fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. június 7-én, PÉNTEKEN 20:30 órai kezdettel bemutatja: Négy Hang - Négy Évszak

Ajánlójában találóan írta Pallai Péter, hogy a név alapján bárki azt hihetné, hogy a Harmónia Jazzműhely soron következő péntekesti műsorában egy joviális alpesi jódli művésznőhöz lesz szerencsénk… Ehelyett egy bővérű londoni fekete énekesnőt kaptunk olyan hanggal megáldva, amelyet még a leginkább „befutott” dívák közül sem mindegyik mondhat magáénak, nem is beszélve a briliáns hazai kíséretről! A tavasz utolsó napján nem akármilyen élményt vihettünk haza!

Egy közös projekt keretében tíz tehetséges, fiatal zalaegerszegi énekes lépett fel június 1-én a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó tükörtermében. A Kanizsa Big Band és a Pálóczi Horváth Ádám AMI-Zeneiskola közös együttműködése eredményeként Berkes Dániel tanár növendékei varázsolták el a közönséget ezen az esten. Berkes Dániel a megyeszékhelyi zeneiskola mellett a Hevesi Sándor Színház magánénektanára is.

Fehér Fábió lett a februárban megrendezésre került első Babos Gitárverseny győztese.

SIKERES TÉLAK

2024. június 02.

Négy év után újra nagyszabású koncerten, a MÜPA Fesztivál Színházban mutathatta be többségében új, a periódus alatt született kompozícióit az októberben székhelyét Bécsbe áttevő Lamm Dávid. A hazai jazzpaletta egyik legsokoldalúbb, Artisjus-díjjal kitüntetett gitárosa ezúttal az angolszász szlengben a hirtelen gyors távozáskor, sietve lelépéskor, elszökéskor használt „Skidaddle” nevet adta projectjének, amelynek talán a magyarban meghonosodott „télak” a legjobb fordítása. Dávid télakja a hangjegyekhez vezetett, ahol célt érve biztonságban fogalmazhatta kottába gondolatait az elmúlt négy év mindenkiben nyomot hagyott eseményeiről, ahogy a világjárvány alatti karantén, a gazdasági bizonytalanság, a terror és a háború közepette a zenevilágába utat talált.

Kapcsolatom a népzenével címen indított sorozatot Sebestyén Patrik trombitás. Olvasóink már ismerhetik Patrikot, mert még 2021-ben jelent meg vele interjú a Csillagvizsgáló sorozatban, és azóta is többször írtunk formációiról. Ezúttal viszont övé lett a kérdező szerep.

A lengyel jazzélet a mi régiónk kánaánja, egymást érik a jazzfesztiválok, még a kisebb városokban is vannak jazzklubok, és a lengyel jazz-zenészek valóban világhírnévre tettek szert. Krakkó, bár nem főváros, de mégis minden nap szól jazz-zene több helyen is.

Elindul a nyári szezon, és vele együtt az első jazzfesztivál Gödön. A magyar jazz-zenei élet legfoglalkoztatottabb zenészei érkeznek nyaranta Wagner László és a belépés családostul mozgalom meghívására a gödi Duna-part mellé ‒ és ez idén sem lesz másképp.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. május 31-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Heidi Vogel & Balázs József Trió

A WOOTEN FIÚK

2024. máj. 29.

Április 26-án a Hunyadi téren, a Jazz World Photo díjnyertes képeiből válogatott kiállítással, majd másnap a Gellérthegyen a kurátori zenekar korahajnali koncertjével indult, és az Erkel Színházban, a Wooten testvérek fellépésével zárult a harmadik alkalommal megrendezett JAZZFEST BUDAPEST. A koncertsorozat mind a 19 napja a jazz ünnepévé vált, majd-minden kortárs irányzatból bőséges kínálatot kaptunk, a fesztiválzárón ennek a sokszínű zenének talán az egyik legnépszerűbb, igen sokakat vonzó fúziós válfaját ünnepelhettük.

A 2023 augusztusában alakult Szakcsi Jazz Egyesület vasárnap ad koncertet Sound of Jazz címmel a Várkert Bazárban.

Az Érdi Jazz Klub következő koncertje  május 30-án, 19 órakor: Szakcsi Jr. Renaissance az Érdi Galériában

Ha minden, a jazzben használatos hangszer ikonikus előadói közül csak egyet nevezhetnénk meg (trombita: Miles Davis, tenorszaxofon: John Coltrane stb.), akkor a harsona mesterének minden bizonnyal, J. J. Johnsont választaná a jazz híveinek többsége. Születésének centenáriumát ünnepeltük meg egy emlékezetes koncerttel a BJC-ben május 24-én.

Hihetetlenül felgyorsult (jazz)világunkban a bőséges kínálat mellett már nem is olyan könnyű felidézni az idén január utolsó napján a Budapest Jazz Clubban elhangzott lemezbemutató koncertet, amely az Iverson Trio legújabb lemezét volt hivatott bemutatni egy koncertkörút révén.

A Bartók Rádió Zenei Díjait első alkalommal adták át. A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A hazai klasszikus zene kiválóságai tizenegy kategóriában vehettek át elismerést. A Bartók Rádió Zenei Díjátadón a kitüntetések között két külön jazz díjat is átadtak.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005