Az újabbnál-újabb fiatal dívajelöltekben egyáltalán nem szűkölködő amerikai zenei világban a ma már inkább a középgenerációhoz sorolható Norah Jones még mindig az élvonalhoz tartozik. A nagy indiai szitárművész, Ravi Shankar amerikai lánya nem feltétlenül (csak) a jazz kategóriájában foglal helyet, de ki tudja ma már „üzembiztosan” felrajzolni a műfaji határokat?

 Egy nagyon várt esemény valósult meg a Fesztivál Színházban október 26-án este, amely az ECM gondozásban készült, Once Around the Room c. album bemutató koncertje volt. A lemez a jazztörténet egyik legnagyobb dobosa, Paul Motian (1931-2011) születésének 90. évfordulójára készült, erre utal a borítón lévő (A Tribute to Paul Motian) felirat is, de a vírusjárvány miatt a koncertkörútra csak most került sor.

Hébe-hóba ugyan előfordult a múltban is, hogy elsősorban a hölgy énekesek programján fel-feltűnt egy-egy „vocalese” produkció, de arra sohasem volt példa, hogy egy teljes program ennek jegyében zajlott volna le. Kanizsa Gina ennek a vokális irányzatnak a legkiválóbb hazai művelője, aki ilyen műsorokkal már többször kápráztatta el a közönséget.

A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.

A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.

Ha a „jazzstatisztikám” pontos, a kiváló – német neve ellenére – amerikai gitáros immáron nyolcadik alkalommal játszik magyar színpadon. Igaz, hogy korábban a nagy Hammond orgonista, Dr. Lonnie Smith „sideman”-jeként lépett fel Budapesten és vidéken, de öt év elteltével saját együttesével immáron második BJC koncertjére kerül sor november 13-án.

A könnyen megjegyezhető, egy korábbi amerikai elnök nevét viselő afro-amerikai szaxofonos alighanem hangszerének szűkebb elitjébe tartozik. Pedig a sokunk által a legjazzesebb instrumentumként aposztrofált szaxofon-család megszólaltatóinak igazán széles tábora van a műfaj szülőföldjén, de bárhol, ahol jazz szól…

 Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik zsúfolásig megtöltötték a népszerű jazzklubot ezen a nyarat idéző októberi estén. Forró volt a légkör mind fizikailag, mind pedig átvitt értelemben is. Tommy Vig és barátai okozták a „szombati esti lázat” a Ráday utcában.

Az olyan „nagyfogyasztó” jazzrajongók, mint e sorok írója már több, mint hat éve zarándokolnak el minden hónap második keddjén az Opus Jazz Clubba, egy olyan koncert kedvéért, amikor a „Legendás jazzalbumok” sorozat keretében a műfaj történetének legkiemelkedőbb lemezeit „rekonstruálja” a MAO-nak az eredeti felállás szerinti kisegyüttese.

Aki valamennyire is figyelemmel kíséri írásaimat, az megállapíthatta, hogy az Elek kvartett 2015. január 15-ei bemutatkozó koncertje óta számos fellépésükről tudósítottam, mert ez a formáció egyike az általam leginkább kedvelt zenekaroknak.