fbpx

Csütörtökön, a Budapest Jazz Clubban került sor Gerlóczy Zsigmond rendhagyó szóló zongoraestjére. Rendhagyó, mert nem készült előzetes szett lista, a koncerten ugyanis nem már megírt darabok vagy feldolgozások, hanem az első perctől az utolsóig ott helyben született dallamokból kibontakozó improvizációk hangzottak el, és rendeződtek végül a folyamatnak ívet adva, egységgé. A nézőteret jórészt egyáltalán nem a szerencsének köszönhetően megtöltő közönség részese lehetett a kompozíciók születésének, a kezdeti vajúdástól a beteljesedésig.

A nagykanizsai Cukker Művek Kávéház az utóbbi időben jelentős bázisává vált a helyi közösségi életnek. A kiállítások és a zenés rendezvények sorában a könnyebb jazz stílusok képviselői rendre szerepet kapnak. A farsangi szezonra tekintettel Cserti Csilla a Cukker vezetője egy merész ötlettel rukkolt ki. A másodvirágzását élő klasszikus 20-as évekbeli jazzkorszak szellemiségét idéző programot szervezett január 26-án. Ezen a helyi Triad Combo lépett fel.

Hétfőn már háromórás bemutatónak örülhetett a közönség, persze azok, akik a koncertterembe befértek. Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok telt ház előtt mutatkozhattak be a Budapest Jazz Club színpadán.

Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok is bemutatkozhattak telt ház előtt a Budapest Jazz Club színpadán.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgái remek produkciókkal folytatódtak a BJC-ben. Az utolsó két nap is tartogatott meglepetéseket.

A másfél évtizedes fennállását októberben megünnepelt Háló Jazzklub az idén is folytatja remek jazzestjeit, amelyben a hazai jazz legkiválóbb képviselőit ismerhetik meg az inkább konzervatív ízlésű idősebb zenebarátok. Az új év első összejövetelén Pozsár Eszter Contempo triója adott nagy sikerű koncertet az igazán értő közönség előtt.

Idén majdnem ugyanakkorra esett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének félévi vizsgája, mint tavaly. Ezúttal megelőzték a Bartók konzi vizsgáit, amik vasárnap és hétfőn lesznek.

Szandai Mátyás augusztus végén hunyt el 46 évesen, és hagyott maga után egy hatalmas űrt, zenész barátaiban kérdéseket. A sikeres bőgőst a párizsi zenésztársai novemberben búcsúztatták, ahova néhány magyar zenészt is meghívtak. A budapesti búcsúra 2024. január 13-án került sor a BMC nagytermében.

Az idén is folytatódik az az immáron hetedik éve tartó koncertsorozat, amelyben havonta egy-egy jazztörténeti fontosságú lemezt idéznek meg a MAO tagok, mégpedig abban a felállásban, amelyben az eredeti album felvételre került.  Ezúttal a 100 éve született ikonikus dobos, Max Roach olyan kvartett felvételei kerültek górcső alá, amelyeken Charlie Parker kompozícióit játszották lemezre mindössze két évvel Bird halála után, 1957-58-ban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005