fbpx

THAD JONES CENTENÁRIUM

2023. április 06.

Múlt héten ünnepelt a jazzvilág. Száz éve, 1923. március 28-án született a kritikusok által a "one of the all-time greatest jazz trumpet soloists", azaz hangszerének, a trombitának minden idők legnagyobb szólistájának tartott Thad Jones, aki zenekarvezetőként, zeneszerzőként és hangszerelőként is beírta nevét a jazz történetébe. A centenárium alkalmából a Harmónia Jazzműhely felkérésére a Budapest Jazz Orchestra ezúttal a szokásos konferálásnál jóval többet nyújtó Friedrich Károly segítségével idézte fel pályafutásának jelentősebb állomásait a BJC jazzpénteki közönségének.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban április 11-én lesz 19 órakor: Makovics Dénes szextett

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban április 7-én, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Molnár Aliz-Golarits Márton Quintet

Mike Stern sem tartozik azon világhírű zenészek sorába, akik még nem léptek fel magyar színpadon. Leltározás helyett elég annyit elmondani, hogy nem is olyan régen, ugyancsak a GetCloser szervezésében: 2021. október 19-én a MoMKultban élvezhettük a kortárs fúziós jazz óriásának játékát, mégpedig egy másik nagy „bölény”, a tenorszaxofonos Bill Evans társaságában.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Ez a fejezet a hatvanas-hetvenes évek avantgárdjával foglalkozik és a zene nem mindenkinek lesz a kenyere. Lesznek roppant hosszú felvételek is, amelyeket természetesen nem köteles az olvasó végig hallgatni.

Fantasztikus tavaszi koncertekről már adtunk hírt, amik a JazzFeszt Budapest keretében jönnek létre Budapesten, de más helyszíneken is megfordulnak sztárok.

Az áprilisban 15. évadját kezdő KOBUCI Kert vezetősége a nyitány előtt kedden a Toldi Moziban tartott három filmbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót. A jubileumi évad terveit egy rövid történeti összefoglaló után az alapító Kaszap testvérek, a programigazgató Atilla (nem elírás, így írja nevét), és ügyvezető bátyja, Gábor mellett a vezetőség harmadik tagja, a kezdetektől a kommunikációs feladatokat ellátó Nagy Krisztián marketingmenedzser vázolta fel.

Az egyik legszebb hangú jazzénekesnő, Szőke Nikoletta az Opus Jazz Clubban debütál friss csapatával április 6-án este 8 órakor.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

A hétvégén sűrű kulturális programok zajlottak Nagykanizsán. Ennek első rendezvényeként a nagykanizsai születésű, világhírű zeneszerző Sigmund Romberg emléktáblájának újraavatására került sor. Még ezen a napon a Karosi Júlia Quartet adott koncertet a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Szombaton a Kanizsa Big Band és vendége Sárközi Dina műsorának tapsolhatott a közönség a Honvéd Kaszinóban.

Diploma dolgozatához kéri Bernáth Kornélia olvasóink segítségét jazz témában.

A hónap utolsó szerdáján, március 29-én újra jazzklub Érden: Antal Gábor Trió

1923. március 28-án született a trombitás, kornettista, zeneszerző, hangszerelő és zenekarvezető Thad Jones. A centenárium alkalmából három nappal később, március 31-én a legendás Thad Jones-Mel Lewis zenekar repertoárjából válogat a Harmónia Jazzműhely felkérésére a Budapest Jazz Orchestra a Budapest Jazz Clubban. Munkatársunk, Pallai Péter szolgáltatja a jazztörténeti hátteret az eseményhez.

Március elején volt a Combo verseny, ahol feltűnt egy új zenekar, melynek tagjai eddig kevésbé voltak ismerősek, nem indultak versenyen. A Quartet 116 vezetője, Gergely Edvárd, aki már többször fellépett a Harmónia Jazzműhely Csillagvizsgáló sorozatában és Elek István zenekarának meghívottjaként is. Mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén tanulnak.

A Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, Snétberger Ferenc elkötelezett a hátrányos helyzetű fiatal zenészek támogatásában. A felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítványa 2011 óta karolja fel a roma származású zenei tehetségeket és ad képzést számukra.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005