fbpx

A „Legendás Jazzalbumok” elnevezésű népszerű sorozat újabb állomásához érkeztünk az őszi idény indulásával az Opusban. A MAO nagyzenekar tagjaiból formált különféle felállású formációk már 2018 óta idézik fel a jazztörténet mérföldköveit jelző lemezalbumokat. Az idén 100 éve született Dexter Gordon emlékére ezúttal a Dexter Blows Hot and Cool c. lemezét „reprodukálta” a Fekete-Kovács Kornél vezette csapat.

A LECSUKOTT FEDELŰ ZONGORA

2023. szeptember 08.

A nap kitartóan süt, a hőmérő még nyári érteket mutat, de szeptember akkor is az őszt hozza. Első napja idén péntekre esett, mely nap, mint jazzkörökben tudni illik, a Harmónia Jazzműhely szervezte koncertek napja csaknem a Budapest Jazz Club fennállása óta. Szeptember 1-én az ősztől tavaszig tartó szezon évadnyitóját együtt ünnepelhette a közönséggel, a fellépő muzsikusokkal a patinás klub, és a nyári szabadság után visszatért, az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb programjait szervező műhely.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 8-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Polly Gibbons (UK) - Oláh Krisztián Quartet

Szaniszló Richárdnak nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon lehetősége adódott, hogy régi nagy példaképével, a világhírű jazzgitárossal, Al Di Meolával egy színpadon játszhasson. Ebben az interjúban az ottani élményeit osztja meg a Jazz.hu olvasóival.

Az évadnyitó koncert a Háló Jazz Klubban szeptember 12-én lesz 19 órakor: Canarro - évadnyitó

Az őszi idényben a BJC-be, az őszi Jazzfest Budapestre és a Müpába is érkeznek világhírű jazz-zenészek.

Napjainkban nem könnyű olyan lemezekre bukkanni, amelyek igazán megdobogtatják a szívünket. El kell fogadni, hogy a műfaj határainak (olykor önkényes) lebontási kísérlete a kommersz irányzatok elhatalmasodását kockáztatja. Ezért (is) üdítő kivételt jelentett egy igazi jazzikon három triólemeze, amelyek mindegyike más felállású formáció.

A kultúra Érdre költözik csütörtöktől. A IX. AVL-Érdi Jazz Fesztivál, immár összművészeti fesztivállá alakul és több helyszínen lesz a jazzkoncertek mellett irodalmi műsor és kiállítás.

Idén sok új és fiatal jelöltet állítottak az elnökségi posztokra, így az elnökségi tagok összetétele megváltozott. A Magyar Jazz Szövetség tisztújítása zajlott tegnap délelőtt a BJC-ben.

A hagyományoknak megfelelően idén is az ősz első vasárnapján kezdődik az immár 25. alkalommal megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál. A jubileumi rendezvénysorozaton szeptember 3. és 12. között ebben az évben a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyulai utcai, a sajtótájékoztatónak helyt adó, csodálatosan felújított Rumbach utcai zsinagóga, valamint a Bálint Ház, a Magyar Zene Háza, sőt egy alkalommal az új helyszínként bemutatkozó Papp László Sportaréna is várja változatos programokkal, rangos fellépőkkel és csodálatos helyszínekkel a látogatókat Budapest legnagyobb zsidó művészeti rendezvényén.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 1-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja:  évadnyitó: Kőszegi Rhythm & Brass

A hazai jazzfotózás a 60-as évektől kezdve mind a mai napig éppúgy lépést tart a nemzetközi jazzvilággal, mint maga a műfaj muzsikusai – gondoljunk csak Fejes László, Markovics Ferenc, Siklós Péter, Palotai Misi vagy a középgenerációból Kleb Attila és Somogyvári Péter munkásságára. A hazai jazzfotó-művészet méltó folytatója egy – az utóbbi években feltűnt – ifjú hölgy, Stépán Virág, akinek szenzációs jazzfotográfiáiból kapunk ízelítőt az iF jazzklubban augusztus 30-án megnyílt kiállításán.

A muzsikustársadalmat megrendítette a fiatal jazzbőgős, Szandai Mátyás halála. Lukács Miklóst, Borbély Mihályt, Dresch Mihályt és Szabó Dánielt kértem meg, hogy írjon nekrológot barátjuk, zenésztársuk emlékére. Nem egyszerű ilyenkor megfogalmazni az érzéseket, emiatt is köszönet nekik, hogy vállalták. Szabó Dániel szívhez szóló nekrológját közöljük. (- a szerk.)

A muzsikustársadalmat megrendítette a fiatal jazzbőgős, Szandai Mátyás halála. Lukács Miklóst, Borbély Mihályt, Dresch Mihályt és Szabó Dánielt kértem meg, hogy írjon nekrológot barátjuk, zenésztársuk emlékére. Nem egyszerű ilyenkor megfogalmazni az érzéseket, emiatt is köszönet nekik, hogy vállalták. Dresch Mihály nekrológját közöljük. (- a szerk.)

A muzsikustársadalmat megrendítette a fiatal jazzbőgős, Szandai Mátyás halála. Lukács Miklóst, Borbély Mihályt, Dresch Mihályt és Szabó Dánielt kértem meg, hogy írjon nekrológot barátjuk, zenésztársuk emlékére. Nem egyszerű ilyenkor megfogalmazni az érzéseket, emiatt is köszönet nekik, hogy vállalták. Borbély Mihály nekrológját közöljük. (- a szerk.)

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005