A napokban jelent meg a 84 éves Charles Lloyd 2018 decemberében, a San Antonio-i Southwest School of Arts kápolnájában Bill Frisell gitárossal és Thomas Morgan bőgőssel felvett lemeze. A cím nemcsak a trió első fellépésének helyszínére utal, a formáció többes száma jelzi, lesz folytatás. A Blue Note még idén kiadja a sorozat másik két albumát, a tervek szerint a „Trios : Ocean”, Gerald Clayton zongoristával és Anthony Wilson gitárossal augusztus végén, és a „Trios: Sacred Thread”, Julian Lage gitárossal és Zakir Hussain ütőhangszeressel október végén jelenik majd meg.
A jazzbőgőzés legendája jön Budapestre koncertezni július 5-én a GetCloser meghívására, de nem a nosztalgiáé lesz a főszerep, hanem jazz örök megújulása ünnepének lehetünk tanúi.
A különleges név már évekkel ezelőtt is feltűnt nekem, pedig tudtam, hogy a nyugati világban, elsősorban Amerikában bármi lehet egy ember neve. Aztán nemcsak néhány lemezét sikerült megismernem, de 2018 nyarán még láthattam is a Müpában, ahol nagysikerű koncertet adott. Most pedig itt van egy különlegesen érdekes vadonatúj lemeze….
Nagy érdeklődéssel vártuk Klára legújabb lemezét, hiszen a híre már megelőzte azt. Tudtuk, hogy merész lépésre szánta el magát, amikor egy teljes nagylemezt szentel a magyar népdalkincsnek. Remek album született, amelynél mind a belbecs, mind a külcsín, azaz a zene és a dizájn pompásan sikerült.
Idén szombaton tartotta szokásos szezonzáróját a BJC egyik legrégebbi műsorbeszállítója, a Harmónia Jazzműhely. A hagyományokhoz híven, az ősztől tavaszig tartó időszakot záró koncerten ezúttal is Luiza Zan Sárik Péter Gyárfás Istvánnal kiegészült triójával lépett fel, és ahogy az előző években, házigazdaként Pallai Péter most is teltház előtt köszönthette őket.
Egyetlen jazzrajongót se emésszen a szégyen, amiért nem hallotta még a londoni jazztronica duó nevét. Holnap reggel is bátran a tükörbe nézhetnek mindazok, akik nem tudnak mit kezdeni a jazztronica fogalmával, mi több, az afrobeat szó hallatán is enyhébb görcsbe rándul a gyomruk, mivel csak halvány sejtéseik vannak a kifejezés jelentéstartományával kapcsolatban. Már csak azért se nagy hiányosság nem ismerni e fiatal angol együttest, mert Namali Kwaten (NK-OK), a Blue Lab Beats egyik tagja nem is tekinti önmagukat a londoni neo-jazz szcéna képviselőjének.
Évtizedek óta szervezik a nyugat-magyarországi városban a fiataloknak szóló tábort, amihez fesztivál is tartozik. A vírus és más okok miatt az utóbbi két évben elmaradt, de idén új lendületet kapott a hétnapos esemény, és várja a jazzkedvelőket újra.
Jogos büszkeséggel ünnepelhette meg a Háló Jazzklub a 125. jubileumot, mert ilyen sorozat nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban sem túl gyakori. A „klubest” résztvevői a hazai jazz egyik vezető együttesével, az ugyancsak tekintélyes múltra visszatekintő Borbély Műhely vendégjátékával ünnepelhettek.
A BJC Big Band mély megrendüléssel tudatta, hogy 46 éves korában meghalt a Zeneakadémiát végzett trombitásuk, Ducsai Szabolcs.
Ma egy éve halt meg tragikusan hirtelen Winand Gábor jazzénekes.
Fontos folyamatot indított el a zene területén is a Waclaw Felczak Alapítvány. Mint köztudott, a szervezet a lengyel és a magyar kulturális kapcsolatok erősítését tekinti feladatának, és sok kezdeményezést mondhat magáénak e területen, annak ellenére, hogy csupán 2018 óta működik. Az alapítványnak van egy úgynevezett tükörintézménye is, amely Varsóban működik, ugyanazokkal a célkitűzésekkel, mint budapesti testvére.
Február elején zajlott a Müpa Jazz Showcase, mely a fiatalok tehetségkutatója már 15 éve. Ez az év különleges volt, mert igazán erős verseny alakult ki, nagyon tehetséges fellépők érkeztek, és azért sem volt mindennapi, mert mind a 6 zenekar díjazottként került ki a versenyből.
Tegnap adták át az Artisjus-díjakat. Nemcsak zenészeket, hanem írókat, szövegírókat, nótaszerzőt, fiatal alkotókat is díjazott az Artisjus.
Film és jazz összefüggései mára olyan adatbőséggel szolgáló témává terebélyesedtek, hogy méretes szakkönyvet lehetne írni róluk. Egy rövid recenzióban azonban csupán néhány történeti csomópontot érinthetünk e százéves történetben. Ezen, főleg amerikai előzmények említése nélkül az a jelenség se lenne érthető, amely a tárgyalandó lemezünk apropóját adta: hogy a jazz hogyan vált rendszeres zenei illusztrációvá az olasz film nagy évtizedében (1959-1969).
Május elején elindult a Jazz tv, melyen a nap 24 órájában mennek jazzkoncertek vagy tematikában közel álló műsorok.