fbpx
Márton Attila

Márton Attila

Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.

John McLaughlin úgyszólván minden korosztály és minden jazzirányzat kedvelőinek szíve csücske. A sokoldalú művész is azok közé tartozik, akik számos alkalommal, különféle formációk élén és a legváltozatosabb programokkal szórakoztatják a közönséget és szereznek újabb rajongókat a műfaj számára.

A hazai jazzberkekben elég szűk körben ismert „vocalise” irányzat, azaz a hangszeres szólóknak az emberi hangra történő transzportálásának művészete, frenetikus sikert aratott pénteken este a BJC-ben, amit a teltházas nézőtér is meggyőzően bizonyított.

A Covid-járvány máig ható következménye, hogy sok rendezvény elmaradt vagy csak később sikerült tető alá hozni. Ezek sorába tartozik a naptáramban 2021. január 26-ai dátummal és a Budapest Kongresszusi Központ színhellyel piros betűs beírás: Garbarek-Gurtu.   Amikor pedig a mostani dátum reális közelségbe került, akkor az új helyszínként felmerült Erkel színház takarékossági okokból való téli bezárása látszott meghiúsítani a várva várt eseményt.

Nagyszerű ötlet megvalósítása indult el hat évvel ezelőtt, amikor is a Modern Art Orchestra és annak vezetője, Fekete-Kovács Kornél a műfaj történetének legkiemelkedőbb lemezeit a lehető legautentikusabb formában élő „rekonstrukció” keretében kívánja bemutatni a jazzbarátoknak.

Emmet Cohen budapesti fellépését már nagyon várták a hazai jazzbarátok, mert a modern technika segítségével sokan megismerték lebilincselő zongorajátékát. A vírusjárvány idején ugyanis olyan ragyogó ötlete támadt az izraeli felmenőktől Amerikában született művésznek, hogy saját harlemi lakásából a helyi legfiatalabb jazz korosztály részvételével livestream közvetítéseket sugározzanak – „Live from Emmet’s Place” címmel.

Ha lenne Pataj György Fan Club, jómagam alighanem tagja lennék, már ha nem az elnöki pozíciót vállalnám. Ha nem is én fedeztem fel (erre vannak elhívatottabbak), de jól emlékszem arra, hogy magam is felfigyeltem szereplésére 1998-ban, amikor is a rádió jazz-zongora tehetségkutató versenyén harmadik helyezést ért el.

Legnagyobb örömünkre Roby Lakatos sok évtizedes belgiumi tartózkodás után mostanában már mind többször lép fel szülőhazájában. Vendégként is szerepelt pl. Micheller Myrtill Müpa-béli nagykoncertjén, de a Háló vendége is volt éppen három éve.

Nem kellett nagy hírverés ahhoz, hogy teltház legyen a Bartók Béla nevét viselő Nemzeti Hangversenyteremben, hiszen a lírai nevű díva már négy éve is nagy sikerrel szerepelt a rangos színhelyen.

Az alábbi lemezajánlót felfoghatják kedves olvasóink koncertajánlónak is, hiszen a sztárcsapat éppen ezzel a zenei anyaggal lép fel november 3-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Közhely, hogy a jazz igazi „élettere” optimálisan nem a hatalmas koncerttermek világa lenne, hanem az intim klubok színpada és nézőtere. Ebben erősített meg két egymást követő este semmihez nem hasonlítóan kimagasló élménye az iF kávézóban, majd a Jedermannban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
2
Dátum : 2019. május 2.
3
Dátum : 2019. május 3.
5
Dátum : 2019. május 5.
14
Dátum : 2019. május 14.
15
Dátum : 2019. május 15.
17
Dátum : 2019. május 17.
18
Dátum : 2019. május 18.
25
Dátum : 2019. május 25.
30
Dátum : 2019. május 30.
31
Dátum : 2019. május 31.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005