Nehezen tagadható, hogy a 45-55 évvel ezelőtt keletkezett progresszív rocklemezek némelyike valódi zenei csemegékkel örvendeztette meg a hallgatót. Igaz, ez még akkor is, ha hozzátesszük: e különlegességek szinte soha nem értek el nagy népszerűséget, megmaradtak egy viszonylag szűk hallgatói kör kedvenceinek. A világhírű Led Zeppelin, Uriah Heep, Pink Floyd, Yes és Deep Purple mellett olyan páratlan jelenségeket is kitermelt magából a műfaj, mint az indiai zenéből táplálkozó Quintessence egyes albumai, az Electric Prunes f-moll rockmiséje, a The Nice Five Bridges című szvitje, vagy a holland Focus Moving Waves című lemezének B oldalán hallható, több mint húszperces kompozíció (Eruption), melyet egy 1600-ban bemutatott olasz opera, Caccini és Peri Eurüdikéje inspirált. A Jacob’s Ladder világa többé-kevésbé e fél évszázaddal ezelőtti rockbirodalomba kalauzolja vissza hallgatóit, persze a zene a zongorista zenekarvezető egyedi kreatív eszméin jócskán átszűrve szólal meg az új albumon.

Ma, azaz július 13-án kezdődik a Balaton déli partján a XXII. Jazz és a Bor fesztiválja, Balatonboglár.

Olvasóink unhatják már, hogy többször szóvá teszem a kiadók azon igyekezetét, hogy még az utolsó pillanatban profitot szerezzenek a jazztörténeti jelentőségű felvételek újrakiadásából… Persze ennek pozitív hozadéka is van: a legendás albumok szuper minőségű kiadásaihoz juthatnak hozzá az igényesebb gyűjtők.

A múlt hét szerdán a Budapest Jazz Clubban fellépett Waking Vision nevére eddig csak trió formációban kaphattunk találatot a google keresőjében. Az óceán ezen a partján szintén kevésbé ismert John Shannon gitáros alapította, kvartetté bővült nemzetközi formáció valamennyien New Yorkban élő kelet-európai tagjai, Ruslan Sirota zongorista, Peter Slavov bőgős és a dobos Martin Valihora neve viszont jól csenghetett minden jazzel mélyebben fertőzöttnek. Ahogy a klub programajánlójában is megjelent, mindegyikük a jazz szűk elitjéhez tartozó muzsikusok zenekaraiban szerzett hírnevet, és előzőleg mindnyájan a bostoni Berklee hallgatói voltak.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban július 12-én lesz 19 órakor: Varga Dávid Quintet

Valószínűleg utoljára láttuk őt színpadon. Ezt a koncertturnét már el kellett egyszer halasztani, s most a lekötött programok után nem vállal több fellépést Európában. Emlékezetessé tette a búcsút, az biztos. Nem azért szerettük, mert valamikori önmagát idézte, annak szólt gyakran az ováció, hogy még mindig piszok jó zenész. Ha lesz Év koncertje szavazás, nálam az egyik tuti jelölt megvan.

A MagyarJazzen többször is foglalkoztunk már a Sybiosis 5 zenekarral és tagjaival. A ritmusszekció az utóbbi pár hónapban többféleképpen is felhívta magára a figyelmet. Főleg saját kompozíciókat játszanak, sok-sok improvizációval, igényes, mégis könnyen érthető jazz-zenét szólaltatnak meg koncertjeiken. Már a következő versenyükre készülnek, ahova várják a szavazatokat!

A nyári hónapok nem igazán tekinthetők a klubkoncertek időszakának. A Kiss Attila Band múlt keddi koncertjén a tartós kánikula közepette viszont nemcsak az évszakhoz képest telt meg a BJC légkondicionált nézőtere. A gitáros zenekarvezetőt is meglepte a szépszámú közönség, de ő is szolgált meglepetéssel, a zenekar most készülő lemezéről is eljátszott néhány új kompozíciót.

Az iráni gitáros és a magyar ütős örömzenélését hallhatja a közönség július 14-én Békéscsabán.

Varga Tivadar négy éve végzett a Zeneakadémián, majd két éve robbant be a jazzéletbe kihasználva a Covid okozta sokkot, az online média pozitív tulajdonságait kamatoztatva, folyamatos home-koncertekkel szórakoztatta a követőit.

Mindenekelőtt rend jellemzi Zolbert új CD-jét, a „Focus”-t. És ha már Zolbert lemezéről van szó, akkor egyértelmű, hogy a „Focus”-on hallható zene a smooth jazz műfajába sorolandó. (Megérne egyszer egy felmérést, hogy hányan szeretik itthon a smooth-nak nevezett irányzatot, már csak azért is, mert úgy tudni, hogy Amerikában például igencsak népszerű.)

A több díjat is elnyert Magyar Zene Háza januárban indult el, nyitotta meg kapuit a látogatók és a közönség előtt. Azóta már több programajánló és koncertbeszámoló is készült a MagyarJazzen.

Aki kicsit is követi a kortárs jazz fejleményeit, az tapasztalhatja, hogy az utóbbi két évtizedben óriási „nemzedékváltás” következett be, számos új tehetség tűnt fel a jazzvilág élvonalában. Ezek egyik legkarakteresebb képviselője Ethan Iverson, aki már évekkel ezelőtt a szimplán csak a The Bad Plus névre hallgató trió zongoristája volt 2017-ig, majd az ECM-hez „szegődött”, és saját nevén publikált. Legújabb lemezét ugyancsak trió felállásban készítette két ikonikus amerikai jazzművész, Larry Grenadier és Jack DeJohnette társaságában, ezúttal már a legendás Blue Note számára.

A gyártósorról aznap lekerült, és néhány órával a koncert kezdete előtt érkezett Melodies & Harmonies című lemezét mutatta be múlt szerdán Fritz Jóska a Budapest Jazz Clubban. A fősodor hagyományainak következetes őrzőjeként és életben tartójaként Joe Fritz néven népszerűvé vált klarinétos, hosszú idő óta együttjátszó triójában, ahogy a lemezen is, Szili Róbert gitározott és Radics József bőgőzött.