Ferrante első saját néven jegyzett CD-je, az Inflexion. A zongorista-zeneszerző, hangszerelő közel félévszázados pályafutása során játszott többek között Art Blakey, Wayne Shorter, Joe Farrell, Bobby McFerrin, Marcus Miller, Joni Mitchell, Art Pepper, Ernie Watts, Dave Grusin turnéin és lemezfelvételein is, írt filmzenét (pl: Star Trek IV), de neve igazán a Yellowjackets egyik alapítójaként vált ismertté. A több tagcserét, sőt teljes vérátömlesztést túlélt zenekar 1980-as megalakulása óta készült több mint 20 album közül tizenöt Grammy-jelölést kapott, és két alkalommal, - 1987-ben a „Shades” című lemezükről az "And You Know That" című kompozícióval (R&B Instrumental Performance), majd 1989-ben a „Politics” albummal (Jazz Fusion Performance) - a díjat is sikerült elnyerni. Ez elsősorban az eredeti felállásából egyedül megmaradt Russell érdeme, aki jó érzékkel kormányozta a hajót az R&B vizeiről a kedvező széljárást mindig megtalálva, leginkább a jazz fúziós áramlatai felé.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A MagyarJazz megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2020 novembere és 2021 novembere között.

Idén már hatodik éve rendezi meg a Magyar Jazz Szövetség 'Az év fiatal jazz-zenésze' versenyt. Ahogy azt már megszokhattuk, az online térbe kényszerült ez a verseny is a koronavírus járvány miatt. Ennek a rendezvénynek a Budapest Jazz Club adott otthont idén is, így élőben és a legjobb minőségben követhette nyomon az eseményt a közönség.

Két évvel a Gyermekeknek első válogatásgyűjteményét (2018) követően Binder Károly triója, vagyis a zongoraművész mellett Fonay Tibor bőgős és Hidász Tamás dobos elkészítette az ismét tizenöt darabból álló második albumot. Igazi örömhír ez mindazoknak, akik Bartók zenéje és lehetséges jazzfeldolgozásai iránt egyaránt érdeklődnek.

A blues nem a vidámságról szól. Inkább az élet fájdalmas néha kegyetlen próbáiról. De nem is a szomorúságról. Branford Marsalis szerint, aki a film (és a CD) zenei anyagát gondozta, ez az afrikai kultúrából érkező muzsika a nyelv, amin elmondhatták az ide hurcoltak saját történeteiket. Ezért mindig a keserűség és a büszke lázadás zenéje egyszerre, az élvezettel dacolás balladája. Ha jól játsszák.

Idén is megválasztja a Magyar Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészeit. Ahogy azt már megszokhattuk, a pandémia miatt csak online megrendezésre kerülhet sor.

Milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy zenei pályára készülő fiatalembernek, ha édesapja Oláh Kálmán Liszt-díjas jazz-zongorista, édesanyja pedig klasszikus zenét oktató zenetanár? Bonyolítja vagy egyszerűsíti a helyzetet, ha nevezett ifjú szintén muzikális testvérével osztozik a fentiekben? Úgy tűnik, az Oláh-testvérekre inkább serkentőleg hatott az antré, megspékelve egy Szakcsi Lakatos Béla nevű apai keresztapával. Számos hazai és nemzetközi jazzversenyen kiváló eredményeket értek el eddigi rövid pályafutásuk alatt, a báty Junior Príma és Gramofon-díjat is kapott. Mára közös zenekarban is muzsikálnak.

Gárdonyi László, aki Magyarországon született, majd 1983 óta az Egyesült Államokban él, a Berklee College of Music-on tanít, online videót közölt diákjai vizsgáiról.

Hétfőn Jazz Csillagvizsgáló, kedden Lakatos „Ablakos” Dezső ösztöndíjasok, pénteken az év fiatal jazz-zenésze 2020-as győztesének a fellépését, majd szombaton a 2021-es Év fiatal jazz-zenésze választást közvetítik online a BJC-ből.

A Modern Art Orchestra roppant kreatív megalkotója és vezetője, Fekete-Kovács Kornél nagy álmodozó, aki abban különbözik az álmodozók átlagától, hogy álmait rendszerint valóra is váltja.

Ismertebb nevén Sammy Nestico az Egyesült Államok Pennsylvania államában született 1924-ben, s alig pár napja, január 17-én vonult végső nyugalomba. Munkásságának jelentős részét valamennyi jazzmuzsikus ismeri és a zenekedvelők tudatában is jelen van Nestico, mint afféle ősatya, akinek nevét a “hangszerelte:” felirat mellett meglátva biztosak lehetünk benne, hogy a következő percekben swingelni fog körülöttünk a levegő. Robosztus mennyiségű, ugyanakkor akadémiai színvonalú életműve azonban jelentősebb, mint sokan gondolnánk. Vessünk néhány pillantást a muzsikuslegenda életútjára.

Idén 20 éves a Nigun

2021. január 20.

Párniczky András által alakított klez-jazz formáció 2001 óta a hazai jazzélet kiemelkedő formációja. Különleges zenéjük, mely a klezmer és jazz zene hatásait ötvözi, elismert egész Európában. Az eredetisége megkérdőjelezhetetlen, a kelet-európai zsidó tradíciókból érkező impressziók átadását tűzték ki célul a jazz nyelvezetén keresztül.

Ilyen filmet csinálna Banksy, a street art fenegyereke, ha érdekelné a mozi. A tavaly májusban debütáló sorozat üzenete egyértelmű a jazz kedvelőinek: ne izguljatok, a jazz nem hal meg, és nem költözik be végleg a panoptikumba sem. Köszöni, jól van, máshol és máshogy, de él és virul tovább.

Három évvel ezelőtt az a szerencse ért, hogy írhattam Gyárfás Attila Hollandiában megjelent Cloud Factory című albumáról, mely üdítően eredeti utakon járt, miközben minimalista formákkal folytatott izgalmas zenei kísérleteket.

Aligha kell bizonygatnom, hogy mennyire kiéheztünk már az élő zenére. Rám aztán biztosan érvényes ez, hiszen aki olvassa az írásaimat, szinte már unhatja a befejező szlogenemet, mely szerint „az élő zenét semmi sem helyettesíti”. Nos, kedden estére meghívást kaptam a Háló klubestjére, ami persze live stream adás okán zártkörű rendezvény volt, de örömmel rohantam, mert utoljára október 25-én a Hajdu Klára Quartet koncertjén volt részem élő jazz élményben!

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005