fbpx

A SZARDÍNIAI BORBÉLY

2024. máj. 23.

Enzo Favata a tavalyi Jazzfest Budapest egyik legemlékezetesebb, Fonóban adott koncertjének köszönhetően került a bakancslistámra, a bőség zavara miatt olykor nehéz döntésekre késztető idei fesztiválon is. Múlt kedden az Olasz Kultúrintézetben lépett fel Szardínia egyik nevezetességét adó, az UNESCO az emberiség szellemi örökségének listájára került többszólamú éneklési módot, az ősi „cantu a tenore” hagyományát őrző énekesekkel. Borbély Mihály újsütetű, találó meghatározását használva, a népi tradíciókba gyökerező, „agrár-jazz” hozta a fesztivál újabb, feledhetetlen élményét.

A Budapest Jazzfest 19 napja alatt fővárosunk 18 helyszínén szólt a jazz, és ebbe az ingyenes szabadtéri koncerteknek helyet adó kerületi önkormányzatok is besegítettek. Sokan a Hunyadi téri fotókiállításon, sokan a Bakáts téri, a Rákóczi téri koncerteken éppen arra járva figyeltek fel a jazzre. Szerencsére szép számban akadtak, akik korahajnalban kizarándokoltak a csodálatos élményt adó fesztiválnyitóra, és még többen, akik a Városháza parkban ünnepelték a Nemzetközi Jazznapot.  Vasárnap, a fesztivál utolsó szabadtéri koncertjén először Péch Lóránt triója, majd Borbély Mihály Batyuval, Lőrinszky Attilával és meglepetés vendégeivel fantasztikus hangulatot hozott a Liszt Ferenc térre.

A Djabe májusban a világhírű amerikai gitárossal, Chieli Minuccival hatnapos turnéra indul az országban. Tavaly a vinil album kiadását követően határozták el a közös fellépést, melynek nem véletlenül adták a Tour of Waterfalls címet.

A gitáros Lamm Dávid 2010-ben jelentette meg utolsó lemezét, ám a szerdai (május 22.) koncertjén a télen megjelenő lemezének elő-bemutatója várható a Müpa kistermében.

Olvasóink közül (remélhetőleg) már többen is „kiszúrták”, hogy rendszerint minden hónap második keddje után beszámolót olvashatnak tőlem a MAO kisegyüttese által felidézett jazztörténeti fontosságú „legendás jazzalbumok” feldolgozásáról.

Három táborról kaptunk eddig hírt, amiket Szombathelyen, Budapesten és Pilisvörösváron tartanak.

A Magyar Jazz Szövetség kezdeményezésére és szervezésében fergeteges jazzünnepet szerveznek a Margitszigeten, ahol a fiatal tehetségek is fellépnek a jazzélet vezető egyéniségei mellett.

Ma is folytatódnak a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tanuló diákok vizsgái a BJC-ben. Érdemes őket meghallgatni, mert magas színvonalú előadásokon mutatkoznak be a jövő jazz-zenészei.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. május 17-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Mr. Dinamit & Miss Bomba - Tim Lapthorn (UK) & Bolba Éva Quartet

A Jazzfest Budapest két különleges koncertjére juthattunk be egy jeggyel múlt csütörtökön a Trafóba. Az este héttől kezdődötten az első alkalommal együtt játszó Gary Husband és Tálas Áron duójához Egyed Bea táncművész-koreográfus is csatlakozott, majd kilenctől a norvég-svéd Rymden trió lépett fel.

Ott áll, illetve ül hét ember a színpadon, talpig csokornyakkendőben. Két zenész túlnyomásos levegőt juttat a hangszereikbe, további ketten birizgálják azokat, a három maradék muzsikus meg össze-vissza ütögeti a magáét. A közönség pedig még élvezi is mindezt. Nevetnek, együtt énekelnek a zenekarral, vastaps a végén.

A 78 éves korában elhunyt hosszabb betegség után a számos stílusban, mint pop, R’n’B és groove-orientált jazz stílusban alkotó szaxofon-mágus, David Sanborn.

Bill Evans május másodikán Spanyolországban kezdte európai turnéját vadonatúj, Vansband All Stars nevet kapott formációjával, és öt nappal később, Ourense, Madrid, Barcelona majd Mainz után, kedden már a Jazzfest Budapest meghívására az Erkel Színházban lépett színpadra társaival.

Szabó Dániel, a Gonda János-díjas zongoraművész hol Budapesten, hol Pécsett, hol Los Angelesben él és alkot. Hamarosan pedig elindul a vezetésével a Jazz Tanszék Pécsett is.

A Dresch Quartet - hozzávetőleg 20 éve, amikor a MOL Jazz Fesztivál keretében megrendezett koncerten kissé késve érkezve beléptem a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházába, a színpadtól legtávolabb eső ajtaján, s onnan meghallottam, ahogy Szandai Mátyás (R.I.P.) ráfog a bal kezének egyik ujjával a bőgő egyik húrjára, utána aztán a csaknem teljes koncert „elvitt a világból”, azóta  - az egyik kedvenc magyar jazz-zenekarom.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005