fbpx

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

Másodszor járt nálunk a fantasztikus zongorista Tigran Hamasyan, ezúttal már a Müpa nagyobbik termében, a háta mögött a világ sok országában aratott hangos sikerrel és már tíz szóló lemezzel. A  tizenegyediket, amely ennek a turnénak az alapja, StandArt címmel örökzöldekből állította össze, ez az első ilyen, egész estés műsora. A második ráadásban ritmusszekció nélkül azért búcsúzóul felvillantott egy örmény népi hatásokat mutató régebbi saját számot is.

REGÁLY 60

2022. máj. 25.

Pénteken ünnepelte közelgő 60. születésnapját Regály György. Az LFZE Jazz Tanszékének 1962. június 29-én született művésztanára nem talált a valós dátumhoz minden szempontnak megfelelő közelebbi időpontot, így végül május végén, a legendás Darshan helyén nyílt új komplexumban, a Mixát Udvarban kerülhetett sor a születésnapi koncertre. A billentyűs hangszereken játszó ünnepelt az alkalomhoz illő, Regály 60 nevet kapott formációjában Soso Lakatos Sándor ezúttal tenorszaxofonozott, Lakatos Pecek Krisztián bőgőzött és Balász Elemér dobolt.

Magyar jazzgitárosként felemelő volt látni, ahogy egy kedd este kígyózó sorban állnak sorban az emberek, hogy bejussanak John Scofield triójának koncertjére. Ráadásul a klub vezetése amerikai mintára a koncert mindkét félidejére külön jegyet árusított, az egész estés telt ház tehát mutatja, hogy van valós érdeklődés a minőségi jazzprodukciókra. Az alábbi koncertbeszámoló az este második, kilencórás kezdetű félidejéről készült.

A tavalyi nagy sikerű Jazz- és Borfesztivál után a szentendrei Barcsay udvarban idén a pünkösdi hétvégén lesz jazzfesztivál a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A programot a premierek fémjelzik – írja a Magyarjazz.hu munkatársa, Zipernovszky Kornél, aki a program szervezője.

Idén már a hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Jazz Szövetség az Év fiatal jazz-zenésze versenyt. Somogyvári Péter adott hírt február első napjaiban arról, hogy a közönségdíjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, jazzdobolást tanuló Majsai Roland nyerte.

Fesztiválbúcsú

2022. máj. 20.

Az április 27-én „ütős kezdéssel”, a Dave Weckl & Tom Kennedy Projecttel indult „Jazzfest Budapest” május 12-i, csütörtöki zárónapjára vitathatatlanul a világ egyik legjobb altszaxofonosa, Kenny Garrett érkezett zenekarával. Garrett több alkalommal is fellépett hazánkban. Először Miles Davis első, 1989-es és a rákövetkező évi budapesti koncertjén láthattuk, majd az utóbbi években már a világ egyik legjobban jegyzett altosaként, saját zenekarával visszatérve megcsodálhattuk Veszprémben, Esztergomban és természetesen Budapesten, a BJC-ben, a Petőfi Csarnokban, valamint itt, a MOMkultban, ahová harmadik alkalommal tért vissza.

A Háló Jazzklub immáron 124-ik „ülésén” olyan fergeteges jazzkoncert keretében ünnepeltük meg a mindenki által szeretett Gyárfás Pista 60. születésnapját, ami egyben a leginkább kedvelt és alighanem a leginkább „strapabiró” jazzirányzatot képviselte: a mindenki által befogadható melodikus modern jazzt.

Két összeillő ember

2022. máj. 17.

A május 12-ig tartott „JazzFest Budapest” az utolsó napokra is fantasztikus koncerteket kínált. Múlthét szerdán a MOMkult volt az első állomása Joey Calderazzo és John Patitucci duó turnéjának. A két muzsikus pályafutása már kezdetek óta összefonódott, többször játszottak együtt különböző formációkban, de most ítélték úgy, hogy közös zenei mondandójuk megérett a nyilvánosságra, és ezt örömünkre Budapesten osztották meg először.

