fbpx

OH, my GADD!

2023. november 09.

Hétfőn este az Erkel Színházban elkezdődött az őszi Jazzfest Budapest, és négy napon át az ország legnagyobb, 1819 ülőhelyes nézőterének közönsége előtt játszhatnak a jazz csillagai. Elsőként az 1984-ben a Modern Drummer Hall of Fame, a dobos hírességek csarnokába választott, 2005-ben a Berklee Zeneművészeti tiszteletbeli doktori fokozatával elismert, a legjobb kortárs instrumentális album kategóriában 2017-ben Grammy-díj jelölést, majd a következő évben már a díjat is elnyerő Steve Gadd lépett fel zenekarával, és a fesztiválnyitó egyben az első állomása volt a 78 éves dobos legenda kilenc várost érintő európai turnéjának is.

Ha a „jazzstatisztikám” pontos, a kiváló – német neve ellenére – amerikai gitáros immáron nyolcadik alkalommal játszik magyar színpadon. Igaz, hogy korábban a nagy Hammond orgonista, Dr. Lonnie Smith „sideman”-jeként lépett fel Budapesten és vidéken, de öt év elteltével saját együttesével immáron második BJC koncertjére kerül sor november 13-án.

Varga Bendegúz új albuma az év közepén jelent meg. A quartethez csatlakozott a zongorista, Oláh Tzumo Árpád. Juhász Gábort kérte fel a dobos Varga Bendegúz, hogy ajánlja a Jazz.hu olvasóinak a lemezt. Nagykanizsán a fesztiválon, november 11-én mutatják be a lemez anyagát. (a szerk.)

Jazztörténeti eseménynek lehettek tanúi a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében a résztvevők, mert Lukács Miklós cimbalomművészt október 13-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia akadémikusának választották meg.

Borlai Gergőt választotta a Magyar Jazz Szövetség a Magyar Jazz Tiszteletbeli Nagykövetének a Magyar Jazz Napján – ahogy arról mi is beszámoltunk.

A vidéki városokban is van jazzélet, csak kevesebbet hallunk róluk. Két év után újra visszatér november elején a Mats Gustafsson vezette skandináv csapat Székesfehérvárra.

Juhász Márton a Berklee College of Music elvégzése után Ausztriába, majd Svájcba költözött. A nemzetközi karrierje folyamatos, amiről itthon keveset tudunk, de többek közt Christian Muthspiel osztrák zeneszerző, Yuri Storione olasz zongorista, a svájci Tim Hüllstrung gitáros-énekes zenekaraiban folyamatosan zenél, de a Basel Jazz Orchestrának, Theiler-Mezgolits-Juhasz Triónak, Yossi Itskovich Octetnek és a Skylark Quartetnek is a tagja. A hazai jazz-zenészek közül a Bacsó Kristóf vezette Triadban dobol rendszeresen, melynek november 8-án lesz koncertje a BJC-ben.

November első napjai, a Mindenszentek ünnepe az összes üdvözült lélek emléknapja, majd a katolikus egyház ünnepnapjából fokozatosan felekezetektől független, az elhunytakról való megemlékezés napjává vált halottak napja, két bensőséges ünnep. Sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját, és nálunk ezt a 19. század elejétől meghonosodott szokást nemcsak a katolikusok vették át.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 3-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Vörös Niki New Project

A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.

Hébe-hóba ugyan előfordult a múltban is, hogy elsősorban a hölgy énekesek programján fel-feltűnt egy-egy „vocalese” produkció, de arra sohasem volt példa, hogy egy teljes program ennek jegyében zajlott volna le. Kanizsa Gina ennek a vokális irányzatnak a legkiválóbb hazai művelője, aki ilyen műsorokkal már többször kápráztatta el a közönséget.

A Dj-vel turbósított 18 tagú big band újra a Trafóban lép fel. Igaz, ezúttal nem lemezbemutató koncertre készülnek (mint tavaly), ám így is lesz különleges meglepetés a közönségnek.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 31-én, KEDDEN 20:00 kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló / zongoristák

A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.

Az utolsó jazztalálkozó

2023. október 29.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005