fbpx

Miho Hazamát, a Japánban született New Yorkban élő karmestert úgy emlegetik, mint méltó utóda a Grammy-díjas Maria Schneidernek és Jim McNeelynek. Hazama, a holland világhírű zenekar, a Metropole Orkest vendégkarmestereként mutatkozik be Magyarországon szeptember 16-án a Müpában.

Nemzetközi oktett fergeteges koncertje a Müpa Jazztime fesztiváljának első estjén. Remek swing műsor indította az immáron hagyományosnak nevezhető háromnapos rendezvényt, amelyet minden évben augusztus utolsó hétvégéjén tartanak a Müpában, mint Szalóky Bélától megtudhattuk, ezúttal már tizenhatodik alkalommal. 

Jazz a Vén Hajón

2022. augusztus 31.

Különleges élményt kínált az Egri János Trió péntek esti koncertje, a Lánchíd pesti oldalához közel, egész pontosan a Vigadó téri hajóállomás 2. számú pontján horgonyzó Kossuth Múzeumhajón üzemelő Vén Hajó étteremben. A közönség az ezúttal nagybőgőn játszó Egri János és zongorista fia, Egri János Jr., valamint a dobos, Pecek Lakatos András játéka közben a díszkivilágítást kapott főváros szépségeiben is gyönyörködhetett, így a muzikális és kulináris élmények mellett vizuális élményekben is részesülhetett. Az eddigi nemzetiségi estek, és egyéb zenés-táncos rendezvények között most első ízben szerepelt jazz, és mint kiderült, ha elsőre nézőcsúcsot nem is döntött, a Vén Hajó ideális helyszínnek bizonyult mind a muzsikusok, mind a közönség számára.

A Magyar Zene Házában mutatja be László Attila legújabb zenekara, a László Attila Fusion Circus a júniusban megjelent, és a koncertre fizikai példányban is elkészülő lemezét.

Kedden Al Di Meola egymás után két koncertet is adott, és mindkétszer megtelt az Újlipótváros és Angyalföld határán épült RaM, annak ellenére, hogy sokáig nem tudhattuk, egyáltalán kikkel és milyen programmal érkezik ide. A világ egyik legjobbjának tartott virtuóza honlapján amerikai koncertekkel zsúfolt naptárjában nyoma sem volt európai turnénak, más forrásokból mindössze annyit lehetett megtudni, júliusban, 20 év után újra Görögországba látogatott, és részt vett a harmincéves múltra tekintő „Sani Festival” égisze alatt rendezett, Jazz on the Hill koncerten.

Idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg az AVL-Érdi Jazz Fesztivált. Nem véletlen a címben feltett kérdés, mivel a fellépő hat formáció közül csak egyet hallhatott eddig a közönség olyan összeállításban, ahogyan Érden fognak játszani. Ehhez még hozzájön a nyitónap irodalmi estje, ahol ugyancsak először valósul meg a zenei-irodalmi utazás a két művész között.

Lattmann Béla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem basszusgitár tanszékvezető tanára a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta a hazai zenei életet gazdagító pályafutása, a Csanyi-Lattmann Quartet egyik alapítójaként és közel három évtizedes oktatói munkájának elismeréseként.

Augusztus 19-én több jazz-zenészt is hallhat a közönség Budapest különböző pontjain, mint az megszokott.

Hölgyek esetében jó szokás, hogy nem számoljuk az éveket, ráadásul ünnepeltünk esetében nem is szükséges a „kozmetikázás”, nyugodtan letagadhat egy évtizedet. Különben is napjainkban az internet „jóvoltából” mindenki tájékozódhat a reflektorfényben álló személyiségek legfontosabb adatairól. Szóval elégedjünk meg azzal, hogy a mi igazi, jó értelemben vett dívánk születésnapja éppen ma van. Szívből kívánjuk, hogy még sok éven át élvezhessük remek énekhangját, lebilincselő előadásmódját, kedves kontaktusteremtő egyéniségét!

A nagy fesztiváloknál már több éve kérdés, miért van a nevükben a jazz, ha a fellépők többségének köze sincs a jazzhez. Legtöbbször az a válasz, hogy hajdanán még jazz-zene volt túlnyomóan a programban, ami időközben változott mindenfelé stílusra. Paloznakon is így lehetett, de mára lassan elfogytak a jazzt játszó fellépők, vajon azért, mert a kereslet megváltozott időközben. De ne legyünk borúlátóak, hiszen idén is kaphattunk igazi vérbő jazz-zenét is.

Augusztus 12. és 21. között ismét a tokaji régió felé érdemes útnak indulni a komoly és jazz-zene kedvelőinek.

A Paloznaki Jazzpiknik a Pori Jazz kistestvére. Lássunk néhány hasonlóságot: Pori a Botteni-öböl partján fekszik, Paloznak egy sétányira a Balatontól. A Nagyszínpadok lejtős, füves dombok alatt állnak, előtte a közönség Woodstock hagyományait követve heverészhet, sétálhat és táncolhat, az élelmesebbek és kényelmesebbek még a kellemest is összeköthetik a még kellemesebbel, elpoharazgatva az alkalmi vendéglők teraszán és padokra telepedve nézhetik a koncertet.

KARNEVÁL KÁNIKULÁBAN

2022. augusztus 08.

A latin zene bármelyik ágának komoly tábora van hazánkban, de azon Castagno Claudia is meglepődött, hogy a kitartóan rekkenő hőség ellenére, ráadásul hétvégére meghirdetett koncertjén is megtelik a BJC némi enyhülést adó, légkondicionált nézőtere. Az októberben még csak huszadik születésnapját ünneplő argentin-magyar énekesnő a közönségnek is tartogatott meglepetést, a kellemes, lazulós élményeket sugalló LATIN AMERICAN SONGBOOK végül igazi karneváli hangulatot teremtett. Ebben a zsenialitást munkaeszközként kezelő rutinos öreg rókáknak, a basszusgitáron játszó Egri Jánosnak, az ütős-dobos Szendi Gábornak és az énekesként indult, zongoristaként berobbant ifjú Egri Jánosnak is oroszlánrésze volt.

Régen nem örültem ennyire ifjú hazai muzsikusok játékának, mint ezen a forró júliusi estén. Ugyan a régi sláger szerint „nemcsak a húszéveseké a világ”, de az övéké is, mert belőlük lesznek a jövő harmincévesei és a műfaj jövendő magas színvonalú művelői.

Dresch Mihály szaxofonos, zeneszerző, feltaláló 1979 óta a magyar jazzélet megkerülhetetlen alakja, nagy formátumú művész, aki a jazzt és a népzenét oly módon ötvözi, ami egyedülálló hazánkban, idén pedig Kossuth-díjat kapott munkásságáért.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005