fbpx

Idén is megrendezi a Józsefvárosi Önkormányzat a tavalyi siker után, a kerülethez kötődő zenészek szereplésével a jazzfesztivált.

Az 1934-ben, Chicagóban alapított DownBeat augusztusi számait immár 70 éve megkülönböztetett figyelemmel kíséri a jazzvilág. A világ legtekintélyesebb jazzmagazinja az ötvenes évektől hívta szavazásra az adott év legjobbnak ítélt muzsikusairól, zenekarairól, és a mikrobarázdás lemezek elterjedésével az „év jazzlemezéről” a szakújságírókat.

Tanulószobára és szálláshelyre gyűjt az alapítvány, mert bővíteni szeretné a hamarosan megnyíló budapesti próbatermét.

A Magyar Zene Házában Dés András kurátori hétvégéjére kerül sor ezen a héten. A nagy sikerű Harcsa Veronika kurátori hétvége után az ütőhangszeres, Ausztriában élő Dés Andrással tölthetik az érdeklődők a szombat és vasárnap délutánjukat.

A Virág Benedek Ház udvara adott otthont egy rendhagyó könyvbemutatónak. A lassan már egy évtizede nálunk élő olasz-magyar zenei szakíró, Stefano Orlando Puracchio legújabb könyvének bemutatóját a magyarországi Olasz Intézet támogatásával, egy beszélgetés keretében mutatta be a nagyérdeműnek.

Az italianita kifejezés annak a hallgatólagosan elfogadott elvnek a neve, hogy az európai klasszikus zenében mindenki az olasz mesterektől tanulta el a „szakmát” évszázadokon át. Ha a jazz esetében is létezne ilyen kifejezés, mondjuk american style lehetne a neve, hiszen a 20. század eleje óta mindenki amerikai mintákat követett, ha bevallja, ha nem. A „céhek” teremtette mesterségbeli tudásra büszkék is, szeretik megmutatni a világnak. Ezért születnek az olyan filmek is, mint például a tévének szánt Louis Armstrong - Chicago Style 1976-ban.

A cím kissé megtévesztő, hiszen a norvég zongoraművésznek nem ez a bemutatkozó lemeze, ő már évek óta az európai élvonal eminense. Az Opening címre hallgató darab egyszerűen a harmadik (még csak nem is az első) a trió legújabb lemezén, amely ismét az ECM kiadó méltán fényes hírnevét öregbíti.

Érden érdemes…

2022. szeptember 11.

A komoly élettapasztalattal rendelkező olvasó még emlékezhet a múlt századi szlogenre.
Szerzője nem is gondolhatta, hogy a 21. században ez megvalósul!

Olvasói levelet még nem közöltünk, de itt az ideje, mert dr. Lakatos László, nyugalmazott jogtanácsos, aki Cegléden élt, de Szegeden járt középiskolába, és eközben a ceglédi zenei élet aktív résztvevője volt a 70-es években, mind zenészként, mind szervezőként, mind közönségként, visszaemlékezésében a jazz központi szerepet játszik, ugyanakkor természetesen szubjektív és mély érzelmeknek utat engedő írást juttatott el a szerkesztőségbe. (a szerk.)

A nagy elődök - 33. rész

2022. szeptember 09.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója és vezetője, valamint a Jazzfőváros - Kecskemét főszervezője mondott beszédet Siklós Péter fotóművész kiállításának megnyitóján. Köszönjük, hogy megkaphattuk a Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban 2022. augusztus 25-én elhangzott, szabadon elmondott szöveg utólag leírt változatát Dr. Ittzés Tamás hegedűművésztől. (a szerk.)  

Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.

Miho Hazama, a Japanese-born, New York-based conductor, is being hailed as a worthy successor to Grammy Award winners Maria Schneider and Jim McNeely. Hazama with the world-famous Dutch band Metropole Orkest will make her debut in Hungary on September 16 at the Müpa.

A Metronóm Jazz Klubban először a Magyar Jazz Quintet fog játszani. Aki nem tudná, ez a név kiket takar, nekik eláruljuk, hogy Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre mellett Fekete-Kovács Kornél, Orbán György és Fenyvesi Márton szerepel az új zenekarban.

A film és a jazz kapcsolódási pontjait bejáró sorozatunk komoly gyűjteménnyé nőtt idővel, de az egyik koronaékszer eddig hiányzott belőle. Ha valaki arra kér, mondjak öt filmet, amit egy jazzrajongónak látnia kell, mindig ez az egyik a felsorolásban. Az amerikai-francia koprodukció igazi kultikus jazzmozi, tulajdonképpen egy amerikai Párizsban történet, de nagyon nem Gershwin modorában.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005