A Budapest Jazz Club és a londoni jazz szentély, a 606 Club között a Harmónia Jazzműhely közvetítésével immár tizenkettedik éve folyó zenei cserekereskedelem legfrissebb magyar exportja, a trombitás-szárnykürtös Subicz Gábor volt.

Az utolsó nap is tartogatott meglepetést a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vizsgakoncertjein. Pénteken két kivétellel másodikos, illetve harmadikos növendékek játszottak. Ez hallatszódott az előadásokon is. Annyira kidolgozott volt mindegyik, hogy nem tudnék egyet kiemelni, amelyik sokkal különlegesebb volt, mint a többi. A nap Lakatos Ágnes énekegyüttesének koncertjével indult. Fantasztikus, mennyi jó hangú fiatal jár a Zeneakadémiára. A félévi vizsgakoncert három napját pedig a Borbély Mihály vezette Szaxofon Quartet zárta.

Tegnap folytatódtak a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vizsgái. Először a Jazz Tanszék big bandje lépett fel László Attila vezetésével. A big bandbe érkeztek régi diákok is, de a jelenlegiek is váltogatták egymást a ritmusszekcióban. A régi hallgatók közül Csapó Krisztián - harsona, Pintér Péter – zongora ült be a zenekarba, a trombitások sorát Sebestyén Patrik, a harsonásokét Bornai Szilveszter erősítette. Miután az egyik dobos jobb, a másik balkezes volt, így minden szám előtt láthattunk dobátszerelést. Ehhez képest a gitárosok, zongoristák, bőgősök váltása már fel sem tűnt. Idén nem csak a big bandre jellemző gyorsabb számok kerültek terítékre, de kivételesen egy szép ballada is, Bob Mintzertől a „Truth”. A szólisták közül többen is remekeltek. Az utolsó számnál a lenyűgöző hangú Varga Dávid érkezett a színpadra, aki az Arénában már elénekelte Quincy Jones koncertjén azt a dalt, amit nekünk is előadtak tegnap, a „Let the Good Times Roll„-t. A big banditák műsorában a cserebere közben László Attila érdekességekkel szórakoztatta a közönséget, tegnap is sziporkázott, ahogy szokott.

A januári vizsgák időszaka ismét elérkezett, és a  Zeneakadémia Jazz Tanszékének újfent a Budapest Jazz Club ad otthont ezen a héten minden délután. A tegnap kezdődött és péntekig tartó koncerteken, a hallgatók ismeretüket összeszedve mutatják be zenekari gyakorlaton tudásukat. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek a másod-, illetve harmadévesek, és milyen sok tehetséges fiatal érkezett ismét a nagynevű intézménybe, ahol a jazz tanszék vezetője Binder Károly. Az első nap után ajánlom a következő két nap programját azoknak, akik a jövő jazz-zenészeit szeretnék meghallgatni. Ma az egyetem big band zenekara fogja nyitni 13.30-kor a koncerteket, pénteken pedig Lakatos Ági énekegyüttese.

A méltán népszerű hazai jazzlegenda születésnapja alkalmat adott arra, hogy mostanában többször is találkozhassunk egyedülálló művészetével. Jómagam is jelen voltam a Müpa Fesztivál Színházban december elején tartott „jazzparádén”, ahol  számos zenészbarátjával lépett fel a legkülönfélébb felállásokban és stílusirányzatokban. A pénteki kvartett fellépés volt azonban az „igazi”, ahol a zene volt a középpontban.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium félévi vizsgakoncertjeinek második, egyben utolsó napján is hallhattunk izgalmas produkciókat. Köszönet a Budapest Jazz Clubnak és a hangtechnikusnak, Novák Marcinak, hogy mindkét nap tökéletes hangot varázsolt a színpadra.

Vasárnap kezdődtek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium félévi vizsgakoncertjei. A koncerteknek a Budapest Jazz Club adott otthont idén is.

