fbpx

Még egy év sem telt el azóta, hogy az élvonalbeli fekete amerikai énekesnő Ghost Song c. lemezéről adhattunk hírt, és íme, itt van a legújabb produkció, amely most is bővelkedik meglepetésekben.

ZENE HATÁROK NÉKÜL

2023. máj. 19.

A JazzFest Budapest múlt csütörtöki programjai között a Fonóban egymásután két koncert is szerepelt. Este héttől Borbély Mihály Balkán Jazz Projectje kezdett, majd a zenekarhoz csatlakozott Dresch Mihály, a szünet után, a második részben az olasz szaxofonos, Enzo Favata The Crossing formációja következett Lukács Miklóssal, és a végén egy nagy pillanatokat hozó, közös örömzenélésre is sor került a ráadások közepette.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 26-án, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Urbán Orsi Group

A Stúdió 11 zenekar nevét az én korosztályom (50-es) ismeri még, aztán a fiatalabbaknak már a név nem mond annyit. Annak idején majdnem minden magyar, zenés televíziós vagy rádiós adásban az alap zenekart a Stúdió 11 alkotta, tulajdonképpen a Magyar Rádió házizenekara volt.

A JÓ ZENE ÜNNEPE

2023. máj. 17.

Avishai Cohen utolsó itt járta óta megjelent „Shifting Sands” című lemeze tovább növelte hazai rajongóinak amúgy is népes táborát, így az évek során többször változó felállású formációi budapesti törzshelyévé vált MÜPA legnagyobb, egész pontosan 1656 főt befogadó Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme után, az Erkel Színházban is teltház előtt játszhatott. A JazzFest Budapest múlt keddi koncertjén az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterén, a felső karzaton és a kakasülőn sem maradt üres hely. A változatlan népszerűség mellett, Cohen triójában azonban történt egy változás. A már jól ismert, hazai formációkkal is fellépett 41 éves azerbajdzsáni zongorista, Elchin Shirinov helyére, a zenekar átlagéletkorát jelentősen csökkentő, szintén azeri, 27 éves Guy Moskovich került, még a karantén alatt megismert, vele először kényszeredetten a virtuális valóságban játszhatott 22 éves Roni Kaspi változatlanul őrzi helyét a doboknál.

Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével. A második része következik a Jazzkalandok New Yorkban beszámolónak. 

EXTÁZIS AZ ERKELBEN

2023. máj. 15.

Alig ocsúdtunk Brahem álomzenéjéből, a JazzFest Budapest következő napján máris egy másképp csodálatos koncert várt ránk. A basszusgitárosként és bőgősként csaknem félévszázada a világ legjobbjai közé sorolt, négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke múlt szombaton fiatal zenekarával extázisba vitte az Erkel Színház közönségét.

Egyesekben talán megütközést kelt, hogy egyszerűen "lejancsikázom" a magyar jazzszíntér egyik legtehetségesebb zongoristáját, de miután édesapját, a jazzbőgő nagymesterét Jancsiként tartja nyilván a közönség, és egyébként is ez jazz magazin, hát engedtessék meg.

Nem tudom, van-e annyi jazzklub más városban, mint New Yorkban, igaz 8 millióan élnek a metropoliszban, illetve afelett jóval a be nem jelentett „turisták” aktív közreműködésével.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

A Budapest JazzFest múlt pénteki programkínálatában kétségtelenül Anouar Brahem koncertje váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Az oud, azaz az arab lant mestere legutóbb 2021 novemberében a MOMkultban adott kvartettjével emlékezetes, teltházas koncertet. A másfél év alatt, látogatásának köszönhetően, a kortárs jazz harmóniáival ötvözött arab-andalúz zenéjének azóta jócskán nőtt a tábora, így a Zeneakadémián is teltház fogadta.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 12 -én, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Szalay Gábor Trió

A véletlen a kezemre játszott. Épp utaznom kellett, a bőröndbe került a Drifting, a norvég szaxofonos, Mette Henriette új CD-je is, mondván majd a hegyek közt meghallgatom és leírom a véleményemet róla. Így most tapasztalatból állíthatom, hogy ezzel a lemezzel a megismerkedés legideálisabb módja, ha egy nagy erdő közepén álló fogadóban a reggeli tea mellé tesszük a lejátszóba. (Alternatívaként szóba jöhet még egy tengerparti magányos világítótorony is, de ezt még ki kell próbálnom.) Egy unikális lemezhez szokatlan ajánló dukál, pont olyat, mint ez.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 9-én lesz 19 órakor: Bágyi Balázs New Quartet  

Üde színfoltot hozott a JazzFest programjai közé utólag bekerült, magát gitáron kísérve saját szerzeményeit éneklő Marija Csuprinenko Hunyadi térre meghirdetett, péntek délutáni koncertje.
Nem először járt nálunk, tavaly például fellépett a 40 országból 75 dokumentumfilmet bemutató Verzió fesztivál megnyitó estjén a Trafóban. Most a fesztivál támogatói között szereplő Cseh Intézet meghívására érkezett, és csütörtökön a vége felé be is szállt a Fonóban a pikáns és egyedi, közös improvizációkra épülő zenét játszó Tara Fuki hölgyduó koncertjébe.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005