fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 2-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Pocsai Kriszta Quartet feat. Molnár Aliz

Idén lett Gyárfás István 60 éves, és ahogy lenni szokott, januártól decemberig ünnepeljük. Ekkora szülinapi bulija talán még nem volt, mint ami december 11-én, vasárnap saját „otthonában”, a Jazzpresszóban lesz.

Ismét megjelent egy remekmű Oláh Szabolcs jazzgitáros szerzeményeiből, The Silent Call a lemez címe.

Ittzés Tamással nemrég készült interjú a kecskeméti Jazzfőváros szervezésével kapcsolatban.

Bill Frisell – Four

2022. november 30.

Bill Frisell korunk egyik legjelentősebb jazz-zenésze, jazzgitárosa. Pat Metheny, John Scofield és Mike Stern kortársa, velük együtt tanult a bostoni Berklee School of Music-ban. Pat Metheny ajánlotta be Paul Motian együttesébe, és onnan indult máig tartó töretlen nemzetközi karrierje.

Nem tudni, hogy a kitűnő gitáros címadó szerzeménye arra céloz-e, hogy egy álom vált valóra ennek a lemeznek az elkészültével.  Mindenesetre már régen vártuk, hogy Szalay Gábor művészetének megismerését egy saját nevén megjelenő album révén is elmélyíthessük.

A dal ugyanaz maradt

2022. november 28.

Akár a mesében, végül minden jóra fordult. A tavaly november 22-re a Kongresszusi Központba meghirdetett és a járvány miatt bizonytalan időre elhalasztott koncert, ha napra pontosan egy év múlva is, de csak megvalósult. A jegyek gyorsan fogytak, az új helyszín, az ország legnagyobb, 1819 ülőhelyes Erkel Színház nézőtere színültig megtelt. A Budapesten különböző formációkkal többször fellépett Jan Garbarek, és a szintén akár vele is visszajáró vendégnek számító társai, az ütős Trilok Gurtu, a billentyűs Rainer Brüninghaus, valamint a basszusgitáros Yuri Daniel telt ház előtt vonulhatott színpadra, és az előírt 18-nál egyből pár fokkal melegebb lett.

Kulturális szervezetek számára a közös alkotásra, együttműködésre, kísérletezésre, innovációra, mobilitásra és az egymástól való tanulásra biztosítanak lehetőséget az alábbi pályázaton keresztül.  

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Novemberben jelenik meg a Fenyves Quartet új lemeze "The Sweetest Love of All" címmel. A zenekar ötödik születésnapján a negyedik lemez apropóján beszélgettünk a zenekar gitáros névadójával, Fenyves Márkkal. Nem csak az album, hanem az is szóba került, hogy a mai zenei élet melyik sajátossága zavarja leginkább.  

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 25-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Urbán Orsi Quintet feat. Golarits Márton

A hazai jazzberkekben elég szűk körben ismert „vocalise” irányzat, azaz a hangszeres szólóknak az emberi hangra történő transzportálásának művészete, frenetikus sikert aratott pénteken este a BJC-ben, amit a teltházas nézőtér is meggyőzően bizonyított.

John McLaughlin úgyszólván minden korosztály és minden jazzirányzat kedvelőinek szíve csücske. A sokoldalú művész is azok közé tartozik, akik számos alkalommal, különféle formációk élén és a legváltozatosabb programokkal szórakoztatják a közönséget és szereznek újabb rajongókat a műfaj számára.

Tegnap este adták át a Junior Prima díjakat zeneművészet kategóriában. Tavaly ketten, Egri János Jr. és Oláh Kálmán Jr. vehették át a díjat jazz-zenészek közül, idén Horváth Balázs érdemelte ki a díjat.

„Minden jegy elkelt!” – olvasható napok óta a Magyar Zene Házának honlapján, ami tekintve, hogy nem csupán a 340 eladott, de az állóhelyekre maximálisan bővíthető 550 férőhelyre is igaz lehetne, mutatja, hogy az intézmény által kínált minőségi jazzprogramok egyre fontosabb szerepet töltenek be a műfaj iránt érdeklődő közönség számára. A The Bad Plus zenekar mostani turnéja egészen december végéig tart majd, igazán örvendetes, hogy ennek az egyik állomása Budapest lehetett.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005