Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.
Az idén is folytatódik a már egy évtizedet is meghaladó „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” koncertsorozat a főváros legnépszerűbb jazz színhelyén. Január 31-én este 20 órakor – egyetlen koncertet ad napjaink egyik legkeresettebb billentyűsének formációja, az Ethan Iverson Trio. A cél: megismertetni a hazai jazzbarátokkal a jazz fővárosának legkiemelkedőbb képviselőit. Az őszi James Carter, Jonathan Kreisberg és Kevin Hays koncertek méltó folytatása az Ethan Iverson Trio fellépése.
A másfél évtizedes fennállását októberben megünnepelt Háló Jazzklub az idén is folytatja remek jazzestjeit, amelyben a hazai jazz legkiválóbb képviselőit ismerhetik meg az inkább konzervatív ízlésű idősebb zenebarátok. Az új év első összejövetelén Pozsár Eszter Contempo triója adott nagy sikerű koncertet az igazán értő közönség előtt.
Az idén is folytatódik az az immáron hetedik éve tartó koncertsorozat, amelyben havonta egy-egy jazztörténeti fontosságú lemezt idéznek meg a MAO tagok, mégpedig abban a felállásban, amelyben az eredeti album felvételre került. Ezúttal a 100 éve született ikonikus dobos, Max Roach olyan kvartett felvételei kerültek górcső alá, amelyeken Charlie Parker kompozícióit játszották lemezre mindössze két évvel Bird halála után, 1957-58-ban.
Az idő előre haladtával a legkülönfélébb módon kerülnek elő a jazztörténet ikonikus alakjainak rejtőzködő vagy elfeledett zenei anyagai: a kiadók archívumától a kalózfelvételekig. Nemrégiben John Coltrane-nek egy másik zseniális művésszel, a fiatalon elhunyt Eric Dolphyval adott – korábban nem ismert – koncertfelvételei kerültek elő a New York Public Library archívumából.
Azt minden hazai jazzbarát – és biztos vagyok benne, hogy határainkon túl is van, aki – jól tudja, hogy kiváló művészünk még a tengersok jazzpianista között is kiemelkedő, nagy formátumú hangszeres művész (a zongora mellett a dob mestere is), zenekarvezető és avatott komponista, sőt zenepedagógusként is elsőrangú.
Ha valóban léteznek „legendás albumok”, akkor ez kétségtelenül közéjük tartozik. Ugyanis a műfaj egész történetének két legnagyobb alakja mindössze két nagylemezt készített együtt a 60-as évek első felében, és azok közül is az első LP számait adta elő a MAO kisegyüttese a sorozat ez évi utolsó klubestjén.
Kifejezetten ritka helyzetre reflektál alábbi cikkünk, hiszen olyan – éppen csak megjelent – külföldi jazzlemezt ismertetünk, amelynek bemutató koncertje már január 26-án hazai színpadon is sorra kerül! Napjaink kiemelkedő fontosságú amerikai trombitás-komponistája, az egzotikus névre hallgató Ambrose Akinmusire legújabb – trió formációban készített – felvételéről van szó, amelyben a másik szólista sem akárki: a nagy gitárművész, Bill Frisell.
Wolfgang Muthspiel karrierjére nem csak azért figyeltünk fel, mert Joe Zawinul mellett alighanem ő a leginkább befutott osztrák zenész a nemzetközi jazzvilágban, de kiváló teljesítménye okán is, ringott bárhol is a bölcsője…
Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!
Örvendetes, hogy a havonta sorra kerülő koncertek iránti rendkívüli érdeklődés miatt indokolt volt bérletek kiadása is. Minden alkalommal telt ház bizonyítja, hogy az utóbbi 30 évben felnőtt jazzbarátok is mennyire kíváncsiak a jazz aranykorának előadóira, akik jó részének – mint azt bevezetőjében Fekete-Kovács Kornél is megjegyezte – napjainkban már születésük centenáriumát ünnepelhetjük.