Aki figyelemmel kíséri a progresszív zenei törekvéseket hihetetlen intenzitással támogató Budapest Music Center tevékenységét, az nem csak az Opus Jazz Club remek koncertkínálatát követheti, de az ugyancsak rendkívül fontos lemezkiadói aktivitásukat is.
Néhány éve többször Balatonboglárra akartam eljutni komoly energiákat mozgósítva. A Balaton-átúszáson, minden tapasztalt nevező tudja, félúton nem ajánlatos megállni. Mostanában pedig egy másik célpont vonz ide: a Kultkikötő. Ezt ne a tóparton keressük, egyszerűbb az autópálya központba vezető kijárója felöl érkezni. Aki ismeri a kilátó alatti parkolót, meg is találta.
Jó hírem van Marciac, Barcelona és San Sebastian jazzkedvelőinek, és mindenkinek, akinek jegye van a turné bármelyik következő állomásának a koncertjére. Diana Krall élete formájában zenél. Ez egyben rossz hír azoknak, akik nem jöttek el História Kertbe a VeszprémFest nyitó napján, mert jó messzire el kell utazniuk, hogy meggyőződjenek az állítás igazáról. Mondom, Diana Krall jobb, mint valaha, pedig valaha is nagyon jó volt. Azért választottam címként az egyik legismertebb standard variánsát, mert ez így kiválóan összefoglalja a véleményem lényegét.
A hol csillapodó, hol újra támadó Covid idején bizonytalan időre elhalasztott turné idén végre megvalósulhatott, július 2-án, a baszkföldi Getxo nemzetközi jazzfesztiválján Ron Carter megkezdte Foursight néven ismert zenekarával várva várt európai körútját. Mint ahogy oldalunkon is örömmel közzétettük, ennek magyar vonatkozása is volt, a fesztivál keretein belül rendezett, fiatal zenekaroknak kiírt versenyt a Drippey Máté szaxofonos, Kapolcsi-Szabó Levente billentyűs, Virág Benedek gitáros, Gyányi Tamás bőgős és Majsai Roland dobos felállású Symbiosis 5 nyerte, a díjjal járt honorárium mellett jutalmul a nagyszínpadon léphettek fel Ron Carter előtt. A 85 éves bőgősfejedelem másnap már az Andorrában rendezett fesztiválon lépett fel, majd egy újabb rangos fesztivál, a rotterdami North Sea előtti napokban kizárólag saját zenekarával hódított tovább Budapesten és Bécsben.
A múlt hét szerdán a Budapest Jazz Clubban fellépett Waking Vision nevére eddig csak trió formációban kaphattunk találatot a google keresőjében. Az óceán ezen a partján szintén kevésbé ismert John Shannon gitáros alapította, kvartetté bővült nemzetközi formáció valamennyien New Yorkban élő kelet-európai tagjai, Ruslan Sirota zongorista, Peter Slavov bőgős és a dobos Martin Valihora neve viszont jól csenghetett minden jazzel mélyebben fertőzöttnek. Ahogy a klub programajánlójában is megjelent, mindegyikük a jazz szűk elitjéhez tartozó muzsikusok zenekaraiban szerzett hírnevet, és előzőleg mindnyájan a bostoni Berklee hallgatói voltak.
Valószínűleg utoljára láttuk őt színpadon. Ezt a koncertturnét már el kellett egyszer halasztani, s most a lekötött programok után nem vállal több fellépést Európában. Emlékezetessé tette a búcsút, az biztos. Nem azért szerettük, mert valamikori önmagát idézte, annak szólt gyakran az ováció, hogy még mindig piszok jó zenész. Ha lesz Év koncertje szavazás, nálam az egyik tuti jelölt megvan.
