fbpx

Koncertbeszámolók

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Már csak egy nap maradt a vizsgákból.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. A vizsganap közepére megtelt a terem érdeklődőkkel.

Múlt szombaton ünnepelte tizennegyedik születésnapját a Budapest Jazz Club. Tizennégy év hosszú idő, sok egykor népszerű, nagy reményekkel elindult klub feleennyi időt sem élt túl, így a 2007-ben nyitott klub a valaha volt leghosszabb ideje aktív, és a jelenleg fennállók között, a legrégebbi jazzklub Budapesten. A BJC mozaikszó három betűje fogalommá vált, csaknem másfél évtizednyi működése alatt a főváros kulturális életének fontos része lett.

Idén végre a megszokott időben és helyszínen tudta megrendezni az LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium, azaz a Bartók Konzi a félévi zenekari vizsgákat. Vasárnap és hétfőn délután összesen 12-12 zenekar lépett fel a Budapest Jazz Clubban.

Idén végre a megszokott időben és helyszínen tudta megrendezni az LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium, azaz a Bartók Konzi a félévi zenekari vizsgákat. Vasárnap és hétfőn délután összesen 12-12 zenekar lépett fel a Budapest Jazz Clubban.

Az ünnepek után szerencsére már városszerte beindultak a koncertek. A múlt évezred végén Pallai Péter és Kerekes György ma már jazztörténetinek mondható találkozásának köszönhetően létrejött, eredetileg komolyzenét, jazzt, világzenét és népzenét sugárzó rádióállomásnak gondolt, Harmónia Jazzműhely évadnyitójára az Új év, szilvesztert követő első hetének pénteki napján került sor.

Érden mindig érdemes jazzt hallgatni. A fesztivált követően októbertől Jazz Klub is rendelkezésre áll az élő zene kedvelőinek. Ezúttal a novemberi és decemberi koncertekről olvashatnak a kedves olvasók.

Teltház fogadta szombaton az év utolsó világsztár fellépőit Budapest Jazz Clubban. A 2011-ben indult sorozatban évről-évre a jazzvilág elitjét figyelhettük testközelből a klub színpadán. Jöttek a még élő legendák, a kortárs jazz meghatározói, és a közelmúltban feltűnt tehetségek, akik igazolták, méltán kaptak meghívót az immár egy évtizedes múltra visszatekintő „Világsztárok a BJC-ben” sorozat koncertjeire. A Bill Stewart Trio december 11-i érkezését is a szokásos nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a formáció bőgőse, Larry Grenadier legalább akkora vonzerővel bír, mint a zenekarvezető dobos, és a tenorszaxofonos Walter Smith III is jó névnek számít.

A budapesti Szlovák Kulturális Intézet által rendezett Szlovák Kulturális Napok záróeseménye az Opus Jazz Clubban került sorra november 29-én. Két koncertet hirdettek részben szlovák jazz-zenészek részvételével, az első az Eugen Vizvary Trió, a második pedig egy DALIMA betűszóval jelölt együttes volt. A klub havi műsorfüzetét böngészve két ismerős név vonzott a színhelyre: a dobos Hodek Dávid és persze a híres amerikai gitáros, Lionel Loueke.

A pandémia miatt idén tavaszról az őszi hónapokra került GetCloser Jazz Fest keddi, az akár az egyet fizet, kettőt kap akciónak is beillő egymást követő két koncertjén a kortárs jazz reprezentánsai léptek színpadra. Az este hét órakor kezdődött első részben a Benjamin Koppel, Scott Colley, Brian Blade családnevének kezdőbetűit rejtő KCB Collective trióval, majd az átállási szünet után az Ambrose Akinmusire kvartettel találkozhatott a MOMkult sajnos nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb közönsége. 

Járvány ide, járvány oda tartalmas őszi időszak várta Nagykanizsán a jazzkedvelőket az idén. A legtöbb koncertet most is a Kanizsa Big Band adta. Alakulásuk óta ez volt a 135. fellépésük. A 2005 óta működő zenekar vezetője Vámos Béla zenetanár-szaxofonos, akinek a nevéhez fűződik a Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél sorozat beindítása. Erre mindig ismert és elismert szólistákat hívnak közös fellépésre. A hazai és nemzetközi jazzélet szereplői közül most Horváth Cintiára esett a választás. Örömteli apropója volt a meghívásnak, hiszen idén Cintia - és a szintén Nagykanizsáról indult Varga Dániel szaxofonos - elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső Előadóművészeti Ösztöndíjat. Bravó, bravó, bravó!

El tudom képzelni, hogy valakinek egy októberi „nyaralás” tervezésekor nem éppen pont Skandinávia jut az eszébe. Igyekezne inkább kihasználni a fapados társaságok egyre bővülő kínálatát, hogy valami déli országban próbáljon meg megfeledkezni a kontinentális éghajlat természetes folyamatairól. Bizony sokan menekülnének nyárból nyárba, akár örökkön örökké. Van, akiknek ez sikerül is. Azonban vannak a merészek, akik rajonganak az érzésért, amikor a csípős szél kóstolgatja a tűréshatárukat, azok, akik az indokolatlanul hűvös és borongós északi klímával pótolnák a reggeli kávét.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-22 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005