A Kanizsa Big Band december 21-én tartotta hagyományosnak tekinthető karácsonyi koncertjét. A Nagykanizsán működő zenekar 2008 óta ezzel a rendezvénnyel zárja az évadot. Ilyenkor mindig egy-egy vendégművészt is hívnak műsorukba. Így lépett fel többek között Kristina Trezune énekesnő Lettországból, Gayer Mátyás jazz-zongorista, Tóth Viktor szaxofonos, Horváth Cintia, Szolnoki Péter és Berki Tamás énekesek. Idén a háromtagú Vintage Dolls ének triót hívta meg Vámos Béla a Kanizsa Big Band vezetője. Koncertjüket a kanizsai Medgyaszay-házban tartották.

Ki ne szeretné a karácsonyi zenéket, ha azok minőségi, nívós átdolgozások, és nagyra becsült muzsikusok adják elő. Ez történt a Budapest Jazz Clubban a BJC Big Band karácsonyi koncertjén. Ráadásul, ha hazánk egyik legszebb hangú énekesnője lép fel, aki mostanában csak gyerekműsorban hallható, akkor főleg érdemes az esténket a jazznek szentelni.

Nem mentegetőzésképpen hivatkozom arra, hogy a világzeneként címkézett, a legváltozatosabb etnikai gyökerű irányzatokat magában foglaló műfajnak helye van a jazzrovatban. Nemcsak azért van ez így, mert ez a gyakorlat alakult ki a zenei lapoktól a lemezboltokig, de számos ponton nyilvánvaló az összefüggés, az átfedés. Ahogyan a kortárs jazz szívesen használ fel népzenei elemeket, úgy a városi folklór (azaz a world music) is óhatatlanul merít a jazz kifogyhatatlan kincseiből.

Igazán jó választás volt a Rómer Jazz Klub idei programjának fináléjához az Eastern Boundary Quartet. A különlegessége nem az, hogy egy magyar-amerikai vegyes formáció, ilyet már sokat hallottunk, hanem az, ahogy a zenéről gondolkodnak. A műfaji besorolás persze vitát generálhat, de oda se neki: sámánzene ez jazz hangszerelésben. Miért jutott eszembe a cím alliterációja? Mert a jazz komoly érdeklődést mutatott mindig is az ősi zenei formák iránt, legyen az afrikai vagy akár indiai eredetű.

Ben Williams & The Sound Effect ismét a MOMKultban lépett fel

A neves amerikai kritikus, Whitney Balliett nevezte a jazzt a meglepetés művészetének. A meghatározás pontosságának ékes bizonyítéka volt kiváló fiatal zongoristánk, Oláh Dezső fellépése a londoni jazz fellegvárban. Dezsőt parádés brit csapattal hozta össze a sors a szaxofonos Julian Siegel, a bőgős Calum Gourlay és a dobos Martin France személyében. 

A győri Rómer Jazz Klub őszi fúziós szemesztere folytatódott szerda este. A vendég ezúttal a Szendőfi Péter jegyezte Fusio Group volt. 1995 óta létező formációról van szó, ez idő alatt hét lemezt készítettek el, és persze jöttek és mentek a zenészek. Csak a koncepció maradt, modern hangszerelésű crossover zenét játszanak. A rangidős Elek István vállalta fel a konferálást, s olyan kedélyesen tette ezt, mint a nagypapa, akinek az egész család könyörög, hogy ne beszélje ki a családi pletykákat, de azért el-elszólja magát. 

Mint a címben is utalok rá, a Hajdu Klára Quartet játéka azért különlegesen becses számomra, mert itt érhető tetten az a mára már majd’ elfelejtett játékmód, amelyben a melódia sincs száműzve, miközben az egész produkció abszolút korszerű és még swingel is. Tetszik tudni, hogy Ellington megmondta: „It don’t mean a thing, if it ain’t got that swing” azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing”!