A nyári hónapok nem igazán tekinthetők a klubkoncertek időszakának. A Kiss Attila Band múlt keddi koncertjén a tartós kánikula közepette viszont nemcsak az évszakhoz képest telt meg a BJC légkondicionált nézőtere. A gitáros zenekarvezetőt is meglepte a szépszámú közönség, de ő is szolgált meglepetéssel, a zenekar most készülő lemezéről is eljátszott néhány új kompozíciót.
A gyártósorról aznap lekerült, és néhány órával a koncert kezdete előtt érkezett Melodies & Harmonies című lemezét mutatta be múlt szerdán Fritz Jóska a Budapest Jazz Clubban. A fősodor hagyományainak következetes őrzőjeként és életben tartójaként Joe Fritz néven népszerűvé vált klarinétos, hosszú idő óta együttjátszó triójában, ahogy a lemezen is, Szili Róbert gitározott és Radics József bőgőzött.
A Kaliforniának szentelt szemeszter újabb előadását láthattuk és hallhattuk szerda este a Müpában. Múlt pénteken a San Francisco Jazz Collektive lépett fel, most a west coast - itt most helyénvaló a szó – emberemlékezet óta együtt muzsikáló két ikonja.
San Francisco és Budapest között mostanában nem indul közvetlen járat, ezért minden személyes találkozást meg kell becsülni. Melyik zene jut eszünkbe elsőre Friscoról? Nem jazzdal, hanem Scott McKenzie életörömről szóló himnusza a virágokról és a szerelemről. A lazaság mára messze tűnt örök nosztalgiája. Nem a szomszédban van SF (igaz, a repülőúton lehet olvasni, koncertfilmeket nézni), ha tehát azt hallja az ember, hogy Kalifornia házhoz jön, akkor egy pillanatig sem kérdés, hogy el kell menni.
Idén szombaton tartotta szokásos szezonzáróját a BJC egyik legrégebbi műsorbeszállítója, a Harmónia Jazzműhely. A hagyományokhoz híven, az ősztől tavaszig tartó időszakot záró koncerten ezúttal is Luiza Zan Sárik Péter Gyárfás Istvánnal kiegészült triójával lépett fel, és ahogy az előző években, házigazdaként Pallai Péter most is teltház előtt köszönthette őket.
Jogos büszkeséggel ünnepelhette meg a Háló Jazzklub a 125. jubileumot, mert ilyen sorozat nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban sem túl gyakori. A „klubest” résztvevői a hazai jazz egyik vezető együttesével, az ugyancsak tekintélyes múltra visszatekintő Borbély Műhely vendégjátékával ünnepelhettek.
Fergeteges koncert színhelye volt pénteken este a Magyar Zene Háza. Ezt a jelzőt sokszor magam is „elkoptattam” már, de ezúttal ez az egyetlen jelző, ami kifejezi azt a – hazai viszonylatban – igazán ritka zenei eseményt, amikor egy húsztagú nagyzenekar két kiemelkedő brit szólistával szinte páratlan jellegű jazz-rock programot ad.
Makovics Dénes, aki a magyar jazzvilág kiemelkedő képviselője, minden bizonnyal sokkal nagyobb elismerést érdemelne. De szerdán este nem a lamentálásnak volt itt az ideje, hanem az ünneplésnek, hiszen ha valaki megérdemli azt a szeretetet, ami az est hősét körülvette, hát az az immáron 60 éves fúvós fenomén.
A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.
Másodszor járt nálunk a fantasztikus zongorista Tigran Hamasyan, ezúttal már a Müpa nagyobbik termében, a háta mögött a világ sok országában aratott hangos sikerrel és már tíz szóló lemezzel. A tizenegyediket, amely ennek a turnénak az alapja, StandArt címmel örökzöldekből állította össze, ez az első ilyen, egész estés műsora. A második ráadásban ritmusszekció nélkül azért búcsúzóul felvillantott egy örmény népi hatásokat mutató régebbi saját számot is.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
4
| ||||||
10
| ||||||
18
| ||||||
20
|
24
Dátum :
2021. ápr. 24.
| |||||
26
|