Sokszor találkozunk olyan értekezésekkel, hogy a jazz és a klasszikus zene, de sok más műfaj találkozása is újabb értékeket hozhat felszínre. Ma már történelem a jazz és a rockzene fúziója, egy időben divatos volt a crossover is, Bartók, Debussy és még sokan mások is megjelentek a jazzpalettán. Sokszor kétkedve fogadjuk ezeket a kísérleteket. De amennyiben igaz, hogy a „puding próbája az evés”, akkor – maradva a gasztronómiai hasonlatnál – sokunknak rendkívüli élvezetes (zenei) szakácsművészetben volt része a napokban a kiváló fuvolaművész, Pozsár Eszter és a Free Style kamarazenekar jóvoltából.

Gyárfás István, a hazai swing gitározás királya, mestere ma tölti be a 60. életévét. Népszerűségét nemcsak kiváló jazzgitározásának, hanem közvetlenségének is köszönheti. Nála a koncertélmény nemcsak a csodás játékról, hanem a közönséggel való kommunikációról is szól. Egész biztos, hogy sok jazzkedvelőt hozott a szakmának.

Tim és testvérei

2022. máj. 12.

A csütörtökig tartó „JazzFest Budapest” gazdag programkínálatából a több helyszínen egy időben kezdődő koncertek közül sokszor nehéz választani. Múlt hét szombaton is a bőség zavara okozott csak gondot, végül a MIXAT (Etienne Mbappe trió + Kőszegi Rhythm & Brass), a FONÓ (Sárik Péter Trió Luiza Zannal és Gyafival), és a Jedermann (Rezervátum Orchestra) izgalmasnak ígérkező koncertjeiről fájó szívvel lemondva, az iF mellett döntöttem. Az immár 15 éves múltra visszatekintő Ráday utcai klubban a Rolling Stones világhírű szaxofonosa, Tim Ries volt a vendége az Oláh Kálmán, Orbán György és Balázs Elemér felállású triónak.

Május 1-én, vasárnap, „Anyák napján” – tisztelegve a Nemzetközi Jazznap előtt is, végre megvalósulhatott az a projekt, amelyet már két évvel ezelőtt rendkívüli érdeklődéssel vártunk a Zeneakadémia színpadára. Időközben a színhely is változott: egy neves japán építőművész, Sou Fujimoto tervei alapján megvalósult a Városligetben az impozáns Magyar Zene Háza, amelynek színpadán óriási sikerrel szerepelt a két virtuóz művész: a japán zongorista és a magyar vibrafonos.

Könnyű dolga lesz annak, aki a jazz tantárgyból a konziban az érettségin a latin jazz tételt húzza, és ott volt a győri koncerten. A Bartók Tavasz idei koncepciója – hogy legyen ez egy országos fesztivál - elhozta a győri olimpiai csarnokba a latin jazz állócsillagát, az eddig tíz Grammyt vitrinbe tett trombitást. Arturo Sandoval felmenői között biztosan rendelkezik mágusokkal és varázslókkal, mert nem csak a fiammal mentem koncertre, ami emberemlékezet óta nem fordult elő, de kifelé sétálva megállapodtunk, hogy legközelebb az unokákat is magunkkal hozzuk.

Kétségtelen, hogy napjainkban hajlamosak vagyunk a bombasztikus jelzők könnyelmű osztogatására, így a „világsztár” kifejezés is kissé degradálódott. Egy azonban biztos: ha van valaki a jazz világában, akit vitathatatlanul ide sorolhatunk, az PAT METHENY. A jazzmuzsikusok azon szűk körébe tartozik, akiknek művészete messze túlmutat a jazz rajongóinak táborán és kultusza világszerte a legmagasabb régiókig emelkedett. 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005