fbpx

Új színfolttal gazdagodott a hazai jazzélet azzal, hogy Zalakaros jazz fesztivált szervezett október első napjaiban. A népszerű fürdővárosban nemrégen adták át a Karos Korzó rendezvényközpontot, ami az esemény helyszínéül szolgált. A kétnapos fesztiválon a vokális, latin és tradicionális jazzt helyezték előtérbe, és erre igyekeztek népszerű zenekarokat, énekeseket meghívni.

Akik követik a hazai jazzszínpad történéseit, megfigyelhették, hogy 2016 óta minden tavasszal három (sőt 2019-ben már négy) napon át szólt a jazz a budai oldal rangos előadó-komplexumában, a MOM-ban. Tavaly tavasszal a vírusjárvány miatti zárlat előtt még sikerült lebonyolítani az ötödik fesztivált, az idén pedig azt a megoldást választotta a fesztivál művészeti vezetője, Kleb Attila, hogy a három őszi hónap során rendezi meg három szakaszban az idei fesztivált. Így tehát a már hagyományosnak számító budai jazzünnepet „évkihagyás” nélkül sikerül megvalósítani.

Szeptember utolsó vasárnapján a BMC Koncerttermében pályatársai, az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok emlékeztek az idén júniusban, 57 évesen elhunyt Winand Gáborra. Az este hét órakor kezdődött nagyszabású koncerten csaknem harminc, a jazz élvonalába tartozó muzsikus különböző formációkat alkotva lépett színpadra, felidézve Gábor rendkívül gazdag énekesi, instrumentális, zeneszerzői munkásságát, pályafutásának főbb állomásait.

ITTHON-OTTHON

2021. szeptember 30.

A Müpa 2013-ban indult, a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen rendezett „Európai Hidak fesztivál” évadnyitó koncertjein az elmúlt években eddig minden alkalommal egy sokszínű, gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkező ország állt az eseménysor középpontjában. Idén a koncepció megváltozott, ez alkalommal nem egy ország, vagy éppen több, hasonló kultúrájú ország alkotta terület, hanem egy város került a fókuszba, és elsőként a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres Berlinre esett a választás.

Brian Charette jazz pianist, Hammond organ player, electronic music producer, a key figure on the New York jazz scene, will be a featured of the Modern Art Orchestra (MAO) on two occasions in October.

Tóth Viktor beszámolóval örvendezteti meg a MagyarJazz olvasóit, így bepillantást nyerhetünk a művész szemszögéből nézve egy fesztivál és egy körút rejtelmeibe. (a szerk.)

Tavaly novemberben hozták nyilvánosságra a Jazz Combo Verseny döntőseinek névsorát, de az újbóli lezárások miatt, eltolták a versenyt idén szeptemberre.  Azt, hogy milyen nívós lesz ez a verseny, már akkor látni lehetett, hiszen csupa fiatal, de élvonalbeli, már ismert zenészekből álló zenekarok jelentkeztek. A fellépők közül nincs olyan, akivel még nem foglalkozott volna a MagyarJazz.

Remélhetőleg vannak olvasóink között olyanok, akik személyes részvétellel követik az immáron sok éve tartó szellemidézést, amelynek során a MAO tagjaiból alakult kisebb formációk a jazztörténet legikonikusabb lemezalbumait rekonstruálják, jómagam ezek közé tartozom. Rendkívüli élvezet a „Legendás albumok” sorozat koncertjein részt venni. Legutóbb az annakidején megkülönböztetett figyelmet kiérdemelt – egyszerűen csak Ella & Louis néven kiadott – Verve albumot idézte fel Fekete-Kovács Kornél csapata és a sokoldalú énekesnő, Pocsai Kriszta.

Egy év után ismét jazzfesztivál Érden. A tavalyi vírussal terhelt év után minden fesztiválszervező izgult, sikerül-e az újabb hullám és nagyobb lezárások, szigorítások előtt még lebonyolítani a rendezvényeket. Már látható volt, hogy emelkednek a betegszámok, ám nem lehetett tudni, hogy az újabb variáns, a parlagfű vagy a sima iskolakezdéssel járó betegségekről van-e szó.

Néhány olvasóm most biztos felkapja a fejét erre a címre! Egyáltalán; jazzfesztivál Tiszakécskén? Ráadásul már a nyolcadik? Pedig ez így van évek óta: már 2014-től egy napra a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ előtere, nagyterme – akár külön-külön vagy egyszerre, mint most is! – a jazz-zene otthonává vált (A címhez kapcsolódóan: 1 a 2-ben, azaz egy fesztivál 2 színpadon…). Magam eddig szorgalmasan tudósítottam – a tavalyi, csak hálón, közönség nélkül megtartott kivételével! – ezekről különféle fórumokon (Librarius, Facebook).

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005